Jay McLean: Lebegés (Lebegés 1.)

„Néha a legegyszerűbb pillanatokból  lesznek  a legértékesebb emlékek.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 352
Fülszöveg:
A ​deszkázásban van egy utánozhatatlan pillanat. Egyetlen másodpercig tart az egész. Ha jó vagy, kettőig. Ha nagyon jó, háromig. A pillanat, amikor a levegőben vagy, a deszka valahol alattad, körülötted pedig semmi más, csak a lendület szele. A lebegés.
Tizenhat éves énem úgy gondolta, ez a legjobb érzés a világon. Aztán tizenhét évesen született egy kisfiam. És onnantól minden pillanat utánozhatatlanná vált. Még az a fájdalmas pillanat is, amikor az anyja elhagyott minket.
Tizenhét éves. Egyedülálló. Apa.
Ez lett az életem. Mégis valahogy mindennap megtaláltam a lebegés érzését; vagy legalábbis elhitettem magammal. De hazudtam – magamnak és a környezetemnek is.
Mindaddig, amíg fel nem bukkant ő: kreol bőr, hollófekete haj, smaragdszínű szemek.
Tudod, mi a szívás abban, ha a levegőben vagy? Valahogy le is kell jönni onnan. Van, hogy sikerül a trükk és a deszkára érkezel. Aztán ellököd magad és gurulsz tovább. De van, hogy elbuksz. Méghozzá nagyot. Olyankor pedig nem könnyű felállni, leporolni magad és újrakezdeni. Különösen akkor, ha a smaragdszín szemű lány droggá vált az életedben, te pedig méreggé az övében.

Ezt a könyvet még karácsonyra ajándékoztam Ashley-nek, azonban voltam olyan pofátlan, hogy úgy döntöttem, egy olvasás erejéig mégis kölcsönkérem tőle.
Azt hiszem jól döntöttem, nagyon tetszett.

Főhősünk Josh tizenhét éves korában válik apává, akkor, amikor a kortársai egyszerűen még élik az életüket. Ő azonban ahelyett, hogy megfutamodna, vállalja a feladatot, hogy felneveli a fiát, bármibe kerüljön is ez. Úgy gondolja, nincs is másra szüksége, egészen addig, amíg az élet az útjába nem sodorja Beccát. Onnantól minden megváltozik.

Igen, megint visszatértünk oda, ahová már oly' sokszor: RP könyvet olvasok. Pedig szeret(tem volna)em tágítani a komfortzónám, a látóköröm, de mint a mellékelt ábra mutatja, a megszokotthoz is jó visszatérni.
Ezelőtt a A lebegő világ művészete című könyvet olvastam és ugyan tetszett, és azt kell mondjam különleges, de európai olvasóként mégis szokatlannak éreztem. Kellett valami, amit közelebb érzek magamhoz, úgyhogy levettem a polcról Jay McLean regényét.
Azt kell mondjam, hogy még engem is meglepett, mennyire beszippantott az első mondattól kezdve. Egyszerűen jól esett olvasni, jól esett kiszakadni néhány órára a mindennapokból.
Nagyon tetszett a gördülékeny, könnyed stílus, és a tény, hogy annak ellenére lett így megírva, hogy a benne megjelenő témák nem könnyűek, sőt! A NA könyvekben megjelenő szívfájdalom-feldolgozatlan traumák-nehézségek kombó megjelent itt is, én meg azt hittem, hogy ez majd nyomasztani fog, vagy úgy érzem, hogy ezeket már ezerszer olvastam, de egyáltalán nem volt ilyen érzésem, és ennek nagyon örültem.

Joshua karakterét nagyon kedveltem, imádtam, hogy ilyen törődő és kedves, és hogy ennyire az első helyen szerepel a fia az életében, még úgyis hogy nagyon fiatalon kellett felnőnie ehhez a szerephez. Josh egyáltalán nem az a sablonos könyves rossz fiú, mint mostanában a rubinpöttyösökben szerepel, igazából semmi "bad boy" jellemvonás nincs benne, de hatalmas a szíve és ez nagyon kedvelhetővé tette. Kicsit sokszor kért ok nélkül bocsánatot, ezt nem nagyon tudtam hová tenni, hogy miért kellett.
Becca hiába hősnő, valahogy háttérbe szorul, és még ami ki is derül róla, annak se éreztem a jelentőségét, a súlyát. Állítólag a második részben kap nagyobb hangsúlyt fog kapni, kíváncsi leszek.
Tommyt imádtam, komolyan ő volt a kedvencem az egész könyve. Annyira gyerek még, és annyira tisztalelkű, annyira bizalmat szavaz rögtön mindenkinek... és a szövegei. Hát azok zseniálisak! Rajongtam ezért a gyerekért. Mondjuk ki nem?

Kim, Robby, Becca nagymamája vagy épp Josh apukája egytől-egyig olyan szereplők, akiket csak imádni lehetett és nagyon hiányoltam volna mindannyiukat, ha kimaradnak a történetből. Jelentőségteljes, fontos szerepük volt, mindenkit megszerettem a könyv végére.

Mikor elkezdtem, komolyan nem gondoltam volna, hogy ennyire pozitív könyvélményt kapok. A szereplők kedvelhetőek, a stílus olvasmányos, és a történet is beszippant. Néha kicsit túlságosan gyerekesnek éreztem, felesleges hisztivel/drámával teletűzdelve, de ennek ellenére nem tudtam nem szeretni. Nagyon kíváncsian várom a második részt.

*Hikari