Christina Lauren: Kalandtúra ​Wilder-módra


Fedezd fel a világot, vágj bele új dolgokba, és légy bátor!

 

Kiadó: XXI. Század
Kiadás éve: 2023
Oldalszám: 384
Fülszöveg:
Lily Wilder mű-kincsvadászatokra viszi a turistákat Utah állam vörössziklás kanyonjaiba. Ebből éppenséggel megél, de esélye sincs visszavásárolni a szeretett ranchot, amit apja sok évvel ezelőtt eladott. A pénzszűke miatt nem mondhat nemet, amikor szedett-vedett baráti társaságával az a férfi bukkan fel, hogy részt vegyen egy kincsvadásztúrán, akibe régen szerelmes volt. Lilynek voltaképp nincs is ellenére, hogy kivigye a fickót a semmi közepére – és aztán ott hagyja a francban.
Leo Grady viszont mást sem akar, csak újra felvenni a fonalat első és egyetlen szerelmével. Lily ebben sajnos nem partner: egyértelműen értésére adja, hogy Leo csak mint túravezetőre számíthat rá.
Ahhoz, hogy a szerelmük még egy esélyt kapjon, a túrán egy csomó mindennek balul kell kiütnie. Vajon mégis igaz a kincset övező legenda? Lilynek és Leónak össze kell fognia, hogy kihúzzák a bajból a társaságot – és eközben Lily nemtörődöm apjának múltjával és a kettejük közös múltjával is szembe kell nézniük.



Az idei évem egyik felfedezettje határozottan a Christina Lauren szerzőpáros és bevallom, fogalmam sincs, hogy miért nem olvastam tőle hamarabb. Szép lassan nekiállok bepótolni a könyveiket, így került sorra A lelkitárs-egyenlet után a Kalandtúra Wilder-módra is.


Lily Wilder volt: ott volt neki a ranch, ahol igazán boldognak érezhette magát, és a férfi, aki mellett úgy érezhette, otthon van. Azonban eltelt egy évtized, a ranchot időközben elhunyt apja eladta, a fiatalkori szerelme pedig egyik napról a másikra lépett ki az életéből.

Amikor azonban az általa szervezett kincskereső túrára érkezett csoport egyik tagja régi szerelme, minden a feje tetejére áll. Szereplőinknek pedig muszáj elgondolkodni rajta: mi van akkor, ha kalandtúra végén található kincs nem csupán mende-monda?


Bevallom őszintén, itt főleg a borító döntötte el, hogy szeretném olvasni. Annyira különleges, nyári hangulatú, hogy igazából már azzal megfogott.

Egy ilyen vidám, színes borító csak szuper történetet rejthet, gondoltam. És nem tévedtem.

Ez pontosan az a sztori, amit magaddal viszel a nyaralásra, mert tökéletes kikapcsolódást nyújt és végigvigyorgod az egész történetét. 

Azonban mégsem gondolom egy hibátlan és tökéletes kötetnek, és ennek oka, hogy nagyon szépen érvényesül a kevesebb néha több elve. Ugyanis főhőseink hajmeresztőnél-hajmeresztőbb kalandokba keverednek,mintha a szerzőpáros azt érezte volna: á, nem elég a rejtvényfejtéses kincskeresés, attól nem izgul eléggé az olvasó, emeljük a tétet. Nos, csak mondom, hogy nekem személy szerint bőven elég lett volna a romantikus-kalandtúrás vonal, nem kellet volna ennyi mindennel tetőzni. Anélkül is elég nehézséget kellett megoldaniuk a karaktereknek, hogy az összes kalandregényes klisés ellőttük volna. No mindegy, ez lehet egyéni szociális problémám, és más nem akadt fent a regény ezen pontjain. Ha elolvastad, azért kommentben (spoiler jelöleléssel) mesélsz róla, hogy te melyik kalandon húztad fel a szemöldököd leginkább?


Lily egyébként egy meglepően talpraesett karakter, aki elég karakán és határozott módon áll ki az elveiért. Olyan ritkán olvasok érett női főhősökről, így kifejezetten jól esett a lelkemnek már nem egy tinédzser epekedését, hanem egy felnőtt ember tapasztalatok által levont következtetéseit olvasni. Érdekes volt látni, hogyan változott meg a hozzáállása a történet alakulásával: a hitetlenkedése helyét felváltotta a reménykedés, hogy mi van ha, mégis...?

Leóval kapcsolatban azt éreztem, hogy hiába kapott szemszöget a történet során, kevésbé ismertem meg, mint szerettem volna. Persze, megtudunk róla infókat, belelátunk az érzéseibe is, mégis kissé távolinak éreztem. Kedveltem, de nem igazán lett emlékezetes karakter.

A mellékszereplők közül Nicole lett a kedvencem, a férfiak közt pedig Terryt kedveltem legkevésbé, az is ér?


Mire számíthatsz, ha belekezdesz Lily Wilder kalandtúrájába?  Fordulatokra, barátságra,  humorra, szerelemre, újrakezdésre és izgalmas kincskeresésre az Utah állambeli érintetlen vadonban.

Ha szeretnél kiszakadni a szürke hétköznapok egyhangúságából, ez a történet csak Rád vár.


*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.