Mittelholcz Dóra: Tündérmese kis szépséghibával

Kiadó: Libri
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 294
Fülszöveg:Ez a könyv nem egy tipikus történet a rákról, nem megható, szívbe markoló vagy lírai. Ez a könyv egy 33 éves lány igaz története, aki immár negyedik éve küzd a méhnyakrákkal. Egy valódi, hús-vér ember vallomása az élet olyan kérdéseiről, amikről nem szoktunk beszélni. Szükségletekről, szexről, szenvedésről és vidám pillanatokról, feladásról és talpra állásról. Arról, hogyan lehet akár két sztómával is teljes életet élni, hogy miért fontos a testünk ismerete és az önvizsgálat, vagy hogy mivel segítheti és mivel nehezítheti a környezet egy rákos beteg életét. Dóra csatája még tart, de egy dolog már eldőlt: ő élni akar, és ezért bármit hajlandó megtenni.
             
                                                                  ***
Vannak történetetek, amikről egyszerűen tudod, hogy nem végződhet másképp, csak tragédiával, mégis van valami felsőbb erő, ami rávesz arra, hogy levedd a polcról, hazahozd és elolvasd.
Én így jártam Dóra könyvével. Ha valaki követi a híreket, tudja, hogy a lánynak hiába volt akaratereje, hite, reménye....a sors másképp gondolta.
De ne szaladjunk ennyire előre.
Szóval ott tartottam, hogy vannak történetek, amik szinte könyörögnek, hogy olvassuk őket. Ez olyankor fokozottan igaz, amikor a regény már többször szembejön veled, szinte integet, hogy "hé, itt vagyok!", akkor egy idő után már nem ellenkezel, és olvasni kezded.
Mondjuk nálam hozzátartozik a történethez, hogy miután hazajött velem a könyvtárból, és anya észrevette, le is nyúlta, hogy akkor ő ezt most elolvassa. Én pont akkor kezdtem a Várok rád-ot, szóval hagytam, hadd vigye.
Három nappal később be is fejezte, majd közölte, hogy én ezt ne olvassam, mert...ne.
Csakhogy nekem van egy olyan rossz tulajdonságom, miszerint ha valaki azt mondja, hogy "ne olvassam, mert..." TUTI, hogy legalább elkezdem olvasni, hogy rájöjjek miért ne.
Így voltam a Tündérmesével is.
Lehet, hogy én vagyok érzéketlen, de engem nem Dóra története küldött padlóra, pedig nem volt egy sétagalopp, amit a lány végigcsinált.
Nem...az a mérhetetlen remény, és életszeretet gondolkoztatott el, ami árad a lapokból az utolsó mondatig.
Kikészített, mert tudtam, hogy sajnos nem volt elég.
Mert tudtam, hogy akárhány csatát megnyert, a háborút nem tudta.
Ahogy haladtam a könyvvel, bennem is felmerült nem egyszer a kérdés: mit tett a lány, hogy ilyeneket kellett átélnie? Miért kellett vezekelnie - ha egyáltalán kellett ?
Tudom, tapasztalatból tudom, hogyha valaki élete nehéz, és küzdelmes, annak oka, célja és feladata van, ki hogyan hívja.
Talán csak annyi, hogy a küzdelmein keresztül felnyissa az emberek szemét. Ha csak néhány ember vállalja, hogy elolvassa a könyvet, és elgondolkodik, illetve számvetést csinál a saját életéről, akkor Dóra küzdelme már nem volt hiábavaló.
Mert képes volt eljuttatni hozzánk, olvasókhoz,  hosszú évek üzenetét: ÉLNI kell. Nem csak létezni, tengeni az életben...hanem valóban, tiszta szívből,  gyermeki őszinteséggel megélni azt.
Ez nem sikersztori. Ez a valóság a maga összes kínjával, fájdalmával és kétségével együtt... De aki ezeket átélte, az már képes értékelni a legkisebb jót a legkisebbet örömöt is.
Ne félj! Élj! Ameddig csak lehet....