Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei 1.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 334
Fülszöveg:
Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.
Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.
A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.
Még korábban kaptam egy barátnőmtől, aki esküdözött, hogy szeretni fogom a könyvet. Nos, jelentem, igaza lett.
A történetünk kezdetén Hangay Emma Budapestre látogat, hogy
részt vegyen néhány ünnepségen. Csakhogy az annyira vágyott szórakozás nem
jött, sőt…a fiatal kisasszonynak nyoma vész.
Egészen egy négy évvel később nyilvánosságra kerülő sürgöny megérkezéséig.
Húgában is apjában azonnal felébred a gyanú, hogy Emmával talán nincs minden rendben. Ezt alapul véve a kisebbik Hangay lány csomagolni kezd, hogy Pestre menjen felkutatni eltűnt testvérét.
Ám utazását nem várt nehézségek teszik még bonyolultabbá, és amikor úgy érzi, az egész élete a feje tetejére állt, ugyancsak nem várt helyzetből adódóan kap maga mellé egy segítőtársat.
De minél több részlet derül ki, az ügyet valamiért annál nehezebb megoldani.
Egészen egy négy évvel később nyilvánosságra kerülő sürgöny megérkezéséig.
Húgában is apjában azonnal felébred a gyanú, hogy Emmával talán nincs minden rendben. Ezt alapul véve a kisebbik Hangay lány csomagolni kezd, hogy Pestre menjen felkutatni eltűnt testvérét.
Ám utazását nem várt nehézségek teszik még bonyolultabbá, és amikor úgy érzi, az egész élete a feje tetejére állt, ugyancsak nem várt helyzetből adódóan kap maga mellé egy segítőtársat.
De minél több részlet derül ki, az ügyet valamiért annál nehezebb megoldani.
Bevallom, mert felesleges kerülgetnem a forró kását: kellett
idő, amíg belerázódtam a történetbe, megszoktam a stílust, a kort.
Mert bizony nem a mai modern világban vagyunk; nagyon nem. A történet a 1800-1900-as években játszódik, attól függően, hogy épp kinek a szemszögében vagyunk, de erről majd kicsit később.
Szóval igen, az a kor, amiről talán nagyszüleink tudnának hosszan regélni, de e századi könyvmolynak elég furcsán hat.
Mégis…hiába igyekszik a szerző – megjegyzem nagyon jól – megragadni az akkori beszédstílust például, mégis van benne valami élvezhetően mai, ami miatt egy idő után pörögtek a lapok a kezemben, és alig vártam, hogy újabb és újabb részleteket tudhassak meg.
Az részletkérdés, hogy számomra, ehhez Milli kisasszonynak meg kellett érkeznie az Ambrózy kastélyba, de onnantól nem igazán tudtam letenni a könyvet, csak akkor, ha nem volt más választásom .
Nem egyszer esett meg velem, hogy csak pislogtam, hogy ide mégis hogyan jutottunk, aztán történt valami, amitől a korábban érthetetlen lépés totál logikus lett.
Az, hogy két szálon fut a történet, 1800-ban és 1900-ban, valami zseniális lépés volt az írótól. Nem csak, hogy ezáltal mindkét lányt megismerhettük, de olykor az egyik szál kiegészítette azt, amit a másik szál által már esetleg tudtunk, vagy legalább is sejtettünk. Így kell ezt csinálni, kéremszépen.
Nem csupán a két történetszál tetszett, de a lábjegyzetek is. Gyanítom, hogy nélkülük, sokkalta elveszettebb lettem volna, amikor egy-egy idegen kifejezésről, vagy névről volt szó. Így azonban ha akartam, gond nélkül rákerestem valamire tovább információ miatt.
Mert bizony nem a mai modern világban vagyunk; nagyon nem. A történet a 1800-1900-as években játszódik, attól függően, hogy épp kinek a szemszögében vagyunk, de erről majd kicsit később.
Szóval igen, az a kor, amiről talán nagyszüleink tudnának hosszan regélni, de e századi könyvmolynak elég furcsán hat.
Mégis…hiába igyekszik a szerző – megjegyzem nagyon jól – megragadni az akkori beszédstílust például, mégis van benne valami élvezhetően mai, ami miatt egy idő után pörögtek a lapok a kezemben, és alig vártam, hogy újabb és újabb részleteket tudhassak meg.
Az részletkérdés, hogy számomra, ehhez Milli kisasszonynak meg kellett érkeznie az Ambrózy kastélyba, de onnantól nem igazán tudtam letenni a könyvet, csak akkor, ha nem volt más választásom .
Nem egyszer esett meg velem, hogy csak pislogtam, hogy ide mégis hogyan jutottunk, aztán történt valami, amitől a korábban érthetetlen lépés totál logikus lett.
Az, hogy két szálon fut a történet, 1800-ban és 1900-ban, valami zseniális lépés volt az írótól. Nem csak, hogy ezáltal mindkét lányt megismerhettük, de olykor az egyik szál kiegészítette azt, amit a másik szál által már esetleg tudtunk, vagy legalább is sejtettünk. Így kell ezt csinálni, kéremszépen.
Nem csupán a két történetszál tetszett, de a lábjegyzetek is. Gyanítom, hogy nélkülük, sokkalta elveszettebb lettem volna, amikor egy-egy idegen kifejezésről, vagy névről volt szó. Így azonban ha akartam, gond nélkül rákerestem valamire tovább információ miatt.
Nevek pedig voltak itt szép számmal, de ha csak néhányukat
említem a fő(bb) szereplők:
Hangay Emilia, alias Mili; fiatal kora ellenére igazán – néha úgy éreztem túlságosan is – talpraesett leányzó, aki nem riad vissza a nehézségektől, vagy attól, ha valaminek nem jön rá azonnal a nyitjára. Sőt, mintha vonzanák a rejtélyek, a megválaszolandó kérdések. Nem figyelembe véve az esetleges következmények…Szimpatikusnak találtam, de néha hiányoltam egy kis józan észt a hirtelensége helyett.
Ambrózy Richárd báró, maga a megtestesült talány. Kiszámíthatatlan, rideg elegancia, józan logika, és hiába mutatta ki ritkán, igazán simulékony természet. Még úgy is, hogy ezt főleg Mili kisasszony jelenlétében érzékeltem a jellemében, de nem vált hátrányára.
Agáta mama a szívem csücske lett. A grófnő esetében sokszor volt olyan érzésem, hogy csak azért hagyja, hogy az eseményeket a fia és Mili oldja meg, mert ő igazából már tudja, mi lesz a végkifejlet, csak nem köti senki orrára, hadd jöjjenek erre rá maguktól az emberek.
De igazából nincs okom panaszra a kevésbé központi szereplőkkel szemben sem: pont akkor, és olyankor szerepeltek, hogyha nem lettek volna, hiányoltam volna őket a regényből, az adott jelenetből. Oké, Ottó esetében nem bántam volna, ha mondjuk úgy az első száz oldal után kiírja a szerző, hiába elég központi a szerepe.
Hangay Emilia, alias Mili; fiatal kora ellenére igazán – néha úgy éreztem túlságosan is – talpraesett leányzó, aki nem riad vissza a nehézségektől, vagy attól, ha valaminek nem jön rá azonnal a nyitjára. Sőt, mintha vonzanák a rejtélyek, a megválaszolandó kérdések. Nem figyelembe véve az esetleges következmények…Szimpatikusnak találtam, de néha hiányoltam egy kis józan észt a hirtelensége helyett.
Ambrózy Richárd báró, maga a megtestesült talány. Kiszámíthatatlan, rideg elegancia, józan logika, és hiába mutatta ki ritkán, igazán simulékony természet. Még úgy is, hogy ezt főleg Mili kisasszony jelenlétében érzékeltem a jellemében, de nem vált hátrányára.
Agáta mama a szívem csücske lett. A grófnő esetében sokszor volt olyan érzésem, hogy csak azért hagyja, hogy az eseményeket a fia és Mili oldja meg, mert ő igazából már tudja, mi lesz a végkifejlet, csak nem köti senki orrára, hadd jöjjenek erre rá maguktól az emberek.
De igazából nincs okom panaszra a kevésbé központi szereplőkkel szemben sem: pont akkor, és olyankor szerepeltek, hogyha nem lettek volna, hiányoltam volna őket a regényből, az adott jelenetből. Oké, Ottó esetében nem bántam volna, ha mondjuk úgy az első száz oldal után kiírja a szerző, hiába elég központi a szerepe.
Sokkal jobban tetszett, mint amire magamat ismerve
számítottam. Amint belerázódtam, egy letehetetlen olvasmánnyá vált, amiben
megfelelő mértékben vannak a kérdések,
illetve a válaszok, a rejtélyek, és egy zseni és igazán karizmatikus báró, aki
megoldja őket.
Egyébként pedig mi ez a befejezés?
Olyan, mint lefejezni valakit, az utolsó szava előtt.
Vagy nem megvárni egy hozzáértőt, ha nyomra bukkan az ember.
Ide nekem a folytatást, de izibe, vagy először hisztériás rohamot csapok, aztán elájulok.
Egyébként pedig mi ez a befejezés?
Olyan, mint lefejezni valakit, az utolsó szava előtt.
Vagy nem megvárni egy hozzáértőt, ha nyomra bukkan az ember.
Ide nekem a folytatást, de izibe, vagy először hisztériás rohamot csapok, aztán elájulok.
1 megjegyzés:
Megjegyzés küldése