Visszatértél Ashley? Áh.




Sziasztok!

Mint, korábban már ígértem (ezen posztban), megalkotom azt a bejegyzést, amelyben megindokolom, miért is térek vissza az Írásaim Tárháza blogra.

Tudjátok, hogy nem annyira kenyerem a szenvedés, meg a panaszkodás, de egyszerűen már nem bírtam/bírom ezt magamban tartani.
Úgy indult ez a platform, hogy Hikari csak magának firkálgatta fel a gondolatait, nem várt el semmit az égvilágon, csak vissza akart tekinteni egy-egy olvasmányára, amiért nagyon is becsülöm. Mikor engem megismert még évekkel ezelőtt, jött az a gondolat, hogy lehet közösen kéne valamit összehoznunk. Nekem akkoriban egyértelmű volt a dolog, hogy horror-film-sorozat és anime kategóriás oldalam lesz, mert akkor ezek foglalkoztattak. Később odacsapódott a játék, mint olyan, de abban sem volt elég szufla a kitartáshoz. Ahogy, bennem sem.
Így nagyjából három év maszlagja után átköltöztem Hikarihoz, és próbáltunk valami eredményes munkát kiadni a kezeink közül, ami hol sikerül, hol pedig teljes kudarcra volt ítélve.

Igazából, így visszatekintve nagyon is büszkének kéne lennem. Magamra, a blogra, Hikarira. Oda, ahová jutottunk, de jelenleg csak ezt a keserű valamit érzem. Hogy miért?
Számos szuper pillanat akadt a két év együtt töltött idő alatt, de...
Nagyon sok olyan is, ami arra késztetett, hogy saját platformon próbálkozzam. Itt pattant ki a fejemből az Ashley Értékel blog, amely később a Fleur de Livre nevet kapta.
Szerintem, kevés az olyan ember, aki megbecsülve érezné magát a blogos/blogger/istentudja milyen karrierje alatt, de ameddig tartott ez a fajta kitartás és bombarobbanás szerű kedv bennem, én nagyon is annak éreztem magam. Szerettem, amit csináltam, mindig próbáltam új dolgokkal megismertetni az olvasóimat, sőt olykor a pozitív visszajelzések/sőt, a negatívak is elősegítették bennem azt, hogy még inkább beleadjak mindent.
Akkor...mi is történt pontosan?

Őszintén? Egy időben nagyon elszaladt velem a ló.
Túl sokat szerettem volna, túl sokat vállaltam el, és a végére pedig betemetett az egész.
Gondolok itt a recenziókra, felajánlásokra.
Hatalmas dolog egy blogger éltében, amikor a kiadó keresi meg. Tényleg, számomra is ritka nagy öröm volt, azonban sikerült annyit olvasnom, hogy kiégtem, teljesen.
Úgy éreztem, hogy muszáj vagyok a lehető legjobban teljesíteni, muszáj vagyok megfelelni. De mégis kinek? A kiadónak?
Ha, nem lennék eléggé megfelelő, akkor ki sem választottak volna. Nektek olvasóknak?
Ti úgy szerettek, ahogyan vagyok. Esetleg önmagamnak?
Elég sok kérdést lehetne feltenni, hogy miért is sokalltam be.
Leginkább, ha tömöríteni szeretném, csak annyit mondok: felnőttem.
Tudom, rengeteg nálam idősebb blogger van ezen a földkerekségen, akik naponta posztolnak, írnak, és még olvasni is jut idejük. Az én életemben beköszöntött a korszak, amikor képtelen vagyok csak rátok, a blogra és az olvasásra figyelni.
Komolyan, hulla fáradtan hazaérek a munkából, lenne még ezer dolgom, de tudom, hogy posztolnom is kell, mert elcsúszásban vagyok. A saját káromra inkább posztolok, ami hülyeség.
Eddig akárhányszor néztem a két bösztöhöm nagy szekrényemre, telis-tele könyvekkel, mindig jó érzés fogott el. Mostanra inkább olyan furcsa érzéssé avanzsálódott, ami semmiképp sem öröm. Inkább, stressz. Egy oldalt nem tudok olvasni. vagy ha igen, húsz után becsukom a könyvet, mert egyszerűen nem megy. Remélem, hogy ez is csak egy hosszabb átmeneti állapot, de fene se tudja.
A másik ilyen, ami el tudja venni az életkedvemet is, a Moly platformja.
Igen, értékelsz egy könyvet, azon rettegsz már lassan, mikor jönnek a kommenthuszár, trollok és szólnak le, amiért nem egyezik a véleményed a másikéval. Lehet ezt szépen, azonban lehet úgy, ahogy ti kedves trollok teszitek. Az utóbbi három évben, amióta állandóan használom a molyt, csak a mélyrepülés ért, pedig nagyon szerettem. S, most itt nem a saját tapasztalataim alapján írok, hanem naponta látom a kommenteket, amiktől már szinte a hideg ráz. Képesek vagytok a földig gázolni egy szerencsétlent, csak mert nem egyezik a véleménye a tietekkel? Esetleg, mert úgy gondolja, hogy az hasznos, ami szerintetek nem? Mi ez könyörgöm? Mindenkinek lehet véleménye, egyezhet is, de el is térhet. Ezért vagyunk mind eltérő személyiségjegyűek, de ez nem jogosít fel senkit sem arra, hogy személyeskedni és szekálni kezdje a másikat. Ez már nem az általános iskola. Ráadásul legyen már bennetek annyi gerinc, hogy nem a másik háta mögött beszélitek ki, hanem egyszerűen megmondod Neki, hogy : " Te figyu, szerintem ezt, meg ezt nem jól csinálod." .

Következő, az új bloggerek.
Á, tudom, hogy ezért még kapom a szart a nyakamba, de egyszerűen rosszul vagyok már.
Rendben, mostanság divat, ha az ember lánya, fia, kutyája bloggerkedni kezd, mert ahj, könyvek,bjúti, életmód.
Van, aki ezt önmagától csinálja, mert az motiválja, hogy elmondhatja a véleményét, ösztönözhet másokat az olvasásra,bármire. Ők azok, akik nem sajnálják az időt, és szívük-lelkük benne van a munkájukba. Ő velük, semmi bajom. Megérdemlik, hogy megbecsüljék őket.

Na de, van itt a sötétebb oldal, mint mindennek. Kislány úgy gondolja, milyen menő, ha ingyen könyveket,terméket kap. Igen, mert van ilyen is. Sőt bevallom egy időben én is tudtam örülni, amikor nem 6-7-8 ezreket kell költsek a könyvekre, hanem megkaphatom olvasás, értékelés és TISZTES ajánlás fejében ingyen és bérmentve.
No. Az kurvára nem tisztes, már elnézést, amikor odabüfögsz három sort angyalom, negyven idézettel/képpel, aminek egyáltalában semmi köze nincs ahhoz, amit épp írtál, és akkor ennyi, mehet a közzététel.
Rendben, hogy vannak szófukar emberek, akik nem tudnak egy-két oldalt kierőltetni magukból, de azért tényleg. Naponta négy-öt új könyv/termék/miegymás kutyafasza, és mind recenzió/meg ajándék, mert vannak olyan kiadók, akik javarészt meg sem nézik milyen tartalommal bír az oldalad, csak azt, hogy hogyan fest és hány feliratkozód van. Az egy dolog, ha vannak ötszázan, de írni azt nem tudsz.
Bizonyára, ennek is van valami értelme, én még keresem. Ahogyan, a szavakat is.

Úgyhogy, higgyétek el, hogy én sajnálom legjobban, amiért ki tudja meddig de szüneteltetem a Fleur de Livre blogot, viszont muszáj vagyok önmagamra is időt szánni. Önmagamra, a tanulásra, a munkámra, a szeretteimre, és össze kell szedjem magam, hogy hozzátok is vissza tudjak jönni idővel.
Hikari nagyon szívesen fogadta, hogy ideiglenesen vendégposztokat írjak onnan ahonnan indultam, viszont nem ígérek semmit előre, Neki rengeteg ideje van így a nyáron, úgyhogy valamit csak összehozunk.

Köszönöm mindazoknak, akik végigvitték velem ezt a kronológiai labirintust, és mindvégig hű olvasóim maradtak. Komolyan, nem tudom mi lett volna, ha nem szedtek össze jó néhányszor.
Remélem, találkozunk még, és amikor csak időm engedi, meg a kedvem,

Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes