Karácsonyi read-a-thon

Részt szoktatok venni "olvasási maratonokon"? Ez mondhatni egy kihívás is, hogy tudunk-e x oldalszámot, vagy esetleg könyvet elolvasni a megadott időintervallumon belül.
Jó szórakozásnak tűnik, úgyhogy belekezdek a Karácsony (előtt)i maratonba.

Megvan az ilyen kihívásoknak is a maga varázsa, ezt épp az M&G blogon találtam Dórinál, és pont a rövidsége tetszett meg, hiszen a kihívás hosszát egy hétben maximalizálta. (Vagyis nálam ez december 23-29 közötti időszakot jelenti, ráhúzok így az év végén, már ami az olvasmányokat illeti.

A pontok, amikhez olvasni kell, illetve a hozzá választott könyvek:

Egy könyv, ami az ünnepek alatt játszódik - Alex T. Smith: A kisegér, aki elhozta a karácsonyt
Az egész történet a karácsonyra, a karácsonyt megelőző várakozásra épül. Ahogy belenéztem, az illusztrációk nagyon szépek, majd kiderül, mégis mennyire illik ehhez a ponthoz ez a történet.

 Egy könyv, aminek a borítója "karácsonyszínű" - Róbert Katalin: Keresd az igazit!
Oké-oké, bevallom ez csak nagyon jó indulattal, az arany mandala miatt nevezem karácsonyi történetnek. Tudtommal a történetnek nem sok köze van az ünnephez (egyébként abban se vagyok biztos, hogy a szereplők ismernek ilyen ünnepet, mint Karácsony), de a borítója akkor is szép.

 Egy könyv, aminek a címében szerepelnek a S-N-O-W betűi (nem feltétlen egymás mellett) - L. J. Shen: Sparrow
Ehhez a ponthoz választottam a legnehezebben könyvet, ráadásul így is csak akkor van meg a teljes szó, ha az írónő nevéből is felhasználom az n-t. No mindegy, ennyi könnyítés még nekem is jár.


Olvass el egy könyvet a tűz mellett! - Veronica Henry: Könyvesbolti szerelmek
Ide igazából bármelyik könyvet írhattam volna, de ezt a könyvet választottam az év utolsó NIOK témájához, ráadásul könyvtári is, tervben van, hogy végzek vele. Ha nem  is a karácsonyi héten, de még decemberben.

Egy könyv, amit csak azért olvasol el, mert el szeretnéd - Szaszkó Gabriella: Kora február
A karácsonyi angyalom azt súgta, hogy ez a regény a fa alatt lesz, úgyhogy gyanítom, hogy amint lehet, le is fogok rá csapni és nekikezdek. Szaszkó Gabi eddigi könyveiben se csalódtam, ez pedig a megjelenés óta izgatja a fantáziámat.

Szóval ezeket a könyveket tervezem olvasni az év utolsó teljes hetében, de a változás jogát fenntartom, ha valamelyikhez esetleg nem lesz kedvem.


Ti beszálltok a maratonba?
Nyugodtan írjátok meg kommentben, mit olvasnátok az egyes pontokhoz, de bejegyzést is készíthettek, csak akkor legyek megjelölve a bejegyzésben forrásként.
*Hikari

4 megjegyzés:

Pavlov uraság írta...


ezt már nagyon régóta szeretném: https://www.amazon.co.uk/Rig-Kenstibec-3-Jon-Wallace/dp/057511889X

K. A. Hikari írta...

Érdekesnek tűnik :)

Ezerarcom írta...

Imádok olvasni, de azt hiszem, ez a mennyiség nekem már sok lenne :D Én idén mese-csoda vonalon terveztem az ünnepek alatti olvasást: Majsányi Kati: Meseerdő és Bauer Barbara: Az aranyműves fia volt porondon, tegnapra végeztem is velük. Az aranyműves fia különösen elvarázsolt, egy délután alatt elolvastam, nem tudtam letenni.

K. A. Hikari írta...

Én is belebuktam :D Elolvastam A kisegér, aki elhozta a karácsonyt mesét + a Keresd az igazit! A Sparrowhoz nem volt kedvem, A könyvesbolti szerelmek nem tetszett, a Kora február már nem fér bele idén :)
A Meseerdőről már hallottam, a másiknak utánanézek. Köszönöm.
*Hikari

Üzemeltető: Blogger.