„Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.”

Mi magunk teremtjük meg a világ feszültségét. A belső frusztrációnkat töltjük ki egymáson, olykor ok nélkül, csak azért, mert valaki épp’ rosszkor volt rossz helyen.
Komolyan, jól van ez így?! Ha a változás bennünk és velünk kezdődik, akkor ideje megtalálnunk a belső békénket, mielőtt túl késő lesz.

Újra van Bloggerképző 30 napos kihívás, talán az eddigi legszemélyesebb témákkal, és bevallom, hogy én elsőre megijedtem, ötletem se volt arra, hogy például a mai nap témájára mit írjak, aztán, pont úgy, amikor novellát írok, zenehallgatás közben kezdtem el gondolkodni, és szép lassan egyre több leírandó dolog jutott eszembe.

Amikor elvégzem majd a szociálpedagógia szakot, olyan fiatalokkal is foglalkozhatok, akik lába alól kihúzták a talajt, vagy éppen soha nem is volt egy biztos alapjuk, csak ők hitték azt.
Olyan felnőtt emberekkel is, akik talán régen ilyen fiatalok voltak, csak akkor senki nem nyúlt értük, nyújtott segítő kezet, és később siklott ki az életük.
Vajon ők egész életükben haragudni fognak majd, vagy képesek lennének felismerni a megbékélést, ha az bekopog az életük ajtaján?

Saját magamon is érzem, hogy bekebelez az egyre gyorsabban pörgő világ, amelyik a benne élőktől is azt követeli, hogy vegye fel a rezgésszámát, vagy lemarad. Úgy mondom ezt, hogy mögöttem támogató háttér áll.
Mégis egyre többször vagyok feszült, érzem azt, hogy kicsúszik a kezem közül az irányítás, hogy túl sokat vállalok.
Na, ilyenkor mindenem van, de lelki békém épp nincs.

Először talán az kellene, hogy magunkra figyeljünk, a bennünk végbemenő érzésekre. A meditációs technikák erre például kifejezetten jók lehetnek. Még én is tanulom a 3-4-3-4 légzéstechnikát, az elmém kiürítését. Nem egyszerű, rengeteg munka kell hozzá, de úgy érzem, megéri.
Olyan embereket igyekszem magam köré gyűjteni, akik mellett nyugalmat, nem pedig idegességet érzek. Hosszú távon tudom, hogy az előbbiek motiválni fognak, és erővel látnak el, ha nehezebbé válik az utam, még az utóbbiak csak csapolják az energiáimat a féltékenykedéssel, irigységgel. Nem könnyű kiszűrni, ki melyik csoportba tartozik, de nem is gondolom lehetetlennek.
Olyan dolgokat teszek, amik boldoggá tesznek. Ez lehet az írás-olvasás, de lehet akár egy nagy séta is, vagy egy finom kávé elfogyasztása, ami szeretettel készült.

Amikor pedig saját magam lelkivilága rendben van, akkor kezdhetek el igazán, hatásosan törődni a környezetemben lévő emberekkel is. Akkor tudok igazán segíteni azoknak, akiknek rögösebb út jutott, mint az enyém. Akkor tudok mások számára csendességet adni, ha én magam válok a csendességgé, amire szükségük van.

Szabó Magdától találtam egy nagyon igaz idézetet, ami szerintem tökéletesen lezárja ezt a mai bejegyzést:  „Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt.”
Érdemes lehet megjegyeznünk a szavait.
Higgyétek el, számít!

Számotokra mit jelent a béke?
Hogy találjátok meg magatokban?
*Hikari