L. J. Andrews: Öröktenger királya (Öröktenger 1.)

Mindannyiunkban ott van a sötétség, és a kétségbeesett túlélési vágy feltárhatja a legkegyetlenebb részeket.

Kiadó: Kossuth

Kiadás éve: 2025

Oldalszám: 512

Fülszöveg:

Ellopták a koronáját. Ezért ő ellopta a lányukat…

Eriket, az Örökkirályság sebhelyes arcú uralkodóját évek óta csak a bosszú élteti az ellen, aki megölte az apját, és őt a hullámok mélyére zárta, rabláncra verve saját birodalmában.

Egészen addig, amíg az ellensége lánya akaratlanul ugyan, de eltöri az Örökkirályság láncát, és a lány mit sem sejtve Erik bábja lesz annak kegyelmet nem ismerő bosszúhadjáratában.

A lány ártatlan. A férfi elvetemült, és vissza fogja szerezni, amit elvesztett – bármi áron.

Hacsak a lány nem orozza el előbb a szívét.

Az Örökkirályság szenvedélyes világában a gonosztevő és az ártatlan hercegnő között románc szövődik, miközben kalózok, szirének és tündék vikingekkel csapnak össze.

Ez a könyv már azelőtt megvett magának a borítójával, meg a belső illusztrációkkal, hogy akár egyetlen sort is olvastam volna belőle. Aztán gondoltam, olvassunk bele, nézzük meg milyen... Tudjátok már, ez mit jelent nálam mi? Bizony! Ott is ragadtam a sorok között.

Vérdalnok Erik kiérdemelte a nevét a hosszú évek alatt. Ugyanakkor az,  hogy gyerekkorában a földi tündék megkínozták, csak fűtötte a dühét és a bosszúvágyát.

Ezért úgy dönt,elrabolja a földi tündék hercegnőjét Liviát.

A lányt azonban kemény fából faragták, ráadásul a köztük lévő köteék se olyasmi, amit figyelmen kívül hagyhatnának.

Megmondom őszintén, nem igazán tudtam mire számítsak, és épp ezért nem is számítottam semmire. Az elején nekem kicsit A kalózkirály lányát juttatta eszembe, azt meg szerettem néhány éve, szóval jó ponttal indult nálam a kötet. 

A szerző atmoszfrérateremtésben vérprofi, szóval kb harminc oldal után úgy rántott be a sztori, mint ahogy Erik vezeti a hajóját a hullámok alá.

És ezen még én is meglepődtem. Elég sok könyvet olvastam idén, de Andrews képes volt újat mutatni. Ötletes volt az egész fantasy-kalózos vonal úgy, hogy nem a szokásos sellő/szirén lényeket hozta be a történetbe és még az izgalmat is végig fenntartotta. Élveztem, ahogy egyre jobban megismertük Örökkönt, a szereplők közti hierarchiát. Fejezetről-fejezetre jobban élveztem a sztorit, jól esett bekuckózni vele és elmerülni egy ennyire más -olykor kegyetlen- világban. Okkal van a könyv első oldalon olvasói figyelmeztetés.

Livia mint főszereplő eléggé ambivalens számomra. Van egy naiv, mondhatni talán gyermeki oldala, de másrészt meg amikor kell, megvédi magát és kiáll magáért. Érdekes a mágiája is, tetszett, ahogy egyre több lehetőséget látott benne. Azt nem vitatom el, hogy Erik tényleg egy sötét, kegyetlen király, aki még saját magának se hiszi el, hogy tud gyengéd és törődő lenni, vagy hogy ez járna neki. Talán ezért is látványosabb az ő fejlődése. Jó párost alkotnak ők ketten, csak spicy jelenetből lett volna kevesebb... Bár lehet, ez egyéni ízlés is. A mellékszereplőket is kedveltem, okoztak meglepetéseket ők is rendesen.

Üde színfoltja ez a szokásos fantasy regényekkel teli piacnak, én pedig minél előbb olvasni akarom a folytatást, mert minden apróbb hibája ellenére is teljesen elbűvölt ez a világ. Ha olyan történetet keresel, ami teljesen beszippant, és az újdonság varázsával hat rád, akkor ideje venned egy mély levegőt, erősen kapaszkodni és felfedezni Örökkönt.