Poet péntek

Mivel nagyon szeretem a verseket, gondoltam létrehozok egy ilyen rovatot. Péntekenként közzéteszek vagy egy saját magam vagy pedig egy már befutott költő által írt verset. Igyekszem változatos költeményeket hozni, és elkerülni a duplázást, de ennek ellenére megtörténhet, hogy véletlenül kétszer hozok egyet.

Teljesen véletlenül találtam rá egy igazán különleges instagram oldalra: szoveges_onismeret néven találjátok és egy irodalomterapeuta van a nicknév mögött. Gondoltam csak beleolvasgatok, milyen posztjai vannak, de tény: ott ragadtam a posztok előtt.

A mai verset is nála találtam, de annyira megtetszett és megszólított, hogy úgy döntöttem, elhozom a blogra is, mert ezt nektek is el kell olvasnotok, olyan sok igazság van a sorok között.

Schmidt Lívia: Szinapszis

ma úgy döntöttem, hogy nem

váltom meg a világot - némán

állok és nézem a kék eget...

nem hatok egyre, sem egymásra,

nem kell több, csupán egy szelet

a szabadságból, de nemcsak úgy

félvállról... ígérem, véletlenül sem

görbítem meg a teret, ahogy nem

hajolok oda sok kis ponthoz, és a

végeláthatatlan kozmoszt sem

zsugorítom a tenyerembe...

ma nem...

ma repülni vágyok, kibontom hófehér

szárnyaim, és a lét elképzelhetetlen

határain ólomként zuhanok, mint

ezüst selyemszálak, úgy nyúlnak

el mellettem a csillagok - finom

fényüket ujjaimra tekerem... ha

akarom, ez is lehet szerelem, ez a

pár apró mozdulat - most súlytalan

a tudat, tollpiheként lebegek -

mire elérem a távolban úszó

mélyeget, egyre erősödik a

szívverés, és felgyorsul a szinapszis,

hogy megszülethessen végre

táguló pupilláimon egy új galaxis..

*Hikari