Molly McAdams: Kétesélyes szerelem

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 516
Fülszöveg:
A tizennyolc éves Harper egész életét tengerészgyalogos apja szigorú felügyelete alatt töltötte, most azonban elérkezett az idő, amikor végre a saját életét élheti, és olyan tapasztalatokra tehet szert, amelyekről korábban csak az apja egységében szolgáló újoncoktól hallott. Harper hatalmas reményekkel kezdi meg első évét a San Diego-i Állami Egyetemen. Új lakótársának köszönhetően Harper hamar belecsöppen a bulik, a helyes pasik, a családi élet és a mindent elsöprő érzelmi viharok világába. A szíve csaknem kettészakad, amikor egyszerre szeret bele új barátjába, Brandonba és szobatársa bátyjába, Chase-be. Kemény külsejük és viharos múltjuk ellenére a fiúk imádják Harpert, és bármit megtennének érte – ha kell, félreállnak, csak hogy ő boldog legyen.

                                                                      ***

Volt már olyan, hogy egy könyvről csak rosszat hallottatok? Mert én ezzel a regénnyel így jártam..komolyan. Mindenki, akinek adok a véleménye, lehordta a sárga földig, de úgy, hogy tudtam, csakazértis megvívom vele a saját harcomat.
Jelentem: az államat elhagytam, a fejem kishíján a falba vertem, a hajam pedig majd' kitéptem, de végül is én nyertem.
Mielőtt bővebben kifejteném mit gondolok leszögezek valamit.
Az értékelésem ERŐSEN SPOILERES! Tudjátok, hogy általában tartózkodok attól, hogy bármilyen módon leírjak cselekményt, de ezt a könyvet más módon nem tudom értékelni. Csak az olvassa tovább a bejegyzést, akit ez nem riaszt el.
Szóval az alap: ott van Harper, aki tizennyolc éven át apja vasszigorában és fegyelmében él, aztán mivel ebből szabadulni vágyik, több kilométer távol kezdi az egyetemet.
Itt találkozik kollégiumi szobatársával, későbbi barátnőjével Bree-vel, aki rögtön elrángatja hősnőnket egy buliba, ami bátyja házában lesz.  
Ja, igen a slussz poén: a kis Harper "minden értelemben érintetlen" (igen, ez komolyan így volt leírva). Tizennyolc év alatt még csak kisminkelve se volt, nem járt buliban, nem randizott...
Ennek ellenére amint odakerül, máris szemet vet egyrészt szobatársa bátyjára Chaese-re, akin már a buli kezdetét csüngnek a csajok, és a varázslatos kék szeme ellenére seggfej meg rosszfiú, illetve ott a lakótárs, ugyanakkor tökéletesen jó fiú Brandon is. 

Oké, már ahogy visszagondolok azokra az oldalakra, újból felforr az agyvizem, úgyhogy megállok egy pillanata.
Az hagyján, hogy a srácok ennyire sarkosan vannak megalkotva, tehát ami fekete az fekete, ami fehér az fehér, árnyalatokat az istennek se ismerjünk. Ez mind tényleg hagyján. 
Az már viszont kevésbé,  hogy drága Harperünk két azaz kettő (!!!) hét után összejön Brandonnal. Ezzel szintén kettő probléma van:
1) problem: egyszerűen nem érezzük az idő múlását, csak egy-egy elejtett mondatból.
2) problem: miközben az egyik sráchoz bújik, és smárolja és mit tudom én VÉGIG a másikon kattog. Ja, amúgy megnyugtatok mindenkit, ez fordítva is működött a drága főhősnőnknél.
És akkor azt még nem is említettem, hogy ilyen rövid idő alatt Chaese szüleit simán "anya" meg "apa" jelzőkkel illette, miközben azért továbbra is Brandon-nal volt.
Emberek, én konkrétan itt már a hajamat téptem, és nem tudtam magamnak felelni arra az egyszerű kérdésre, hogy miért szenvedek ezzel a könyvvel még mindig. 
Miközben én ilyeneken gondolkodtam, csakhogy ne legyen egyszerű a szerelmi háromszög, lett belőle négyszög, amikoris megjelenik Harper legjobb barátja, akinek úgy csorog a nyála a lányért, mint egy bernáthegyinek, de persze Hárpiánk bizonyítja, hogy nem csak idóta, naiv, ütnivaló kiscsaj, de még vak is, és egyszerűen nem látja még azt se, amit az orra elé tolnak.
Egyébként azok a szereplők akik nem Harperünk kegyeiért küzd (értsd: a bugyijába akar jutni), folyamatosan a buksiját simogatja, hogy mennyire kedves, aranyos, édes, és egyébként is, bármi történik, számíthat mindannyiukra. Még akkor is, amikor.....

És akkor most jön az említett 
SPOLILER
.....lefekszik Chaese-szel, aki bizony NEM a pasija. És bizony a védekezést még hírből sem ismerik. OMFG moment. Komolyan, nem csak a szereplők, de az írónő is drogot szed? Merthogy más magyarázatot nem tudok kitalálni.

Persze, mi van akkor, mikor valaki lusta óvszert keresni? Persze, hogy kis trónörökös a négyzeten. Ekkor a buta liba ahogy összejött, olyan gyorsan szakít is az eddigi jófiú pasijával, csak azért, hogy Chaese-szel lehessen, akinek a családja semmi kiborítót/ledöbbentőt/orbitálisannagybaromságot (a helyes jelző behelyettesíthető) nem lát abban, hogy a fiúk gyereket csinált. Sőt...megkönnyebbülnek! Nem. Értek. Már. Semmit.
Bizony, és ezt még tetőzni is tudja a nyavajgó idiótája azzal, hogy miközben annak a gyereke növekszik benne, akivel minden happy és dúl a lámúr, a másik pasas után ácsingózik.
Azt hiszitek ennél jobban nem fájhat? Ó, Molly drága bebizonyította, hogy de!
Méghozzá azzal, hogy miután a Paradicsomba beütött a bomba, hirtelen már egy temetésen találjuk magunkat. Ez volt az a pont, mikor a szemöldököm körülbelül az égig szaladt fel, és elhagytam az állam, meg kitéptem a hajam.
Ezek után már nem tudom mi vitt arra, hogy folytassam a könyvet. Talán csak annyi, hogy imádom kínozni magam a borzalmas olvasmányokkal, meg az, hogy érdekelt, lehet-e még pocsékabb a story.
Jelentem lehet, ugyanis a nagy haláleset után főhősnőnk kemény két hónapot vár, aztán minő meglepetés újból Brandon karjaiban köt ki, aki simán nevelgeti más gyerekét, és amúgy a családtagok is teljesen normálisan állnak ehhez az egész ringyó viselkedéshez.
SPOILER VÉGE

Azt hiszem, most fejezem be a könyv értékelését, mert eddig sikerült úgy fogalmaznom, ami nem igényel cenzúrát, ha folytatom, ez lehet, hogy változni fog.
Egyszerűen egy nagy adag Chaesterrevágyomdebrandontszeretem-baromság, irritálóan idióta szereplők, idegesítő párbeszédekkel, zéró logikával vagy történetvezetéssel.
Ezt a könyv egyvalamire jó: vallatásra, de lehet még annak is kemény. Ha jót akartok magatoknak, kerüljétek el. Jó messziről.