Bármi lehetsz, ami csak
akarsz. A sors osztja nekünk a lapjainkat, de mi döntjük el, hogyan játsszuk ki
őket.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve:
Oldalszám: 592
Fülszöveg:
RESZKETŐ FÖLD
A polgárháború lángjai végigsöpörnek a Shima Birodalmon.
Amikor a Kazumitsu-dinasztia megújítását célzó terv meghiúsul, a Lótusz céh
szabadjára engedi legveszélyesebb lényét, a Felőrlő nevű mechanikus óriást,
hogy egyesítse a rettegő és szétszakadt Birodalmat. A céh csatába indul a
Szigetek feletti teljes hatalomért.
EGY MEGTÖRT ELLENÁLLÁS
Yukiko és Buruu kénytelenek átvenni a vezetést a
Kagé-lázadás felett. Új szövetségeseket és régi barátokat hívnak össze, hogy
egyesítsék az országot a chikereskedők ellen. De Buruu múltjának titkai közéjük
és a hadseregük közé állnak, és Kin árulása lerombolt minden bizalmat a
szövetségeseik között.
A VÉGSŐ LESZÁMOLÁS
A céh hatalmát élvező, áruló Kint egyetlen véres tőrszúrás
választja el sorsának beteljesülésétől. Hana és Yoshi nehezen találják a
helyüket a világban így, hogy immár hősként tekintenek rájuk az emberek. A
Lótusz céhen belüli titkos összeesküvések küszködnek; az egyik a sötétség, a
másik a fény felé halad. A föld szétszakad, ahogy a seregek pusztítják egymást
egy terméketlen hamuból álló birodalom feletti hatalomért. Aztán a vér
lótuszának utolsó titkára is fény derül, Shima népe pedig megtudja a végső,
döbbenetes igazságot. Nincs semmi, amit egy anya ne tenne meg, hogy a
gyermekeit maga mellett tudhassa. Semmi.
A kötet körülbelül ott veszi fel a fonalat, ahol letette a korábbi: a Céhvel szembeni indulatok a tetőfokára hágnak, a változás folyamatban van, de megdönteni egy addig betonbiztos hatalmat igazán sok felemelt, ökölbe szorított kézre van szükség.
Vajon sikerül? Mit áldoznál fel a győzelemért? A sors vajon előre elrendeltetett, vagy van beleszólásod?
Olyan sok idő telt el a Vihartáncos, a Testvérgyilkos olvasása és az új rész megjelenése közt számomra, hogy gyorsan tartottam egy újraolvasást, így elég hamar fel tudtam venni a történet fonalát. Komolyan mondom, hogy Jay Kristoff egy zseni. Nem tudom, hogy képes ennyi szálat egy trilógián keresztül kézben tartani, de megcsinálta!
Én néha olvasóként ugyan elvesztem a sorok között (annyi volt az E/3. POV karakterekből, hogy inkább nem is számoltam), de ettől függetlenül az érdeklődésem végig fenntartotta.
Van annak egyfajta különös varázsa, amikor végigkísér az ember egy csomó szereplőt három-négy vagy még több köteten keresztül, aztán viszont eljut az utolsóhoz.
Egyszerre akartam minél gyorsabban olvasni ezt a kötetet, ugyanakkor amennyire csak lehetett elhúzni az olvasást. Komolyan, csak kapkodtam a fejemet, mert szinte mindig történt valami, nagyon kellett figyelnem, hogy kivel-mikor-mi történik.
A Kage lázad, a Céh körül se olyan egyértelműek a dolgok, mint az ember elsőre gondolnák, és még az arashitorák is több titkot rejtegetnek, mint sejtenénk.
Yukikot szerettem a korábbi kötetekben, itt azonban egy kissé húztam rá a számat. Továbbra is elképesztően önfejű és makacs, de már nem vagyok biztos abban, hogy ez jóféle makacsság. Kezdett belecsúszni az forrófejű és önző hősnő szerepébe. Szerencsére az író is észrevette ezt időben, szóval összességében megmaradt egy szerethető hősnőnek. Igen, a hibával együtt.
Buuru volt egy egyértelműen A KEDVENC, az egész trilógia során, nem csak itt, de tény: itt mélyült el igazán a karaktere. Akarok egy vihartigrist! Vagy kettőt!
Kinnel nagyon nehezen jutottam dűlőre, még a vége kapcsán is, sőt igazából még most, olvasás után se tudom hová tenni... Nem mintha Hiro annyival jobb parti lenne, de akkor is...
Michi, Akihito, Hana és a többiek: még a mellékszereplőket is megkedveli az ember, az újakat és a régieket egyaránt.
Ennek is vége van... és tudjátok, furcsa érzés. Nincs újabb kötet, amire várni fogok, nincs újabb hajmeresztő kaland a Vihartáncossal, nincs repülés a vihartigris hátán a végtelenbe és tovább.
Ez a könyv – sőt, az egész trilógia – a reményről szól. Arról a reményről, amely a mocsokból, a vérből és a könnyekből sarjad, hogy végül valami olyanná váljon, ami minden képzeletet felülmúl.
Köszönöm az élményt, Jay Kristoff!
*Hikari
.png)
.png)
.png)
.png)
.png)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése