Poet péntek

Szép estét!
Mivel nagyon szeretem a verseket, gondoltam létrehozok egy ilyen rovatot. Minden hét péntekjén este nyolc órakor közzéteszek vagy egy saját magam vagy pedig egy már befutott költő által írt verset.

Igyekszem változatos költeményeket hozni, és elkerülni a duplázást, de ennek ellenére megtörténhet, hogy véletlenül kétszer hozok egyet :)

 

Szorgalmasan dolgozok a kéziraton, hiszen szeretném befejezni nyár végére, ősz elejére, hogy onnantól foglalkozhassak a szerkesztés részével.
Ugyan akkor az olvasást se szeretném hanyagolni, a napokban fejeztem be Szabó T. Anna: Senki madara című prózáját.
Úgyhogy ötvözöm a kettőt ma: egy olyan verset hozok a szerzőtől, ami még a kéziratomban is megállná a helyét.

Szabó T. Anna: A két kezemmel

Anyám azt mondta, dögöljek meg.
Minek kellett hogy megszülessek.
Igen, a papunk mondja mindig:
az emberek nem jól szeretnek.

Végigcsináltam a gyerekkel,
pontosan tudom, hogy mit érez.
Tíz évig pisis ágy, ökölharc,
tizenöt évesen lelépett.

Most anyám. Nemhogy hálás lenne,
kap mindennap húst, főzeléket,
a két kezemmel pelenkázom,
de ő üvölt, hogy szar az élet.

Hiába mondják, hogy leépült,
én tudom, csak nekem csinálja.
Rosszul szeret? Frászt. Nem szeret.
Bármit mondjon a Bibliája.

Éjjel hallom a falon át:
csak átkoz. Hogy kéne jól szeretni?
Úgy, ahogy én a gyereket?
Nekem ne magyarázzon senki.

Istenem, nem bírom tovább.
Hogy hörgött ma is: Üss meg! Ölj meg!
Két éve némán ápolom,
hogy ki ne mondjam: Te dögölj meg.