Jennifer E. Smith: Létezik térkép a szerelemhez?

Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 344
Fülszöveg:
Lucy a huszonnegyedik emeleten lakik. Owen az alagsorban él. Nem meglepő tehát, hogy pont félúton találkoznak: beragadnak a liftben két emelet közé New York-i társasházukban, amikor egy áramszünet megbénítja az egész várost. Miután kiszabadítják őket, Lucy és Owen egész éjjel a sötét utcákon sétálnak együtt, a Manhattan fölött kivehetővé váló csillagok ritka látványát csodálva. Ám amint visszakapcsolnak a fények, az élet is visszatér a régi kerékvágásba. Lucy hamarosan külföldre költözik a szüleivel, Owen pedig nyugatra indul az édesapjával. A rövid, együtt töltött idő mindkettejükre nagy hatást gyakorol. És ahogy az élet Edinburghba, San Franciscóba, Prágába és Portlandbe sodorja őket, Lucy meg Owen folyamatosan tartják a kapcsolatot, képeslapokkal, időnként e-mailben, vagy éppen telefonon. De vajon megtalálják a módját – bármely kicsi is rá az esély –, hogy viszontláthassák egymást?
Jennifer E. Smith éleslátással teli és csodálatosan romantikus új regénye bizonyítja, hogy a világ közepe nem feltétlenül egy hely. Néha lehet akár egy személy is.

                                                                         ***

Jennifer E. Smith eddig mind a kettő magyarul megjelent regényét olvastam már, és mivel ezek általában könnyed, romantikus, kikapcsoló történetek, tudtam, hogy előbb-utóbb térképet ragadok, hogy megtudjam, elvezet-e a szerelemhez.
Mivel most épp egy olyan időszakom van, ami elég stresszes, éreztem, hogy nekem ez a könyv most nagyon jól fog jönni. Nem csalódtam.
A kapott főszereplők mondhatom, hogy egymás ellentétjei, mint a mágnes két pólusa: Lucy gazdag család legkisebb gyermeke, látszólag tökéletes élete van, hiszen mindent megkap. Ám ha időt szánunk rá, meglátjuk, hogy bizony ott van a magányosság is a lány szívében: nem is csoda igazából. A bátyjai már egyetemen vannak, kirepültek, a szülei pedig folyamatosan úton vannak, különböző városokban üzleti ügyek miatt. De Lucy már megszokta, nem zavarja különösebben a kialakult helyzet, megtalálja a helyét a városban is.
Nem úgy másik főszereplőnk, Owen, aki édesanyja halála után az apukájával költözik New York-ba. Csakhogy a fiúnak egyáltalán nem jön be a Nagy Alma, túl zsúfoltnak, túl soknak érzi. Ha pedig ez nem lenne elég, édesapját gyötri a gyász, így csupán napról-napra tengődnek a szálloda alagsorában, aminek felső emeletei egyikén Lucy is lakik.

Így szinte adott volt, hogy miképp találkozik a két főszereplő egymással: bent ragadnak ketten a liftben, ugyanis az két emelet között úgy döntött megáll.
Mondjuk, lévén, hogy egész New York-ban áramszünet lett, ez nem is csoda...
Fiataljaink itt elegyednek beszélgetésbe, amibe annyira belemerülnek, hogy a szabadulás után együtt töltik az estét és az éjszakát is az időközben vaksötétbe borult városban.   Beszélgetnek, megosztják egymással a gondolataikat, többek között arról, hogy a képeslapokon szereplő "Bárcsak itt lehetnél!" üzenet mennyire béna és igazából elnagyolt is, és ezzel - végiggondolva - egyet is értek.
Ám sajnos az éjszaka nem tarthat örökké, ahogy eljön a reggel, elválnak egymástól. Először még ugyan egy épületben vannak, csak mindig elkerülik a másikat, aztán mikor újból egymásba botlanak, nem a boldog egymásra-találás pillanatok következnek; helyette viszont a vallomás érkezik. Mind a ketten elköltöznek, a nyakukba veszik a világot; pontosabban egyikük Amerikát másikuk pedig Európát. Viszont a kapcsolatot nem akarják megszakítani, szóval azt teszik, amit így, rövid ismeretség után helyesnek gondolnak:
Képeslapokat küldenek a másiknak.

Itt kezdődnek számomra a hiányosságok, ugyanis szereplőink San Francisto-tól kezdve Seattle-n át, egészen Párizsig eljutnak, ki-ki a saját családjával a saját útját követve, ám nem igazán ismerjük meg a városokat. Néhány mondat, aztán slussz-passz. Lehet ezt arra fogni, hogy egy képeslapon kevés hely van, nem alkalmas kisregényt írni, DE...nekem valahogy úgy érződött, hogy miután elvált Lucy és Owen útja, ezáltal valamennyire külön szálat is kaptak, szóval ok, meg lehetőség éppen lett volna kicsit jobban bontogatni a részleteket, ez mégis kimaradt. Ahogy a főhőseink közt lévő kémiát se éreztem annyira perzselőnek, bár ezt igazából annyira nem sajnáltam, mert így tudott másra kerülni a hangsúly: a szereplők egymással - illetve saját szüleikkel - történő viszonyán. 
Lucy a munkamániás szüleivel próbálja megtalálni a közös hangot, itt főleg az édesanyjával történő kapcsolatán látszik igazi változás, aki a történet előrehaladtával valóban képes karrieristából családanyává avanzsálni.
Owen-nek más problémái vannak: igyekszik apját kirángatni a gyászból, próbálja feldolgozni édesanyja halálát,  miközben ellátja magukat, és néha a jövőjéről szőtt tervek is előkerülnek.


Ám mivel egy Jennifer E. Smith regényről van szó, a lezárás itt is fantasztikus és életszerű. A sok hosszú hónap és a rengeteg kilométert áthidalva főhőseink szálai újból összefonódnak, és ez így van rendjén. Hiszen az a jó térkép, amelyik tesz róla, hogy az útvonalaknak legyen egy közös pontja.
A néhány említett - számomra - negatívum ellenére ajánlom mindazoknak, akik egy könnyed, gyorsan olvasható történetre vágynak, amit nyugodtan olvashatnak a vízpart mellett feküdve, és ugyan hiába van benne komolyabb téma - család és az összetartozás fontossága -, nem olyan mértékbe, hogy leterhelje az ember agyát.
Ha pedig az eddigi két kötetet szeretted, ezt vétek kihagyni. Ki tudja, lehet közben megtalálod te is a magad térképét...:)