Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota 2.)

"Az a legrosszabb abban, hogy itt vagyunk a felhők fölött, hogy nem tudunk az időjárásról beszélgetni."

Kiadó: Pongrác
Kiadás éve: 2010
Oldalszám: 288
Fülszöveg:
Abdullah fiatal és nem túl jómódú szőnyegkereskedő. Apja csalódott benne, ezért végrendeletében csak annyi pénzt hagyott rá, hogy egy szerény üzletet nyithasson a bazárban. Amikor éppen nem árult szőnyeget, Abdullah ábrándozással töltötte napjait. Álmaiban nem apja fia volt, hanem egy herceg rég elveszett utóda. Ábrándozott egy hercegnőről is, akit születésekor neki ígértek feleségül. Elégedett volt álmaival s ábrándozásaival egészen addig, míg egy napon egy idegen varázsszőnyeget adott el neki…



Nagyon sokáig gondolkodtam, olvassam-e el egyáltalán ezt a kötetet, hiszen már a Vándorló palota is teljesen tökéletes kerek volt számomra.
Végül győzött az a fránya kiváncsiság.

Ezúttal a főszereplőt Abdullah, egy messzi messzi város, apró és igen csak jelentéktelen szőnyegkereskedője.
Viszont hatalmas fantáziával van megáldva.
És amikor egy ember rábeszéli egy határozottan varázsszőnyegre, a dolgok felgyorsulnak.
Az fantázia hirtelen valósággá válik, minden kellemes és kellemetlen hozományával együtt.

Bevallom, féltem a regénytől a történet miatt. A tartalom alapján valami kissé átalakított Aladinra számítottam, elvégre mágia, repülőszőnyeg, dzsinnek.
Emberek, én ezt nagyon benéztem.
Köze nincs a már ismert Disney meséhez.
Az ismert elemek ellenére se.
Volt benne valami újszerű.

Még annak ellenére is, hogy az elejr nem annyira jött be. Nem mondom, hogy nem tetszett, mert ez így nem állja meg a helyét. Csupán nem ragadott magával.
Nem tudom, hogy az volt-e az oka, hogy nem a már ismert szereplők útját követhettem, vagy más.
Igazán onnantól kezdett tetszeni, hogy megjelent a történetben a katona, meg a cicák.

A szereplők közül a katonát bìrtam nagyon Abdullah - azon kívül, hogy írtó nehezen tudtam megjegyezni a nevét - nem tett rám valami nagy benyomást. És ezt igazán sajnáltam.
Ugyanakkor a kalandjai(k) elég érdekesek voltak ahhoz, hogy a számomra semleges főhőst ellensúlyozzák.
Aki ráadásul még hősszerelmes is.

De mint tudjuk, a szerelemhez vezető út szinte sose egyenes.
Erre a regényt olvasva újból rájöttem.
De kevesebb kanyarral, a cselekmény is kiszámítható lett volna, azt meg nem szeretjük.

A végére érve végül is azt hiszem, hogy nem lett rosszabb, mint az elődje.
Néhol talán kevésbé volt izgalmas, de efölött szemethunyok.
Remek mese, a szegény legény + hercegnő páros, a varázsszőnyeg és a dzsin ellénere se egy újramesélt Aladdin.
Biztonságosan a helyére került minden, úgyhogy megyek és felfedezem a másik palota titkait.