Margaret Rogerson: Könyvek varázslata

Ezekben a könyvtárakban nem hétköznapi könyvek laknak, hanem maga az eleven tudás. Bölcsesség, amely rátalált a saját hangjára.

Kiadó: Kossuth

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 508

Fülszöveg:

A ​mágia az emberek és a démonok közötti alku eredménye.

Az árva Elisabeth egy könyvtárban nevelkedett, gótikus boltívek, mágikus grimoárok, varázskönyvek között, amelyek suttognak, énekelnek, hörögnek vagy sikoltoznak a polcokon. A legerőszakosabb példányokat vasláncok rögzítik, a drámai jeleneteket kedvelő kötetek olykor groteszk tinta- és bőrszörnyekké változnak, a manipulatívak pedig kísértések suttogó szavaival hálózzák be a gyenge embereket.

Ebben a veszélyes és baljós világban Elisabeth felügyelő szeretne lenni, mert leghőbb vágya, hogy a könyvtárat és a föld alatti páncélszekrényben őrzött nagy hatalmú könyveket védelmezhesse. A terveit felborítja egy gonosz erő színre lépése, amely arra készül, hogy felszabadítsa minden idők legveszélyesebb grimoárját, az emberiség pusztulását kockáztatva. A különleges lány barátok és támogatók nélkül marad. Gyanakodva tekint a segítségére siető varázslóra és szolgájára, hiszen a mágia eredendően gonosz, és azok, akik gyakorolják, gonosz tettek végrehajtására is képesek. Hamarosan megkérdőjelezi mindazt, amit tanítottak neki varázslókról, könyvtárakról, a mágia félelmetes és egyben lenyűgöző univerzumáról.

A szerelmi szálat sem nélkülöző, kalandos, romantikus fantasy főhősei a tizenhét éves Elizabeth és a tizennyolc éves, de máris nagy varázserővel bíró Nathaniel. A nagyon sajátságos varázsvilágot bemutató, igényes regény a high fantasy iránt rajongó minden korosztálynak izgalmas szórakozást nyújt.

Ezzel a könyvvel nagyon-nagyon sokat szemeztem a kiadó webshopjában, állandóan betettem a kosárba, hogy aztán kivegyem. Nem voltam biztos abban, kell-e. De szerencsére van egy fantasztikus könyvtáram, ami beszerezte nekem, szóval első olvasóként le is csaptam rá.

A történet főszereplője Elisabeth Scrivener, aki egy mágikus könyvtárban nőtt fel, ahol élő, varázserővel bíró grimoárok sorakoznak a polcokon és ha megrongálják őket, veszélyes szörnyekké válhatnak. Elisabeth egész életében azt tanulta, hogy a varázslók veszélyesek, és a mágia pusztítást hoz.

Amikor egy bűntett miatt ártatlanul megvádolják, kénytelen egy mágussal, Nathaniel Thornnal összefogni, hogy felfedje az összeesküvést, amely a királyság minden mágikus könyvtárát fenyegeti.

Ahogy Elisabeth egyre többet tud meg a mágia világáról, kénytelen újragondolni mindazt, amit eddig igaznak hitt.

Hiába nézegettem sokat, igazából vakon ugrottam bele az olvasásba, még tartalmat se olvastam, olvasói véleményeket meg pláne nem, szóval Margaret Rogerson-nak nem volt egyszerű dolga, de őszintén megmondom: elég hamar berántott magával a sztori.

Sőt, igazából már a könyvtárral, mint fő helyszínnel megvett magának. Most komolyan: melyik könyvmolynak nem minden vágya egész nap könyvek közt bóklászni? (Még akkor is, ha ezek mágikus kötetek, és ha óvatlan vagy, leharapják az ujjad :)) 
Egyébként ez az utóbbi idők egyik legegyedibb világa, amit mostanában olvastam, és igencsak jól esett valami olyasmiben elmerülni, aminél nem éreztem, hogy ez biza lerágott csont. Sehol semmi sárkány. Úgy gondolom, tök jól felépített a mágiarendszere, mint mondtam a könyveket/könyvtárakat imádtam benne, és mindemellett megkaptam a fordulatokat és az izgalmakat. Utóbbiakból annyit, hogy az ötszáz oldalas könyvet három napomba telt elolvasni, mert elképesztően könnyen csúsztam bele a csak még egy fejezet bűvkörébe. Ez van.

Ugyanakkor néha mégis azt éreztem, hogy túlírt, és túl sok infót zúdit a nyakamba, túlságosan egyben. Mondjuk ez főleg az elején van így, szóval ha ti is azt érzitek, mint én, hogy sokaduma-eseményt-akarok! akkor azt tudom javasolni: tartsatok ki! Megéri!

Elizabeth mint főszereplő... hm, hát nem is tudom, mi lenne rá a jó szó. Naiv talán? Értem én, hogy a világtól elzárva nevelkedett, de annyira nem tud semmit, annyira nincs infója, hogy néha azért felhúztam a szemöldökömet. Ugyanakkor talán pont emiatt látványos a karakterfejlődése, ahogy egyre több mindenre derül fény. Szimpatikus volt, ahogy beleállt a kihívásba, ahogy aktív résztvevőjévé vált a megoldásnak, nem pedig csak ölbetett kézzel várt arra, hogy majd más megoldja.

Nathaniel egy nagyon-nagyon izgalmas és nagyszerű karakter, pezsgő, mégis fájdalmasan magányos családja halála után, és személyisége tökéletesen illik Elisabeth csodálatos elszántságához és szikrázó optimizmusához. (És egyébként elgondolkodtató, hogy miatta amúgy napjainkban ezt a könyvet is fóliázni kellene, noha a regényben letudják a témát egyetlen félmondattal, annyira természetesen van kezelve).

A kedvenc karakterem egyértelműen Silas lett. Anyám, imádtam a démonszolga minden megnyilvánulását. Törődő, mégis megvan a maga önző motivációja, védelmez, ugyanakkor kíméletlen. Nem is tudom, olvastam-e ennyire ambivalens, és pont ezért zseniális karakterről valaha. Simán el tudnék képzelni egy spin-offot neki. Kedves Rogerson, több Silast az olvasóidnak, köszi.

Annyira jól esett olvasni ezt a regényt! Ha young adult fantasyt olvasnál, ez határozottan jó választás lehet: varázslatos történet egyedi világgal, mágiával bíró könyvekkel, kedvelhető szereplőkkel.

Nem lett kedvenc, de ha bármikor újra kalandozhatok ebben a különleges világban, nem fogok rá nemet mondani.

*Hikari