Julie Buxbaum: Hogy folytassam?

„Mi lenne ha hajlandók lennénk kilépni a skatulyáinkból és megszabadulni a hülye címkéinktől? Rengeteg új embert fedezhetnénk fel.”

Kiadó: GABO

Kiadás éve: 2018

Oldalszám: 360

Fülszöveg:
Időnként ​egyetlen új lehetőség elég ahhoz, hogy a világ értelmet nyerjen.

KIT: Nem tudom, miért nem Annie-hez és Violethez ültem le az ebédnél. Nincs itt senki, aki tudná, hogy mi zajlik bennem, hogy min megyek keresztül. Hogy is tudhatnák, hiszen én magam sem értem.

DAVID: Hatszázhuszonkét napja járok már ebbe a gimibe, de Kit Lowell volt az első ember, aki ebédnél odaült az asztalomhoz, szóval egész mostanáig mindig egy szál magamban ücsörögtem.
Szóval meghalt az édesapád? – kérdeztem, mert nem sokkal korábban hallottam a hírt.

Amikor váratlanul barátság szövődik a viszonylag népszerű Kit Lowell és a tökéletesen elszigetelt, kiközösített David Drucker között, mindenki megdöbben. Talán Kit és David a leginkább. Kitnek tulajdonképpen tetszik David keresetlen őszintesége, amelyet furcsa módon üdítőnek érez, David pedig hálás Kit figyelméért és időnként zavarba ejtő kíváncsiságáért. Amikor a lány arra kéri, segítsen neki felderíteni édesapja tragikus autóbalesetének körülményeit, David hatalmas lendülettel veti bele magát a feladatba, de egyikük sem látja előre, hogy fog rájönni. Túlélheti-e a barátságuk az igazságot?

Az írónőtől már olvastam korábban a Három dolgot mondj című regényt (kétszer is) és az nagyon tetszett, főleg a könnyed, olvasmányos stílus. Így nem volt kérdés, hogy az új könyvét is elolvasom.

Kit a gimnázium mondhatni népszerű rétegébe tartozik, azonban egy baleset teljesen  a feje tetejére állítja mind az életét, mind pedig a sulis hiearchiában elfoglalt helyét. A harsány, is kissé felszínes barátnői helyett a suli hierarchiájának peremén lévő Davidet és az ő nyugalmát választja.
Hamar rájönnek, hogy könnyen megértik a másikat, és talán sokkal több közös van bennük, mint elsőre gondolták.
Vajon Kit előhozza Davidet a csigaházából? És David tud segíteni Kitnek, hogy feldolgozza a vele történteket?

Egy elég nagy csalódás kerestem a következő olvasmányomat, és úgy akadt meg a szemem ezen a könyvtárból kikölcsönzött regényen. Mint fentebb is említettem az írónő másik könyvét már olvastam és szerettem is.
Mikor ebbe kezdtem, hamar rájöttem, hogy ez bizony nem életem legmulatságosabb története lesz, sőt, az első oldalak után kifejezetten különcnek, komolynak éreztem. De a szerző könnyed, olvasmányos stílusa még egy ilyen történetet is élvezhetővé tett. Már az első perctől beszippantott, és most nagyon erre volt szükségem.

Ha csupán a borítót veszem az alapul, az életemben nem olvastam volna el. Hiba lett volna, mert egyáltalán nem szokványos és sablonos YA történet: olyan komoly témákat helyez fókuszba, mint a gyászfolyamat, vagy az iskolai bullying, miközben nem felejtkezik meg a családi és baráti kapcsolatok fontosságáról sem. Mind olyan téma, ami jelen van a mai világban, a mai iskolai életben, amiről beszélnünk kell. Úgy, hogy a célközönséghez, egy mai tinédzserhez is elérjen az üzenete. Úgy, ahogy Julie Buxbaum teszi. Emelem kalapom az írónő előtt.
Ráadásul annyi szép, igaz és hasznos gondolattal van tele ez a történet, hogy már csak azért is megérte minden olvasással töltött perc.

Kit a hősnőnk, aki egy súlyos baleset után próbálja folytatni az életét. Nem egyszerű, és nem is megy úgy, ahogy ő azt eltervezte. Bevallom, ő állt hozzám kevésbé közelebb, főleg az olykor indokolatlan drámái miatt. Nem is értettem, néha miken akadt ki, ráadásul olyan megdöbbentő módon zárt ki szinte mindenkit, amit nem igazán tudtam hová tenni. Nem pocsék főszereplő, de nem lett kedvencem se.
Ellenben Daviddel, akiről már a könyv elején is az jutott eszembe: aranyos. Aranyos, ahogy a fizika, a matematika nyelvén igyekszik dekódolni a világot saját maga számára, hogy megértse és túlélje. Nem beszél felesleges, de amikor megszólal, akkor olyat mondd, hogy az olvasó tuti a fejéhez kap, hogy milyen igaza van. Aranyos zseni ez a srác, még akkor is, ha utóbbival ő maga sincs tisztában.
David szülei és nővére lett kedvencem a mellékszereplők közül még úgy is, hogy Kit anyukájának is van egy fontos, igazán megindító jelenete. Sajnos a lány barátnői eléggé kétdimenziósak maradtak nekem, nem igazán kerültek közel a szívemhez.

Megvan a maga bája és komolysága, hol rávilágít dolgokra, hol feloldozást nyújt. Állítom, hogy még az írónő másik könyvénél is jobban szerettem.
Minden hiba megbocsájtható, minden emberben van valami különleges.
És néha, amikor együtt állnak a csillagok, amikor a valószínűség nagyobb, mint 2,14%, akkor az ember rátalál az ehhez hasonló könyvekre. Lehet, hogy mindenkinek van valami jóféle furcsasága, csak még nem mindenki jött rá a sajátjára.

*Hikari