Kasie West: Szerelembe zárva

Más érzései miatt aggódsz, ahelyett, hogy a sajátjaiddal foglalkoznál.

Kiadó: Menő könyvek
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Amikor ​Autumn Collinst véletlenül bezárják a könyvtárba egy egész hétvégére, úgy érzi, hogy ennél semmi nem lehetne rosszabb. De aztán kiderül, hogy Dax Miller is bent ragadt vele az épületben. Autumn nem sokat tud Daxről, csak annyit, hogy a fiú semmi jót jelent. Sok pletyka kering az iskolában valami verekedésről (és arról, hogy Dax emiatt került javítóintézetbe egy időre), meg azt is híresztelik, hogy magányos farkas. Egyszóval nem ő az ideális hétvégi partner. Autumn végig azzal nyugtatgatja magát, hogy Jeff (a már majdnem barátja), nemsokára észreveszi, hogy ott ragadt a könyvtárban, és a megmentésére siet.Csakhogy Jeff nem érkezik meg. Senki nem érkezik meg.
Autumn lassan ráeszmél, hogy ezt a hétvégét kénytelen lesz automatából nyert ételekkel kihúzni, ráadásul egy olyan fiú társaságában, aki elég egyértelműen nem akar közösködni vele. Csakhogy az is kiderül, hogy Daxben sokkal több van annál, amit elsőre gondolna róla az ember. Autumn és Dax idővel — eleinte vonakodva, később már nem annyira vonakodva — lassan megnyílnak egymásnak. Autumn megdöbben, hogy milyen közel kerülnek egymáshoz. De vajon akkor is így érzik majd, ha véget ér a kalandos hétvége, és a lányt újra magával ragadja a régi élete és a régi szerelme?

Tagadhatatlanul beleszerettem Kasie West történeteibe a maguk kedves, aranyos stílusában. Úgyhogy egyértelmű volt, hogy mindent elolvasok, amit csak megjelent.

Autumnot teljesen véletlenül négy napra a könyvtárba zárják, miközben barátai tábortüzezést terveznek a hegyekben. A lány azonban nincs egyedül az intézményben, rábukkan az iskola titokzatos, magányos farkasa, Dax. Akiről csak azt lehet tudni, amit pletykálnak róla. Autumn hamar rájön, hogy a szóbeszédeknek semmi köze a valósághoz. Mire elég vajon négy nap? Megismerni valakit? Féltett titkokat elárulni? Valóban kell ennyire adni arra, hogy mit gondolnak, mondanak rólunk mások?

Azt hittem, hogy talán csömöröm lesz már a KW könyvektől, és talán egy kicsit valóban így történt, mert napokig a kötet felé se néztem, hétvégén más elfoglaltságot találtam, az egyetemi órákat követően meg egyszerűen nem volt kedvem olvasni.

Aztán egyik délután mégis csak nekiálltam, és ez a kötet ugyanolyan "sunyi", láthatatlan módon szippantott be, mint az összes többi. Már az alaphelyzet, miszerint napokra bent ragad hősnőnk a könyvtárban, felkeltette az érdeklődésemet, és elgondolkodtam, én vajon hogy kezelném, hogyan reagálnék? Elsőre így azt mondtam, hogy "ez mennyire király már!" aztán elkezdtem olvasni a sztorit, és rájöttem, hogy ez azért annyira mégsem király. Sőt, igazából instant pánikállapotba kerültem még én is, ahogy felfogtam, hogy ez mivel jár. Aztán azon kezdtem morfondírozni, hogy milyen jól felszerelt ez a könyvtár: kajaautomata, meg egy komplett konyha. Utóbbi mondjuk lehet nálunk is van, elrejtve az olvasók szeme elől, de én még kávéautomatát se láttam soha, nemhogy ilyen rágcsa automatát.  Pedig be kell lássam, azért elég menő.

Nem tudtam elképzelni mi lesz, ha szereplőink kijutnak a könyvtárból, de szerencsére az írónő megoldotta és utána se laposodott el a történet, sőt. Ezt követően éreztem azt igazán, hogy szereplőink nagyon-nagyon megérdemelnék a boldogságot, lehetőleg egymás oldalán.

Autumn jó hősnő lett, kellően szórakoztató és minimális módon idegesítő. Egy valamit viszont nagyon nem tudtam hová tenni vele kapcsolatban, ez pedig a betegsége. Mert oké, szed rá gyógyszert, de szerintem mivel ennyire "komoly" szinten okoz problémát az életében, hiányoltam ezzel kapcsolatosan valamilyen terápiát, legalább rövid jelenetek erejéig a könyv második felében.

Dax valahol a jó és a rosszfiú skálájának közepén helyezkedik. Nem tökéletes mintagyerek, ahhoz viszont nem követett el semmit, hogy rosszfiúnak minősítsem. Sőt, igazából van egy olyan mély, és elgondolkodtató háttér története, amin rendesen meglepődtem. Nem számítottam erre, egy olyan írónő tollából, akit én eddig a könnyed, szórakoztató könyveiről ismertem meg.

A többi szereplő közül talán Jeffnek volt nagyobb szerepe, legalább is akkora, hogy kicsit jobban megismerhessük, de sajnos nem igazán lett szimpatikus. Kicsit olyan szemellenzősnek éreztem, mint aki nem akarja/tudja meglátni azt, ami a szeme előtt van. De örülök, hogy a végére azért kialakult.

Rájöttem, hogy azért nem jó Kasie West könyveket olvasni egymás után zsinórban, mert ami az első alkalommal még nagyon cuki és szerethető volt, így a harmadik olvasásra kifulladt egy kicsit, legalább is én így éreztem. Számomra ez a leggyengébb, ha össze kellene hasonlítanom A távolság relatív vagy épp a Szívességből szerelem könyvekkel. 

Az viszont tagadhatatlan, hogy nagyon olvasmány, jól kikapcsolt az agyam arra a néhány órára, amíg olvastam, szóval egyáltalán nem bántam meg, hogy időt szántam rá.

*Hikari