Zakály Viktória: Emlékeznem ​kellett volna {+ Interjú}

Ne hagyd, hogy bármi is eltérítsen az utadról.

Kiadó: Dopamin

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 372

Fülszöveg:
Nick,
hat éve már, hogy nem láttalak, nem hallottam felőled. Ez nem szemrehányás, nem is lehetne az, hiszen mindenféle magyarázat és búcsú nélkül én hagytalak el azon az éjszakán… Esélyt sem adtam arra, hogy visszatarts. Azt hittem, nem vagyok elég jó neked? Megijedtem, hogy nem vagy tökéletes te sem? Lehet…
Hat éve menekülök előlünk. Most, miután egy rohadt félfamentes papírból megtudtam, hogy el akarsz válni, szembe kellett néznem mindezekkel. Talán ki kell gyomlálni a múltunkat, hogy kiderüljön, van-e jövőnk. Ideje megtudnunk, hogy a sziklakertben is nőhet-e virág…
(Még) a feleséged, Blanka
A festői spanyol szigeten álló, a világ leggazdagabbjainak fenntartott luxusszállodába gyakornokként érkező Blanka nem sejtette, hogy munkába állásával ekkorát fordul az élete. Azt meg végképp nem, hogy ennél nagyobbat csak akkor fog, amikor hat évvel később egy rejtélyes végrendelet miatt visszatér a szigetre.
Zakály Viktória regénye humorral fűszerezett lírai érzékenységgel meséli el egy önmagát kereső fiatal magyar nő és a jóképű, ámde zárkózott skót vikomt nem mindennapi szerelmi történetét, kettőjük önismereti utazását.

Most, a bejegyzés miatt megnéztem: Zakály Vikivel a kapcsolatom még kilenc éve, a Szívritmuszavarral kezdődött. Azóta ez a hetedik könyvem az írónőtől (igen, mindet elolvastam, amit eddig írt) és azt kell mondanom: olyan jó volt újra érezni azt a jóleső zakályvikikönyvetolvasok érzést.

Blanka az elmúlt hat évben országról-országra költözött, rengeteg szállodában dolgozott, mégsem találta sehol igazán önmagát. Egy sikertelen állásinterjú és egy döbbenetes végrendelet után azonban képtelen szembenézni az elkerülhetetlennel. 

A sors kifürkészhetetlen útjai azonban sokszor oda vezetnek, Blankának pedig vissza kell térnie oda, ahol sosem akart többé járni.

Amikor egy írótól minden eddig megjelent könyvét elolvasod, akkor bizony gondolkodás nélkül veszed meg a következőt. Mert aki 2015. óta nem okozott csalódást, és mindig tudott újat adni, annak az embernek bármit is ír, a polcodon van a helye.
Aki esetleg nem ismeri a szerző többi könyvét, íme egy mondatos összefoglalás, hogy mit is szeretek annyira bennük:
A Szívritmuszavarban és a Hanna örökben különleges E/2-es elbeszélőmódot, és azt a gyönyörű és mély érzelmet, ami annyira jellemzi a könyvet.
Az Egyszeregy és az Egyszercsak pont a hétköznapiságával, az olvasmányos stílusával, és a finoman adagolt romantikájával vitt nálam mindent. Újra is kellene olvassam valamikor.
Aztán ott a Szikra az egyik nagy kedvencem:  álmodozásra, cselekvésre késztető, és én imádtam a hősnővel együtt kalandozni,reménykedni, szeretni.
Az Esküvő elvitelre még mindig mosolyt csal az arcomra, ha rá gondolok, pedig lassan két éve olvastam. De annyira zseniális szereplőgárdája van, hogy nem lehet őket nem szeretni.
Szóval ilyen fantasztikus könyvek után jött az Emlékeznem kellett volna.

Én pedig annyira de annyira szerettem ezt a könyvet az első oldaltól fogva: visszajött az a jól ismert zakályvikitolvasok-érzés, amit nem is igazán lehet körülírni milyen, ezt csak érezni lehet. De az biztos, hogy első perctől beszippantott a történet, és mit ne mondjak: Blanka aztán kalandos kalandokba keveredik, és igazából eldönteni se tudtam: a jelen, vagy a hat évvel ezelőtti időszak pillanatait kedveltem jobban. 
Számomra nagy pluszpont a helyszín is, mostanában kifejezetten keresem azokat a könyveket, amelyeknek valamilyen módon spanyol vonatkozása van, és itt aztán ebből bőven kaptam.

Ó, és nem csak az eseményeket, a szereplőket is nagyon élveztem megismerni!
Ott van nekünk Blanka, aki ezres fordulatszámon pörög, mindig csinál valamit, mindig gondolkodik valamin. Épp miután befejeztem a könyvet, szembejöttek velem  Balogh Anna coach gondolatai, és ezt annyira a hősnőhöz passzolónak érzem, hogy itt is hagyom idézetként: "Lehet, hogy attól érzed magad biztonságban, ha állandóan teszel. Amint megállsz, pihensz, jön a félelem és a szorongás.Az idegrendszered a megszokottat választja, akkor is, ha az hosszútávon nem a legjobb Neked."  Szerencsére viszont hősnőnk azért rájön, hogy néha muszáj meg is állni. Összegezni. Hálásnak lenni. Átgondolni. Le a kalappal a fejlődése előtt, de tényleg.
Nem csak őt, a családját is igazán megkedveltem. A szülei támogató jelenléte, Dani szeretete, Soma egész lénye, Papi bölcs gondolatai, Jenő bá ötletei... azt hiszem, mindenkinek szüksége lenne egy ilyen védőhálóra, hátországra, hogy képes legyen elevezni az élet hullámai között.

Nick, te drága, ha tudnád, hogy én bizony mennyire nem kedveltelek az elején! Mondjuk meg is volt rá minden okom, nem igazán hagytad magad megkedvelni az elején. Aztán... rá kellett jönnöm, hogy a cselekedeteid mögötti indokok másabbak, mélyebbek, mint én azt hittem elsőre. 
Nick tényleg az a típusú férfi főhős, akit idő megismerni, nem egyértelmű az első fejezetben, hogy mégis mi mozgatja, de utána meg legszívesebben csak meg akarná ölelni az olvasó (is) és soha többet el nem engedni. Nem is tudom, van-e szereplő a regényben, akinek annyira szüksége van egy ölelésre, mint neki. Szigorú, de szerethető, vannak elvárásai, de bármikor beáll ő maga is az események sűrűjébe. Igen-igen, most már bevallhatom: a végére nem tudtam nem szeretni őt is. Olyan mélyen 
Szeretettel gondolok azokra a karakterekre is, akiket Nick hozott be a történetbe, mint Uve vagy Elsa. Adtak egy pluszt az egész történetnek, mélyítettek a szereplőinken is, és őszintén: bármelyikükkel szívesen találkoznék a való életben is.

Két dolog miatt vettem meg ezt a könyvet: egyrészt az író személye, másrészt a hangulatos borító. Azt hittem kapok majd egy könnyed nyári olvasmányt.
Sokkal többet kaptam ennél.
Ez a történet egy nőről szól, aki keresi önmagát. Egy férfiról, aki igazán mélyen érez, de olykor még saját magának sem vallja ezt be.
Arról a családról szól, amibe beleszületünk és arról, amely kialakul körülöttünk.
A látható, és láthatatlan kemény munkáról szól: mert van, amikor úgy tudsz csak megállni a saját lábadon, hogy másokra támaszkodsz.
Kezd el olvasni, utazz el te is Faro de isla del Aire-re. Nem fogod megbánni, ebben biztos vagyok!

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Zakály Viktóriával -

Hikari: Zakály Viki két év után újabb könyvvel tér vissza! El se tudod hinni, mennyire örültem ennek a hírnek! Mesélsz/mesélhetsz az elmúlt időszakodról? Hogy telt mint író?

Zakály Viktória: Az új regény már régóta készülődött a háttérben, de ennyire még egy sem izzasztott meg: a megjelenésig évek teltek el, többször átírtam, többször tartottam szünetet.

Nehéz volt, de azt hiszem, megérte.

H.: Hogy találtál rá a Dopamin kiadóra? Vagy ők találtak rád?

Z. V.: Már régóta hívott Levente a Dopaminhoz, de amíg nem volt kész az új kézirat, nem akartam igent mondani. Miután elkészült, ujjongva küldtem neki, de hiába vártam, hogy mit szól az egészhez, ő két oldal után azt mondta, ez kell neki.

H.: Honnan jött az Emlékeznem kellett volna alapötlete? 

Z. V.: Egy francia filmből, ahol a házaspár, akik évek óta külön élnek, még egy hetet együtt töltenek Párizsban, mielőtt elválnak.

H.: A borító elképesztően hangulatos, nagyon tetszik. Olyan, amit szerettél volna? 

Z. V.: A borító Levi érdeme, ő találta ki a színeket, a dizájnt, mindent. Engem egyből megvett vele! Sosem jutott volna magamtól eszembe, most pedig mást el sem tudnék képzelni.

H.: Voltál már Spanyolországban? Mi a kedvenced az országban, ha igen?

Z. V.: Hogyne, és imádtam. A spanyolok mentalitása fogott meg, mindenre azt mondják, manana, azaz majd holnap. Ráérősek, szeretnek élni.

H.: Bárhová elutazhatnál (mondjuk 6 hónapra). Hová mennél?

Z. V.: Kanadába, a Prince Edward szigetre, mert hatalmas Anne Shirley rajongó vagyok.

H.: Mondj egy dalt, ami számodra ennek a könyvnek a hangulatát idézi/sokat hallgattad írás közben?

Z. V.: Charlie Puth- We dont talk anymore vagy Berkes Olivér: Világítótorony

H.: Egy őrült (a külvilág számára talán lehetetlen :)) küldetést kellene teljesítened. Ki lenne az első, akinek elmondanád? És ki az, aki biztosan melléd állna és segítene?

Z. V.: A férjem.

H.: Egy gépezet részének lenni, vagy azt ezt a gépezetet irányítani? 

Z. V.: Mindkettőt lehet választani?

H.: Ha bármelyik jelenetet megírnád Nick szemszögéből egyszer, melyik lenne az?

Z. V.: Az első napok, amikor Blanka a szigetre érkezett, mert azokat imádtam írni.

H.: Hogyan tovább? Pihensz, vagy már körvonalazódik a fejedben egy újabb fantasztikus történet?

Z. V.: Már jegyzetelek egy új regényhez, remélem, hamarosan neki is tudok állni.