Jessica Park: Szeretni bolondulásig (Szeretni bolondulásig 1.)

„Csak úgy szerezhetek tapasztalatot, ha próbát teszek.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 386
Fülszöveg:A srác magas volt, legalább száznyolcvan centi, szőkésbarna haja a szemébe lógott. Pólóján az a felirat állt: Nietzsche a haverom.Íme, Matt. Julie Seagle kedveli őt. Nagyon is. De ott van még Finn. Akibe Julie teljesen belezúgott.Bonyolult? Kínos? De még mennyire.Julie nemrég költözött Bostonba, hogy megkezdje egyetemi tanulmányait: mégis honnan tudhatta volna, hogy édesanyja régi jó barátnőjének családjánál fog kikötni? Csak ideiglenesen akart megszállni náluk. Arról szó sem volt, hogy fontossá válik a Watkins család számára, vagy hogy beleszeret az egyik fivérbe. Pláne nem abba, amelyikkel még egyszer sem találkozott személyesen. De hát számít ez? Finn megérti őt, jobban, mint valaha bárki. Ők ketten egy hullámhosszon vannak.De a szerelem – és annak mindenféle csavaros, bonyolult változata – mindig tartogat meglepetéseket. És soha senki nem ússza meg sértetlenül.



Már olvastam pár éve, de akkor nem készült blogposzt, most edig megfogadtam, hogyha olvasok, akkor csak olyan könyvet, ami nem ismeretlen. (Le kell csökkenteni a piszkozatban lévő bejegyzések számát, nincs mit tenni.)
Az első választottam Jessica Park regénye lett.

Hősnőnk, Julie, az első egyetemi évet kezdené Bostonban, azonban a balszerencsének „köszönhetően” nincs hol laknia.  Édesanyja egyetemi barátnője és annak családja viszont szívesen befogadja a lányt, amíg az talpra áll.
A Walters család viszont mindennek nevezhető, csak hétköznapinak nem. És talán pont annyi szükségük van Julie jelenlétére és segítségére, mint fordítva.

Bevallom őszintén egyrészt azért kezdtem el, mert nincs róla blogbejegyzés, a nyomosabb ok viszont egyszerűbb: régebben tetszett a könyv, de nem igazán emlékeztem az eseményekre.
Szóval újra fellapoztam.
Az írónő különösen könnyed és olvasmányos stílussal rendelkezik, talán ez lehetett az oka, hogy jól szórakoztam olvasás közben.
Nem is ragozom tovább, egyszerűen jó volt olvasni és ennyi. Nem is akar több lenni szórakoztató irodalomnál, annak ellenére sem, hogy érint komoly témákat, mint egy trauma feldolgozása, az elfogadás vagy a család fontossága de ezt annyira finoman adagolja végig, hogy egyáltalán nem éreztem azt, hogy nyomasztana, vagy elvenné a fókuszt a kikapcsolódásról.

Julie igazi bohókás életvidám csaj. Kicsit talán túlságosan kotnyeles, vagy azt is mondhatom rá: úgy érzi mindent jobban tud, de mivel csak segíteni akar nem rovom fel ezt neki. Mondjuk, tény ami tény, néha az idegeimre ment, hogy egyszerűen nem értette meg, hol van az a pont, amikor jobb, ha nem kíváncsiskodik, és akar tudni mindent... a való életben is bosszantanak az ilyen emberek, úgy látszik a könyvekben sincs ez másképp.
Matt igazi kockafej, ettől függetlenül mindig ott van, ha szükség van rá, jó humorú és mindennel fontosabb szamara a család. Igaz zárkózottabb, mint a kortársai de ez teszi érdekessé. Plusz idővel rájön az olvasó is, hogy tulajdonképpen totál jogos a fiú remete-viselkedése. Sajnáltam szegényt.

Celeste olyan, mint egy hernyó akiből idővel, figyelemmel és szeretettel csodás pillangó válik. A különcségét mondjuk nem vetkőzi le, de fura is lenne e nélkül. Hozzátartozik a karakteréhez, és igazából nagyon kíváncsi lettem az ő könyvére is.
Finn a titokzatos, utazó fivér aki bejárja a világot, kissé adrenalinfüggő, valamint rettentően jól kezel pánikrohamokat. Ráadásul Julie-hoz hasonlóan az olvasó is meg akarja ismerni, szeretné tudni, ki ez a rejtélyes srác a világ másik végén.
Erin meg Rodger jó szülők voltak, csak a problémamegoldó képességük volt a béka feneke alatt, és be kell vallanom, emiatt azért haragudtam rájuk. Megértettem a cselekedeteik mögött rejlő indokot, de nem egészen. Lehetett volna ezt máshogy is kezelni, úgy, hogy a gyerekeik ne sérüljenek még jobban.

Azt hiszem, örülök, hogy újra elővettem, de harmadik olvasás már nem lesz.
Egyszerre komoly mégis könnyed, szórakoztató és kicsit szomorú
Azt hiszem az első olyan Rubin pöttyös, ahol nem a főszereplőnek hanem a többieknek kell feldolgozni dolgokat.
Számomra nem emelkedik ugyan ki a többi RP regény közül, de kikapcsolódásnak jó volt. Még azt is el tudom képzelni, hogy valamikor elolvasom Celeste történetét is.

*Hikari