Ali Hazelwood: A ​szerelem képlete

 

Alig várom, hogy lássam, ahogy megváltoztatod a világot!

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 400
Fülszöveg:
Harmadéves ​doktorandusz hallgatóként Olive Smith nem hisz a tartós romantikus kapcsolatokban, de a legjobb barátnője igen, és emiatt kerül ebbe a helyzetbe. Ahhoz, hogy Anh-t meggyőzze, hogy randizik és jó úton halad a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” felé, többre van szüksége néhány kézlegyintéses Jedi-trükknél. A tudósoknak bizonyítékok kellenek. Úgyhogy, mint bármelyik magára valamit is adó biológus, Olive pánikba esik és megcsókolja az első férfit, akit meglát.
Ez a férfi nem más, mint Adam Carlsen, a fiatal, menő egyetemi tanár, aki közismert seggfej. Ezért Olive teljesen padlót fog, amikor a Stanford ügyeletes labor-zsarnoka beleegyezik, hogy titokban tartja a színjátékot, és a kamupasija lesz. De amikor egy nagy tudományos konferencia félresikerül, és Olive karrierje Bunsen égőre kerül, Adam újra meglepi határozott támogatásával és még határozottabban… kockás hasával.
Hirtelen a kis kísérletük veszélyesen közel kerül ahhoz, hogy lángra kapjon. Olive pedig rájön, hogy egy szerelemmel kapcsolatos hipotézisnél csak az bonyolultabb, ha a saját szíve kerül a mikroszkóp alá.

Egy időben szine mindenhol ezt a könyvet láttam: nem volt olyan  könyves blogger, vagy bookstagrammer aki ne olvasta volna. De valahogy engem sose hozott úgy lázba, hogy mindenképp olvasni akarom. Aztán mikor pakoltam össze a nyári olvasmánylistámat, úgy döntöttem mégis kap egy esélyt.

Hősnőnk Olive, aki az események szerencsétlen alakulása miatt kénytelen kamurandizni az egyetem egyik legszigorúbb tanárával. Ami azonban ártatlan, mindkét fél számára előnyös megállapodásként indul, hamarosan valami többi válik.

Hogy lehet megfelelően kezelni olyan érzelmeket, amikre nem számítunk?

Azt hiszem ez egy igazán különleges kötet: persze, olvastam már egyetemi könyveket, de itt ez a PhD vonal adott neki egy olyan pluszt, ami teljesen új volt. Kicsit mondjuk néha értetlenkedve húztam fel a szemöldököm, mert túlságosan tudományosra és nagyon-nagyon kémiásra sikeredett de amúgy meg…

Szórakoztató volt, és kikapcsolt. Simán olvastam éjszakába nyúlóan, mert érdekelt, hogy szereplőink hogy oldják meg azt a kalamajkát, amibe végülis saját magukat belesodorták; még annak ellenére is, hogy körülbelül a felénél simán egyértelmű volt az olvasó számára a történet nagy csavara.

Vannak olyan könyvek, amik csak azt szeretnék, hogy az olvasó jól érezze magát miközben olvassa, és nem is akar több lenni, nem akar mély mondanivalóval valami komoly és világmegváltó olvasmánnyá válni: Ali Hazelwood regénye pedig pont ilyen.

 

A Olive egyébként végre egy érett, értelmes, és valóban felnőtt főszereplő, akinek pont a hétköznapisága lett igazán szimpatikus. Ő egy jó emlékeztető arra vonatkozóan, hogy nem csupán a kamaszok, vagy az egyetemisták küzdhetnek nehézséggel, hanem az idősebb szereplők is, még ha a fókusz kissé máshová is kerül. Bevallom, a kísérletes patkányos részek nem gazán jöttek be.

Aztán ott van nekünk férfi főszereplőnk, aki… hát halljátok, én oldalakon keresztül azt hittem, hogy sokkal nagyobb korkülönbség van kettejük között, úgyhogy kissé meglepődtem, amikor kiderült, hogy csupán pár év van Adam és a lány között. A prof viszont meglepően jó fej volt, igazán jó példája annak, hogy az előítéletek csupán egy dolog: és igazából nagyon szépen ki is derül az ok-okozat.

 

Örülök, hogy végül elolvastam, még annak ellenére is, hogy én azért nem dobtam annyira hanyatt tőle magamat.

Ha egy kellemes, szórakoztató tanár-diák kapcsolatról olvasnál, megspékelve némi kémiával, Ali Hazelwood regénye jó döntés.

*Hikari