Renee Ericson: Több mint víz

Ne kételkedj a saját szenvedélyedben!

 

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2019

Oldalszám: 380

Fülszöveg:

E.J. Cunning művészettörténet szakra jár és egy rockzenésszel randizik. Foster Blake vegyészmérnöknek tanul és botfüle van. Egyáltalán nem egymás esetei, csak együtt dolgoznak. Aztán egy görbe éjszaka mégis szexhez vezet – barátokként –, ami után születik egy megállapodás közöttük. Olyan egyszerűnek tűnik az egész, pedig soha semmi nem az.
Sok réteg lapul az emberek külső álcája alatt. Alaposan mögé kell nézni, ha fel akarjuk tárni, amit a másik rejt. Több mint víz – egy egész történet, egy élő, lélegző anyag a mindent visszatükröző felszín alatt.
Csupa művészet, csupa tudomány.
Mélyedj el a titkaiban!

Meglepődtem, amikor jött az email a könyvtártól, hogy visszahoztak egy előjegyzett könyvet, mert egyszerűen nem rémlett, hogy bármit is előjegyeztettem volna. Aztán megnyitottam az emailt, láttam a címet és úgy megörültem ennek a hírnek. 

EJ művészeti szakon tanul, és csupán a véletlennek köszönhető az, hogy munka miatt kiköt az egyetem könyvtárában, ahol megismerkedik Fosterrel, aki a művészethez ugyan nem sokat konyít, de a kémiában nagyon penge. Nem is különbözhetnének jobban mégis barátság alakul ki közöttük. 

Amikor azonban az érzelmek elmélyülnek, felmerül a kérdés: megengedhetik ezt maguknak? Kitehetik-e a szívüket a fájdalom kockázatának?

Ha végiggondolom, régre nyúlik vissza az egész ismeretségem ezzel a történettel: legalább két éve megvettem angolul ebookban, de aztán ki lett adva magyarul is. Nem voltam biztos abban, hogy tényleg meg akarom venni és a polcomon tudni, szóval inkább vártam arra, hogy a könyvtár beszerezze. Előjegyeztettem, ahogy hozzám hasonlóan sok más olvasó is, így elég sokat kellett várnom arra, hogy rám kerüljön a sor, igazából már el is felejtkeztem róla. Amikor pedig kikölcsönöztem, még sokáig állt a polcomon, igazából szinte minden más kölcsönzött könyvemet előrébb vettem: majd rájöttem, hogy közeledik a kölcsönzési határidő és meghosszabbítani pedig nem tudom, ha pedig visszaviszem olvasatlanul, ki tudja, mikor fog legközelebb rám kerülni a sor a kölcsönzési listán.

Úgyhogy elkezdtem olvasni.

Mostanában azt érzem, hogy kinőttem már az ilyen egyetemi történetekből, nem tudnak újat adni, aztán jön Renee Ericson és rámutat, hogy van még potenciál és lehetőség ebben is. Alapból szeretem, ha megjelenik egy könyvben valamilyen módon a művészet, úgyhogy hatalmas piros pont azért, hogy EJ fotózik és igazából az egyik mozgatórugója a regénynek az ő projektje. Nagyon tetszett, hogy ilyen szépen be vannak hozva a regénybe az ő képei (amúgy: azon gondolkodtam, hogy a csillagszórós-vizes fotózás valóban működőképes? Ha igen, hogy néz ez ki a valóságban? Valakinek esetleg van erről infója?), főleg annak ismeretében, hogy ezáltal nyer értelmet a cím is. Ez a része sokkal jobban lekötött, mint Froster kémiával kapcsolatos okfejtegetései.

Ha már kémia... Pont ez az, ami miatt nem vagyok maradéktalanul elégedett a könyvvel. Könyörgöm, miért? Tényleg miért kellett ennyi erotikát beleírni? Ez a sztori anélkül is működött volna, sőt! Jobban működött volna. 

Egy idő után ezeket az extrákat szinte átugrottam, mert nekem sokat elvett a két szereplő közti barátság mélységéből és szépségéből. Gyorsan olvasható, könnyed történet, amelyik igyekszik komoly témákat is behozni, átbeszélni, (mint a továbbtanulás kérdése, vagy éppen a magunkért való kiállás fontossága) de az egész komolytalanná válik ennyi ágyjelenettel. Az jár a fejemben egy idő után, hogy na, már megint.... 

Pedig a szereplők önmagukban nem voltak rosszak. Szerettem EJ kreativitását, azt, ahogy látott és láttatott olyan egyszerű dolgokat, mint a víz, vagy az emberi test. Örültem a változásnak, ami végbement a karakterén, azt, ahogy egyre inkább rájön arra mi (vagy éppen mi nem) fontos számára és ezért kiáll és nem lehet eltéríteni tőle, még akkor sem, amikor nehéz volt megmaradnia az elképzelései mellett, és határozottan az lett volna az egyszerűbb megoldás, ha enged a szülei nyomásának.

Froster a helyes tudós a fekete keretes  szemüvegével és a nagyon barátságos, segítőkész és nagyon önzetlen személyiségével. Nagyon távol áll az ehhez hasonló könyvek rosszfiútól, de épp ezért volt felüdülés olvasni róla. Kedveltem a karakterét még akkor is, amikor a tettei mögötti indok teljesen érthetetlen volt számomra. Mennyire nagyon örültem volna, ha ez a könyv váltott szemszögben íródik meg, és igazán beleláthatunk az ő fejébe is. Nagyon hiányoltam a Foster fejezeteket.

Mindkét főszereplő szülei is kedvesek, bár igazán EJ anyukája és apukája kap szerepet a történet során. Kicsit bánom, hogy Wolfgangot vagy épp Foster nagyon jó fejnek tűnő baráti körét nem ismerhettük meg jobban.

Bevallom kicsit többre, kicsit jobbra számítottam ettől a történettől. Nem volt rossz, de igazán mély nyomott se hagyott bennem, nem fog belekerülni a legemlékezetesebb olvasmányaim közé. Aranyos, gyorsan olvasható, olyan könyv, amivel nagyon szívesen bevackol az ember a takaró alá egy hűvösebb estén, ha kikapcsolódásra vágyik.

*Hikari