Helena Silence: Enigma (Enigma 1.) {+ Interjú}

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 358
Fülszöveg:A szülei halála után Lena Wall a bűntudatban fuldokolva utazik sosem látott nagybátyjához, hogy új életet kezdhessen. Mélyen magába zárja a titkot, amely fokozatosan felemészti: képes lett volna megakadályozni a tragédiát, ha hallgat az álmaira. A meggyötört lány nem tud felejteni, amit csak súlyosbít feltartóztathatatlanul éledező képessége, mely örökre az őrületbe taszíthatja. Megtagadja önmagától az emberi érintés melegét, mert retteg a következményektől, de új gondviselője ráébreszti, nem kell többé rácsok mögé bújnia. Lena lassanként erősebb lesz, és igazi érzővé válik. Egyetlen érintéssel belelát múltba, jelenbe, jövőbe. Biztos támaszra, barátra lel, majd ott, ahol nem is képzelné, a szerelem is rátalál.
Sokáig úgy tűnik, minden egyenesbe jön, de aztán történik valami.
Egy kisfiú sikolya töri meg az erdő csendjét. Lena iszonyúan fél, de elhatározza, soha többé nem hagyja, hogy a szeretteit baj érje. Ha kell, a saját élete árán is megvédi az övéit.
                                                                             
                                                                            ***

Meglepett, mikor megtudtam, hogy bizony újabb olyan írónőre bukkanam, aki a neve ellenére igen is magyar.
Sokan mondták erre a könyvre, hogy jó és tetszett nekik, de nekem eddig valahogy hiányzott a szikra, hogy én magam is elkezdjem. Aztán végül mégis úgy döntöttem, hogy nem kerülgetem tovább a forró kását, és elkezdem.
A történet a főhősnő szüleinek halálával, majd az ezt követő költözéssel indul, ugyan is Lea-nak el kell költözni az addig nem látott nagybácsihoz. A repülőn összeismerkedik Zoe-val a divattervezőnek készülő, vidám és csacsogós lánnyal, aki az út alatt mesél neki nem csak a nagybácsiról, hanem a saját családjáról is, így Lena kicsit oldottabban indul már neki az ismerősen ismerős kalandnak.
Ám ha valami túl szép, hogy igaz legyen, akkor valószínűleg nem is igaz. Lena ugyanis érző, ami annyit jelent, hogy elég csupán megérintenie, egy embert vagy egy tárgyat, és máris látja annak múltját, jelenét, sőt még a jövőjét is.
Ám nagybátyjának házában mintha elcsitulna a képessége, vagy legalább is háttérbe szorulna.
Vajon mikortól áldás és mikortól inkább átok egy képesség? Kikben bízhatsz? Mindenki az, akinek gondolod?
Ahogy egyre jobban haladtam a történetben, úgy kristályosodtak ki folyamatosan a kérdések, ám a válaszokra várnom kellett.

A főhősnő Lena a képessége ellenére igazán talpraesett és erős, annak ellenére amin át kellett menjen, illetve amilyen képesség birtokában van. Szeretné azt jóra használni, segíteni vele az embereknek.  Egy rossz tulajdonsága van, ami bosszantott egy idő után: mindig a saját feje után megy, olykor még a lehetséges veszélyt sem ismeri fel, amit az akciója okozhat.
Ám nem csak ő segít, hanem neki is segítenek. Első körben a nagybátyja Victor, aki szülei halála után a legtermészetesebb módon befogadja és támogatja. És kiderül, hogy többet tud segíteni a lánynak, mint Lena hitte.
Aztán ott van a repülőn megismert Zoe aki a megérkezés után végig ott van a lány mellett, igazán jó kapcsolat alakul ki közöttük, könnyedén barátnők lesznek.
Ha pedig már segítőkről beszélünk: Zoe bátyja Alex. Fekete haj, eszméletlenül kék szem...ám tökéletes bunkó és bántó modor.
Lena-nak rosszul esik a fiú viselkedése, hiszen azt se tudja nagyon hová tenni, miért  és mivel érdemelte ezt ki. Hamar rájön viszont, hogy a Alex-ben van valami, ami úgy vonzza, mint legyet a légypapír; ráadásul azután, hogy a lány titka kiderül, továbbra is mellette van, sőt talán még a korábbiaknál is jobban.
Igazából nem csak a szereplőknek, hanem magának a cselekménynek is köszönhető, hogy én igazán megszeressem a történetet.
Nagyon szépen írta le Helena a gyászt amit  a lány átélt, majd azt is, hogy abból fokról-fokra kilábal, elfogadja a helyzetet és nem okolja többé magát; ahogy lassan kialakul a szereplők között a kapcsolat, Lena pedig megtanulja uralni a képességét, az valóban varázslatos. Igazán szurkoltam neki, hogy újra megtalálja a helyzetben a jót.
A tartalomban említett kisfiú a vízválasztó, amikor is Lena képessége teljes valójában kristályosodik ki,  és az addig bizonytalan lábakon álló kapcsolatszálak is erősebbre fonódnak mindenki között.
Többet nem mondok, mert elkerülhetetlenül spolierekbe ütköznék, azt pedig igyekszem elkerülni. Úgyhogy csak annyit mondanék még így a végére, hogy igen, igazuk volt azoknak, akik dicsérték a könyvet.
Elsőkönyves íróhoz képest kifejezetten jó lett, érdekesen és szépen lett bemutatva az érző képesség, a karakterek közti viszonyt pedig dicsértem már korábban is. Ha valami újszerűre vágysz, varázslatosra vámpírok és vérfarkasok nélkül, akkor ajánlom figyelmedbe.  Csak bátran, építsd fel a saját Enigmádat :)

Bejegyzés EXTRA
- Interjú Helena Silence-szel -

Hikari: - Mindig is író szerettél volna lenni? Ha nem, akkor milyen irányban tudtad elképzelni magad?

Helena Silence: Sosem jutott eszembe, hogy író szeretnék lenni. Egyszerűen szerettem olvasni, majd később történeteket kitalálni. Talán akkoriban nem is körvonalazódott bennem, hogy ezt valaki munkának tekintheti. Az olvasás szeretete ellenére mindig reál pályára készültem. Gimnáziumban matematika és fizika fakultációra jártam, majd környezetmérnök szakra mentem. Úgy gondoltam, ez a szakirány passzol hozzám, és nagyon érdekelt a téma is.

H.:  Mikor fogalmazódott meg benned az Enigma ötlete?

H. S.: A főiskola befejezése után. Biztos sokan ismerik az érzés, amikor a diploma után lelkesen elkezdenek munkát keresni, és teljesen biztosak benne, hogy az ölükbe hullik az álommunka. Nekem nem hullott, hiába kerestem. A felszabadult időt hasznosan akartam eltölteni, ezért elhatároztam, hogy az egyik olyan novellámat, amit jól sikerültnek éreztem, kibővítem egy regénnyé. Így kezdődött.

H.:  Igazán érdekes volt ez az érző képesség...miért ezt választottad?

H. S. Nem keresgéltem, nem gondolkodtam rajta. Egyik nap csak úgy felmerült bennem, hogy mennyire más lenne az élete egy olyan embernek, aki az érintésen keresztül sokkal több információt megtud. Mondhatni a képesség választott engem. Meg akartam jobban ismerni, ezért írnom kellett róla.

H.: Milyen napszakban írsz könnyebben/szívesebben?

H. S.: Nagyon változó. Az Enigmát mindig este vagy éjszaka írtam. De időnként délután is sikerült megírni pár oldalt, miközben a családom ott zsongott körülöttem. Reggel még sosem próbáltam, de ami késik…

H.: Álnéven kerültek kiadásra a regényeid. Volt valami oka, hogy így döntöttél?

H. S.: Több is. Elsősorban nem akartam, hogy a családon és a barátokon kívül bárki megtudja. Egy ideig komolyan elhittem, hogy ez lehetséges lesz. Féltem tőle, hogy mindenki olvasni fogja, és tudja, hogy azok a szavak hozzám tartoznak. Kicsit olyan, mint a lecsupaszítás. Aztán kiderült, hogy idővel ezt is egész jól meg lehet szokni. A másik ok gyakorlati volt. Úgy gondoltam, egy kicsit titokzatosabb álnévvel csábítóbb lesz a könyv. De azt akartam, hogy bizonyos módon kötődjön hozzám. Így lett Helena, mert sok nyelvben fordítják így az Ilonát, és Silence, mert ha kapásból mondanom kellene egy jellemzőt magamról, a csendesség az elsők között lenne.

H.: A szerzői nevedben el van rejtve a hősnő neve is. Ez véletlen, vagy tervezted?

H. S.: Teljesen véletlen. Lena neve volt az egyetlen, amit többször változtattam az írás során. Amikor rátaláltam, tudtam, hogy tökéletes lesz.

H.: Nagyon tetszett, hogy egy József Attila versrészlet került a regény elejére. Hogy-hogy ilyen egyedi módon nyitottad meg a könyvet?

H. S.: Nagyon kevés verset tudnék mondani, ami elsőre megfogott, de az Eszmélet ilyen volt. Az első találkozástól végigkísért, időnként eszembe jutott, előfordult az is, hogy órákig zakatolt a fejemben. De sosem éreztem idegesítőnek. Amikor elkezdtem az Enigmát, ezt az idézetet választottam az elejére. Mert erről is tudtam, hogy tökéletes lesz.

H.: Viszonylag sok szereplőt ismerünk meg rövid időn belül, már a könyv elején. Te kit szeretsz a legjobban, kivel tudtál írás közben a legjobban azonosulni?

H. S.: Lenával elsősorban. Szerintem a főszereplővel való azonosulás elkerülhetetlen, ha az ember lánya E/1-ben ír. A másik talán Victor volt. Az ő gondoskodása és szeretete olyan egyveleg, amit mindenki megérdemelne legalább egy kis ideig.

H.: A történetben fontos szerepet kapnak a lovak is Lena kiképzése közben, és ezek a jelenetek mindig nagyon tetszettek. Te magad dolgoztál már valamilyen módon vagy valamilyen okkal ezekkel az állatokkal?

H. S.: Nem, még soha. De gyönyörűnek és rendkívül érzékenynek tartottam őket mindig, ezért is gondoltam azt, hogy Lena jól ki fog jönni velük.

H.: Ha létezne valóban ilyen képesség, szívesen birtokolnád? Ha igen, miért, ha nem, miért nem?

H. S.: Persze, ha lenne egy saját Victorom, aki megtanít kezelni, imádnék egy ilyen képességet. Ebben hasonlítunk Lenával. Én is arra használnám, hogy segítsek másokon. Persze időnként biztos felülkerekedne a kíváncsi énem, és megpróbálnék plusz infókat megtudni a körülöttem lévőkről, de valószínűleg nem használnám rossz célokra. Bár ki tudja? Amíg nem valósul meg, ezt sem állíthatom biztosan. A főgonoszságot is érdekes lenne kipróbálni.

H.: Köszönöm szépen a megtiszteltetést, hogy elkészíthettem veled az interjút.