Hikari ajánlásával: könyvek időhiánnyal küzdőknek

"Nincs rá időm." "Nem találok semmi rövidebb." "Oké, rendben, majd elolvasom, most jobb dolgom van."  
Indokok, amiket nem egyszer hallottam már,  amikor megkérdeztem, hogy miért nem olvas az ember ahelyett, hogy... mondjuk céltalanul böngészi a közösségi médiát. Meguntam a kifogásokat, szóval jöjjön néhány könyvötlet, amire simán lehet(ne) fordítani naponta harminc percet az életünkből

Amióta egyetemista vagyok (pláne, hogy egyre sűrűsödnek a beadandók és a zárthelyi dolgozatok), be kell ismernem magam előtt főleg: nem úgy van időm, illetve türelmem se olvasni.  Dragomán György azonban tökéletes megfogalmazza a mai poszt lényegét: "Nem lehet olyan életünk, hogy ne legyen napi fél óránk olvasni."

Ma kikaptam a Szociálpedagógia zh-mat + sikeresen túlestem a beadandón is, szintén ezt a tárgyat érintve. Az utóbbi néhány napban nem sokat olvastam szakirodalmon kívül (egyszerűen nem volt rá agyam), de néhány novella például belefért. Általában tényleg csak 30 percet szántam a szórakoztató irodalomra, és azt is főleg reggel, felkeltem korábban. Csakhogy jól induljon a nap. 

Érints meg! novelláskötet

Na, most épp ezt olvasom, lassan már tíz napja, de nem bánom. Jó megállni egyik-másik történet elolvasása után, elgondolkodni azon, nekem mit adott a történet. Olyan kötet lesz, amiben számomra vegyesen vannak írások: olyan novellát is tudok, amit többször elolvastam, de olyat is, amivel elég nyögvenyelősen haladtam.


Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl

Ennek a könyvnek kétszer álltam neki, mert tény, kell hozzá egy hangulat. Elég lassú folyású, ha valaki mondjuk a pörgős fantasy történetekhez szokott. Ez nem olyan. Viszont van benne négy, egymástól különálló történet, amik a végére azért összefutnak, szóval megéri elolvasni. Blogbejegyzés is született.

Stephanie Perkins (szerk.): Ajándékba adlak

Lassan december, szóval én már elkezdtem gyűjtögetni melyek azok a könyvek, amiket el fogok olvasni (újra), hogy hangolódjak az ünnepekre. Ez a novellagyűjtemény is egy ilyen. Tizenhét szerző, tizenhét története kap benne helyet, volt ami jobban, más kevésbé varázsolt el, de van valami, ami mindegyik írásban közös: a decemberi/téli/karácsonyi hangulat. Blogbejegyzés is született.

Örkény István: Egypercesek

Bevallom, ez a könyv egy kicsit csalás, mert többször is elkezdtem olvasni, de még sosem értem a végére. Ugyanakkor a címből is kiderül, hogy egyperces írásokról van szó. Ha valaki bírja a groteszk stílust, ami néha már szinte abszurd, érdemes elolvasni. Még annak ellenére is, hogy ajtókitámasztónak sem utolsó a maga féltégla méretével a könyv.



Ti szoktatok rövidebb regényeket, novellásköteteket olvasni?
Melyik a kedvencetek?
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.