Veronica Roth: A lázadó (Divergent 2.)

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2015

Oldalszám: 432

Fülszöveg:

Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

                                                                        ***

Miután befejeztem a trilógia első   kötetét, tudtam, hogy el fogom olvasni ezt is. Még annak ellenére is, hogy számítottam rá, folytatásként gyengébb lesz, mint az elődje. De ez általában így van, bennem pedig maradtak megválaszolatlan kérdések, úgyhogy gondoltam veszteni semmit nem vesztek. 
Valahogy ezek tudatában is jobbra számítottam.
 A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt, vagyis Trish és Négyes elmenekül a Bátrak központjából a szimuláció után, és a Barátságosakhoz tartanak, hogy menedéket kaphassanak.
Mivel a kötet hanyagol bármiféle magyarázatot, vagy hosszú visszaemlékezéseket, szerintem az jár jól, aki nem hagy hosszú szünetet két olvasás között, mivel az írónő elvárja, hogy - mégha a helyzetet nem is látjuk át rögtön - a szálat felvegyük magunk. Figyelnünk kell, mert egy idő után olyan tempóban kezdenek pörögni az események, minntha valaki Duracell elemet tett volna
Ez már csak azért is fontos a saját érdekünkben, mert megtörténik az, amit én még a Beavatottbóól hiányoltam: jobban megismerjük a csoportok feloszlását, szokásait, rangsorukat egymás között.
Mivel árnyaltabb képet kapunk az öt fő csoportról, természetesen új karakterek is kerülnek a történetbe. Ám mivel Trish bizalmatlan a történtek miatt, az írónő tesz róla, hogy mi, olvasók se tudjuk eldönteni, hogy akkor ez most fekete vagy fehér. Hogy bízhatunk-e az adott karakterben, vagy jobb a három nagy lépés távolságot megtartani.
És ha már Trish szóba került: az első kötetben kifejezetten szimpatikus volt, erős személyiségűnek, valaki olyannak láttam aki szívből harcol, nem gép módjára. Ám ez most így megszűnt...a Will-el történtek után képtelen újra fegyvert fogni, sokkal többez hisztizik, és ami miatt simán a falhoz tudtam voln kenni - hazudik. De, mint a víízfolyáa. A barátainak, a szerelmének és még önmagának is, az utolsó pillanatig. Csupán gondolja, közel sem tudja a helyes dolgokat, mégis felelőtlen, forrófejű módon azt csinálja, amit akar, ezekkel önmagát és a környezetében élőket is veszélybe sodorva. Nem tetszett ez a hozzáállása. Rewmélem megváltozik.
Megemlítettek Négyest alias Tobiast pár mondattal korábban. A srácban továbbra is van valami vonzó, valami különleges, sőt még valami titokzatos is, annak ellenére, hogy a legnagyobb titkát már tudtuk. Trish viszont neki is ugyanúgy hazudik, ami nekem például Négyes helyében irtó rosszul esne, és legalább kételkednék ezek után a másik szavában. Ám ő nem hogy ezt nem teszi, de minden alkalommal vissza is fogadja.
Ami szép, meg jó, meg édes, de legalább valamennyi fenttartása lenne. Hiába nem  a szerelem a legfontosabb egyikőjük életében sem, hiszen épp egy lázadás közepén vannak. Dehátazértmégiscsak....
A mellékszereplők továbbra is jól kidolgozottak, van, akit megszerettem, van akit pont nem. Említettem az első értékelésben, hogy Calebről és Peter-ről is szívesen olvasnék többet. Maradjunk annyiban, hogy megkaptam mindkettőt, viszont a végleges véleményem róluk pont nem pozitív. A miérteket most hanyagolom, olvassátok el inkább.
Christina a kezdeti nehézségek után a végére is az a barát maradt, akinek megismerhettük, és aki támogatja Trish-t, és ennek nagyon örültem.
A vége számomra izgalmasabbra sikerült, mint az első kötet esetében, az utolsó pár oldalon vetett fel még jó néhány kérdőjelet. Hálát adtam az égnek, hogy bekészítettem a folytatást.
Volt ebben a regényben minden: vér, harc, hazugság,árulás, kitartás, bizalom, döntések. Kész vegyessaláta, de épp emiatt tartotta fent végig az izgalmat, és érte el, hogy amikor csak tudjam, olvassam. Néhol ugyan laposabbnak vagy épp túl kuszának éreztem a cselekményt, de egynek nem volt rossz.
Aki szerette az első részt, az mindenképp olvassa el ezt is, bár ajánlom, hogy valami nyugodtabb helyett válasszatok a lázadozáshoz, mert teljesen bele fogtok merülni a szálak sűrűjébe