Kelly Oram: Cinder ​és Ella (Cinder és Ella 1.)

Az igazi szépség belülről fakad. Ha szépnek érzed magad, akkor a külsődtől függetlenül szépnek fognak látni.

Kiadó: Móra
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 400
Fülszöveg:
Ella élete minden, csak nem tündérmese. Nyolc hónapja vesztette el édesanyját egy balesetben, ő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Most gyerekkora óta nem látott apjához meg annak új családjához kell költöznie. Mesés…
Egyvalaki tartja benne a lelket: Cinder, akivel évek óta barátok a neten, de sosem találkoztak. Ella annyit tud, hogy a srác vicces, szexi, okos, és ugyanakkora könyvmoly, mint ő. (Á, egyáltalán nem az esete…) Fogalma sincs, hogy Cinder az egyik legmenőbb hollywoodi színész, aki a kedvenc fantasyregényükből készült filmben játssza a herceget. Vajon képes a valóságban is tündérmesévé változtatni Ella életét?

Én eddig akárhány LOL könyvet olvastam, mindegyiket csalódással tettem le. Féltem, hogy ez már nem az én világom/korosztályom és igazából valami olyat akarok lenyomni a saját torkomon, ami nem fog menni.
De ezt a könyvet annyian ajánlották már, és mondták biztosra, hogy még ezzel azért egy utolsó próbát tegyek, hogy végül engedtem a tömeg nyomásának.

Főszereplőnk Ella, aki egy balesetben tragikus módon elveszíti az édesanyját, és a gyámságot ezután a tíz éve nem látott apja kapja meg fölötte.
Mondanom se kell, hogy a férfi új családjához a lánynak nincs sok kedve, arról nem beszélve, hogy Ella se úszta meg néhány karcolással a balesetet.
Ebben az őrületben az egyetlen biztos pont a lány életében Cinder, a netes barát…akivel viszont még soha nem találkozott.
Válhat-e tündérmese a tragédiából?

Igazából nem vártam túl sokat a könyvtől, csak reménykedtem, hogy több értelmet találok benne, mint az eddigi olvasmányaim.
Meglepődtem, mert már az első oldalak után igazán jól szórakoztam olvasás közben, és ez most nagyon jól jött a legutóbbi, elég letargikus olvasmányom után.
Oké, lehet nem szép dolog jól szórakozni egy karakter veszteségén, de az írónő stílusa egyszerűen olyan könnyed, és fiatalos, hogy az ember csak jól tudja magát érezni olvasás közben, minden más érzés kizárva.
Négyszáz oldal a regény, én mégis elolvastam alig nyolc óra alatt. Nem tudom, hogy sikerült, tényleg fogalmam sincs, de az biztos, hogy vitt magával.
Kikapcsolta az agyamat, és most épp erre volt szükségem.
Úgy látszik, mégis él még bennem egy olyan rész, aki él-hal a tinédzserkönyvekért, örülök, hogy rátaláltam.

Hogy megtörténhet-e ilyesmi a valóságban? Persze.
Mármint az a része, hogy valaki csupán netes barát, de mégis igazabbnak érzi az ember, mint néhány hús-vér személyt maga körül, simán elképzelhető.
Az, hogy a kettőjük világa teljesen különböző és ők mégis illenek egymáshoz? Na, ehhez már kissé több fantázia szükséges. De hát erre vannak számunkra a könyvek, és az ilyen történetek.

Ella karakterét szerettem, még akkor is, ha kissé sokat sírt. De ennek ellenére erős volt, és végre nem ő volt Miss Tökéletes, a gimi üdvöskéje és a pompomlányok vezetője, sőt…kifejezetten kilógott a suli hierarchiájából, és ő volt a gúny, az ujjal mutogatás céltáblája.
A másság, az ebből következő (lelki) terror valós, napjainkban is létező probléma, örülök, hogy erre kifejezetten figyelmet fordított az írónő.
Cinder aranyos volt. Komolyan, ez az első szó, ami eszembe jut róla. Na, meg a vicces, meg a jó fej, meg az igaz barát. Néha ugyan jóval fiatalabbnak ítéltem meg a viselkedése alapján, mint huszonkettő, de hát nem lehet minden tökéletes.
Az ikrek érdekesek voltak. Azt hinné az ember, hogyha ikrek, akkor hasonlítanak is, de ez a két lány a történet előrehaladtával nem is különbözhetett volna jobban egymástól. Örültem, hogy Juliette-nek megjött a józan esze, és normális emberként bánt Ellával a kezdeti undokság után.
A szülők, de főleg az apa karaktere gondolkodóba ejtett. Értettem én, hogy évek óta nem látta a lányát, de én akkor is utáltam, hogy így, hogy alig tud róla valamit, megmondja, mit tegyen, hová járjon, és természetesen kitalálja még a gondolatát is Ellának, hogy neki mi a legjobb. Könyörgöm, ez nagyon nem így megy.

Örülök, hogy elolvastam, még akkor is, még úgy is mennyi kezdeti ellenállásom volt. Egy olyan könyvet kaptam, ami ifjúsági, néhol vicces, máskor meg szomorú, de úgy hívja fel a figyelmet a mindennapokban is fennálló helyzetekre, hogy nem éreztem fullasztónak.
Nagyon kellett egy ilyen „boldoganélnekmégmegnemhalnak” románc az olvasmánylistámba.
Kellemes órákat köszönhetek neki.