Nincs semmi baj azzal, ha valaki szomorú vagy fél

A mostani helyzet mindenkinek nehéz,mert új, mert ismeretlen, mert nem éltünk át eddig ilyesmit. Mindenki máshogy kezeli, máshogyan áll hozzá, de egyvalami talán közös bennünk, mindannyiunkban: kapaszkodókat keresünk a bizonytalanság közepette.

Igazából úgy döntöttem, hogy a blogon kerülök mindenféle, a vírussal kapcsolatos bejegyzést, így is ezt halljuk jobbról-balról, Győrfi Pál jön velünk szembe a legnagyobb videómegosztón is, és mindenkinél Operatív Törzs van kaspóba ültetve … utalás erre a a karantén dalra.

Ugyanakkor a Bloggerképző létrehozott egy rövidebb #írjotthon kihívást, és ugyan a legtöbb témát úgy tervezem, hogy májusra hagyom, mert akkor több időm lesz, a mai témát mindenképp szerettem volna megírni.

Azt hiszem, ez nem csak a nap, de az elkövetkezendő időszak mottója is lesz számomra. Lehet ki is ragasztom a falra. Végiggondolnátok a kedvemért, mennyire illik ez az idézet a jelenlegi helyzetre, a ti életetekre?

„– Nincs semmi baj azzal, ha valaki szomorú vagy fél. (…) Nem lehetünk mindig erősek.” (Brittainy C. Cherry)

Kicsit véletlen is választottam ezt az idézetet, meg nem is: molyra rengeteg idézetet írok ki folyamatosan az aktuális olvasmányaimból, főleg olyanokat, amikről tudom, hogy később szívesen olvasom majd vissza, nosztalgikus érzéseket kelt majd bennem, régen egy komplett füzetem volt tele ilyen szösszenetekkel.
Ezen pedig megakadt a szemem, elolvastam, és azt mondtam, hogy ez szerintem nagyon jól illik a jelenlegi helyzethez.

Nem tagadom én is félek, sőt olykor egyenesen pánikolok. Nem is az itthonlét, hanem a bizonytalanság vált igazi mumusommá, az, hogy több bennem a kérdés, mint a válasz.
Tudjátok mi vált be nekem az utóbbi hetekben, hogy legyőzzem a hullámvölgyeket?
Ha egyszerűen elmerültem bennük.
Hagytam, hogy elhatalmasodjon rajtam a szomorúság, hogy rányomja a bélyegét az egész napomra, vagy legalábbis néhány órámra, hagytam magam kicsi hisztisnek és nyűgösnek lenni.
Aztán aludtam egy nagyot.
Reggelre általában elmúlt a rosszkedvem. Ha nem is teljesen, a nap folyamán eltűntek a fejem fölül az aggasztó felhők.
Ötödik hete vagyok itthon, heti egy kimozdulással, és úgy néz ki, ez a módszer egyelőre segít, hogy meg tudjak küzdeni a helyzettel.

Még ennek ellenére se könnyű mindig. Van, amikor a hátam közepére kívánom az egész járványt, mert épp keresztülhúzta a számításaimat, bojkottált régóta várt találkozásokat.. DE - és azt hiszem, ezen a den van a hangsúly -, tudom, hogy ez a helyzet nem fog örökké tartani.
Vége lesz.
Valamikor, a jövőben.
Akkor pedig be fogom pótolni az összes találkozást, összejövetelt, ölelést. Gaura Ágnes is leírta: „Egy ölelésben benne van minden, ami csak adható.”
Szóval amikor ennek az egésznek vége lesz, mindent bepótolok.

Számotokra van olyan idézet, ami motiválóan hat? Akár most a járvány idején, de egyébként is.

*Hikari