Diana Wynne Jones: A vándorló palota (Palota 1.)

"Az ember ne legyen kicsinyes, ha már elindult szerencsét próbálni."

Kiadó: Pongrác
Kiadás éve: 2011
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Ingary földjén, ahol a hétmérföldes csizmák és a láthatatlanná tévő köpenyek tényleg léteznek, Sophie Hatter felhívja magára a Puszták Boszorkányának figyelmét, aki átkot szór a lányra. Sophie-nak nem marad más választása, mint hogy az egyetlen helyre menjen, ahol segítséget kaphat Howl varázsló vándorló palotájába. Ám Howlról azt híresztelik, hogy megeszi a fiatal lányok szívét és kiszívja a lelküket. A regény alapján Hayao Miyazaki készített Oscar-díjas animációs filmet.

Volt egy időszakom, amikor nagy anime fan voltam, de annyira, hogy képes voltam akár fél órával korábban felkelni, hogy legyen még időm nézni egy részt.

Megismerkedtem a híres Miyazaki filmekkel is, és egyértelműen A vándorló palota lett a kedvenc
Aztán teljesen véletlenül akadtam rá a könyvre is, amit be is szereztem. Az már csak plusz, hogy DVD is járt a kötethez így bármikor megnézhetem újra.

A történet főszereplője Sophie, aki három testvér közül a legidősebb. Emiatt úgy gondolja, nem lehet más sorsa, minthogy örökölje apja boltját.
Állllm amikor egy furcsa kinézetű nő tér be a boltba, a helyzet megváltozik.
Így nem tehet mást, elindul szerencsét próbálni.

Olvashatnékom lett, de nem igazán tudtam, melyik regényt kellene levennem a polcról, így maradtam az újraolvasásnál.
Még így is, hogy az animét megszámolhatatlanul sokszor láttam, illetve a könyvet is olvastam már, tetszett
A történettel nem kell sokat várni, és akkor nem okoz csalódást. Nem fognak halottakat föltámasztani, nincsenek benne gyönyörű lélekig szóló gondolatok.
Arra viszont jó, aminek íródott; egy kellemes kikapcsolódást nyújtó regény.

Valamennyi idő kell, hogy az ember megszokja az írói stílust, mert az nem mindennapi, onnantól viszont gyorsan lehet haladni a történettel, egy idő után már csak pörögnek az események, az eseményekkel párhuzamosan pedig a lapok is. Azt kívántam, egy kicsit bárcsak hosszabb lett volna a történet, bár lett volna valamiféle epilógus.

A szereplők között számomra nem volt senki, aki kiemelkedő lett volna, inkább úgy mondanám, hogy mindenkiben volt valami szimpatikus.
Sophie-val hamar megtaláltam a közös hangot, tetszett, hogy ennyire talpraesetten kezeli ezt az igazán nem mindennapi helyzetet, és képes szerethető és segítőkész maradni  Howl az első perctől kezdve szerelem (szó szerint, annak idején kiragasztottam a falamra is) csak beértem volna jóval kevesebb hisztivel a nagy varázslótól. Michael ugyan Howl tanítványa, de Sophie-nak is jobb kezévé vált, bírtam a srácot. Calcifer szövegei pedig mind könyvben, mind filmben zseniálisak, sok mosolygós pillanatot kaptam.
Most már aztán tényleg szeretem a hullócsillagokat. És tényleg vigyázok a madárijesztőkkel...

Kellemes olvasmány volt, élvezhető történettel, kedvelhető szereplőkkel. Volt itt minden, mint a búcsúban: varázslók, boszorkányok, átkok, elvarázsolt kalapok, meg mágikus kabátok, fura kutya, és még furább madárijesztő. Bőség zavara, de egyben mégis szuper lett a végeredmény.
Most pedig megyek és megnézem sokadszorra Miyazaki filmjét. Talán végre sikerül eldöntenem, hogy Howl szőke vagy fekete hajjal helyesebb-e.