Nicolas Barreu: A nő mosolya

                                                                                  Kiadó: Park

Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 286
Fülszöveg:
Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha…
Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…

                                 ***

Az egyik szintén könyvszerető ismerősömnél vettem észre a könyvet, a címe és főleg a borítója pedig rögtön megfogott. Miután elolvastam a tartalmat is, éreztem, hogy szerelem lesz számomra a regény. Mondtam már, hogy jók a megérzéseim?
 Ha valaki legalább egy kicsit ismer, vagy már beszélt velem, akkor tudja, hogy nekem minden szerelem, ami Franciaországgal, Párizzsal, a francia kultúrával, a francia nyelvvel kapcsolatos.
Eddig számomra  az Anna és a francia csók volt mindenképp az a könyv, ami olyan élethetűen, és szépen írta le a várost, a tájat, a nevezetességeket, hogy szinte úgy éreztem, én is ott vagyok. Ám ezzel a regénnyel bizony bővült a listám.

Női főszereplőnk Aurélie nem hisz a véletlenekben,a hogy a fülszövegben is olvasható. Még akkor is kitart emellett az álláspont mellett, mikor a véletlenek olyan lánc- szinte sorsszerűen történnek vele, mintha csak valaki feltette volna egy futószalagra; aminek a végén A nő mosolya várja. Ami bizony nemcsak, hogy a gödörből löki fel, hanem az életét is megváltoztatja. 
Véletlen ide, Fortuna oda, azért az nem lehet csupán lutri, hogy a könyvben, - amit szinte rajongással olvasott el egyetlen éjszak alatt - a fő helyszín a tulajdon vendéglője. Ezt már Aurélie-nek is el kell ismernie, szóval nyomozásba kezd, fel akarja kutatni, az a bizonyos Robert Miller-t, hogy megköszönje neki, amiért megmentette az életét. De egyáltalán nem gondolta, hogy ennyire bonyolult, szinte lehetetlen küldetésbe kezd.

Persze férfi főszereplő nélkül elég érdekes lenne a történet, úgyhogy eme szerepet betölti André aki az Opál Kiadó szerkesztője, valamint - mily' különös - ő fedezte fel Miller urat is. Illetve ez így nem teljesen igaz, de nem akarom lelőni a nagy csavart. A lényeg, hogy B..kisasszony okoz azért a főszerkesztő urunknak néhány igazán izzasztó és kutyaszorító helyzetet, miután érdeklődni kezd az író után különböző módokon. Hogy miért is, azt nem árulom el, mert elég nagy spoiler lenne a könyvre nézve.

A szereplők egyébként a maguk hétköznapi egyszerűsége miatt nekem főleg a szívemhez nőttek.  Vannak hibáik, jó tulajdonságaik, saját kis hobbijaik...pont, mint minden embernek. Pont úgy megtesznek bármit az álmuk valóra váltásában, mint minden ember, még akkor is, ha ha ez nem a legegyszerűbb, még akkor is, ha nem teljesen az lesz a forgatókönyv, mint amire gondoltak.Ha pedig ezeket a szereplőket még kombináljuk Párizs nyüzsgő utcáival, jó kedélyes bisztróival, meghitt hangulatú kávézóival, akkor megkapjuk a tökéletes történetet, ami igazi kikapcsolós egy stresszes időszak,  vagy egy borús nap alkalmával.
Az pedig, hogy váltott szemszögből íródott a könyv, csak még inkább eléri az olvasónál, hogy szeresse a regényt, és szinte le se tegye a amíg a végére nem ér. Én is így jártam, és bizony mikor elolvastam az utolsó mondatot, szidtam magam, hogy miért nem olvastam lassabban? Mázlista mindenki, aki még csak most fogja olvasni a regényt.
Ha valami olyan könyvet keresel amit szinte áthat a  kedvesség, bájosság, ami könnyednek és természetesnek tűnik, ami olyan akár egy finom csoki - ennéd is, mert ízlik, de hagynád is, hogy tovább tartson az élvezet. - akkor ez bizony a te könyved.
Végezetül Honoré de Balzac szavait is idézném: "De hiszen Párizs valóságos óceán. Beledobhatod a mérőónt, mélységét soha nem ismered meg. Keresztül-kasul járod, hogy leírd; de akármennyi gondot fordítsz is a bejárására, leírására, akármily számosak és buzgók is e tenger kutatói, mindig akad még ott szűz terület, ismeretlen barlang, egy-egy virág, igazgyöngy, szörnyeteg vagy más meglepő lelet, ami elkerülte az irodalmi búvárok figyelmét."