Luis Carlos Montalván és Bret Witter: Új élet Keddtől!
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 312
Fülszöveg:
Luis Montalván, az amerikai hadsereg többszörösen kitüntetett századosa, aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban, soha nem hátrált meg a kihívások elől. Leszerelése után azonban sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben éreztették a hatásukat. Luis már nem nagyon bízott a gyógyulásban.
Aztán megismerte Keddet, a finom lelkű golden retrievert, akit sérült emberek ellátására képeztek ki. Kedd korábban börtönviseltek és fiatalkorú bűnözők között élt, ezért nehezen bízott meg az emberekben – de akkor jött Luis.
Az Until Tuesday két sokat szenvedett harcos története, akik alaposan ráfizettek túlzott szolgálatkészségükre, és végül egymásban leltek vigaszt. A könyv egyszerre szól háborúról és békéről, betegségről és gyógyulásról, lelki sebekről és spirituális megtisztulásról. Mindenekelőtt azonban egy ember és egy kutya barátságáról, akiknek sikerült kihúzniuk egymást a gödörből.
Emlékszem, már tavaly, a megjelenésnél szemezgettem ezzel a regénnyel. A tartalmat is érdekesnek tartottam, ám ami igazán megfogott, az a borítón lévő okos golden retriever dögcédulával a szájában.
Aztán valamikor nyáron kiszúrtam, hogy ez bizony megvan a könyvtárnak. Pechem volt, akkor nem tudtam kivenni, mert tele volt a kártyám...nem volt mit tenni, maradt az előjegyzés.
Pár napja visszahozták, nekem pedig negyvenkét óra se kellett, és már el is olvastam. Csodálatos volt az első betűtől az utolsóig.
Mint a tartalomból is megtudjuk, se a két- se a négylábú szereplőnek nem volt a másik előtt könnyű élete.
Luist a háború törte meg lelkileg és fizikailag is.
Keddet az emberekbe vetett túlzott bizalom.
Két összetört, magányos, szeretetéhes lélek...azt gondolná az ember, hogy az Isten is egymásnak teremtette kettőjüket, ám ez elég sarkos megfogalmazás. Mindketten nehezen bíznak, a saját csigaházukba bújnak, igyekeznek a saját komfortzónájukon belül maradni.
Egészen addig, amíg nem fonódnak össze az életük szálai, egy szoros, szétszakíthatatlan fonallá.
Luis sok mindent látott, sok mindent tapasztalt, és sok mindent várt el magától. Túl sok mindent, amit végül az egészsége sínylik meg. A poszttraumás stressz, az agyrázkódás, a csigolyái, a térde...mind-mind annak a következménye, hogy nem tudta, mikor kell abbahagyni, és túlhajtotta magát, a legjobbnál is jobbat akart. Migrén, depresszió és zárkózottság lett a "nyeremény"
Luis sok mindent látott, sok mindent tapasztalt, és sok mindent várt el magától. Túl sok mindent, amit végül az egészsége sínylik meg. A poszttraumás stressz, az agyrázkódás, a csigolyái, a térde...mind-mind annak a következménye, hogy nem tudta, mikor kell abbahagyni, és túlhajtotta magát, a legjobbnál is jobbat akart. Migrén, depresszió és zárkózottság lett a "nyeremény"
Egészen addig, amíg nem kap egy e-mailt, hogy jogosult segítőkutyára. Itt indul meg a futószalag, mindenkit felkeres, hogy a lehető legtöbb információval alátámaszthassa, hogy neki KELL egy kutya. Pont.
Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy megkapta ugyan a kutyát, viszont rengeteg munka volt abban, hogy összecsiszolódjanak. Rá kellett érezniük egymás rezdüléseire, hangulataira, arra, hogyan tudják megnyugtatni a másikat.
Ám mire ide eljutottak,abban rengeteg munka, szeretet, tisztelet és bizalomépítés volt.
Érdekes volt nem csak kettőjük kapcsolatáról, hanem Luis iraki élményeiről,PTSD-ről is olvasni. Arról, hogy mit él át egy katona a fronton, hogy ez mennyire nehéz mentálisan. Megtudni azt, hogy amit az állam mondd, az nem szentírás, sőt, sokszor nem is fedi le a valóságot.
Érdekes volt nem csak kettőjük kapcsolatáról, hanem Luis iraki élményeiről,PTSD-ről is olvasni. Arról, hogy mit él át egy katona a fronton, hogy ez mennyire nehéz mentálisan. Megtudni azt, hogy amit az állam mondd, az nem szentírás, sőt, sokszor nem is fedi le a valóságot.
Rádöbbenni arra, hogy a veteránok élete a harctér után se béke, nyugalom és láblógatás,sokkal inkább harc önmagukkal, hogy újra be tudjanak illeszkedni a civilek közé.
A fentebb elsoroltakról mind szól. Pont úgy, ahogy szól a saját magunk korlátainak feszegetéséről is. Arról, hogy néha egy kutyabőrbe bújt angyal segíthet, hogy újra megtaláljuk a fényt.
És hogy milyen is ez az angyal?
Igen, nagyon barátságos. És segítőkész. És melegszívű, és vagány. Céltudatos. Ragaszkodó. Magabiztos, mégis nyitott. Profi, mégis odaadó. Ő a mankóm. Ő a támaszom. Ő az ébresztőórám, az ápolóm, a pszichológusom és az érzelmi barométerem. A társam. A barátom. A vigaszom. A reménységem. (...)
- Ő Kedd.
A fentebb elsoroltakról mind szól. Pont úgy, ahogy szól a saját magunk korlátainak feszegetéséről is. Arról, hogy néha egy kutyabőrbe bújt angyal segíthet, hogy újra megtaláljuk a fényt.
És hogy milyen is ez az angyal?
Igen, nagyon barátságos. És segítőkész. És melegszívű, és vagány. Céltudatos. Ragaszkodó. Magabiztos, mégis nyitott. Profi, mégis odaadó. Ő a mankóm. Ő a támaszom. Ő az ébresztőórám, az ápolóm, a pszichológusom és az érzelmi barométerem. A társam. A barátom. A vigaszom. A reménységem. (...)
- Ő Kedd.
Mindenkinek meleg szívvel ajánlom a regényt, kutyásoknak pedig ha kell, én nyomom a kezébe. Gyönyörű történet. Luis és Kedd nektek pedig további sok sikert, és boldog együtt töltött éveket kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése