Papp Dóra: Interferencia (Helena-trilógia 3.) {+Interjú}

 

Valaminek ugyanolyannak és állandónak kell lenni! Valami, ami a belső iránytűm, az alap, amire felhúzok mindent...

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 464
Fülszöveg:
Helena ​vezetői szerepet vállal a háborúban, amit a természet gyermekei és a Gyógyítók vívnak, ám még a boszorkányok közt is sokan a halálát kívánják. Jeremy képességének hála, összekapcsolódnak a fajtársaikkal – így kerül hozzájuk Annette, egy francia boszorkány, és Jeremy így fedezi fel újdonsült barátját, az önbizalomhiányos Killiant. De felbukkannak Salem kísértetei is: Kendra túlélte a mészárlást, és nem bízza a véletlenre az Anyatermészet jövőjét, Helenának pedig el kell döntenie, képes-e végezni mindenkivel, aki nem ért vele egyet.
Miközben három ikerboszorkány kisajátítja Amazónia egy részét, Jet a mezopotámiai jóslat miatt aggódik, Helenának pedig újra kell kezdenie a családjával Miamiban. A boszorkányok bírájának ugyanakkor időt kell szánnia a legtitokzatosabb őselem megismerésére is. Ebben a legváratlanabb segítséget kapja egy régi ellenségtől. Ám Helena minél több időt tölt fajtársaival, Jeremy mintha egyre messzebb kerülne tőle. A fiú abbahagyja a festést, kétségbeesetten keresi a megoldást a háborúra, és éjszakába nyúlóan levelezget egy Látóval, akinek talán nagyobb hatása lehet a Gyógyítók bírájára, mint azt Helena valaha is képzelte volna…

 

Kevés könyv megjelenését vártam tűkön ülve az utóbbi időben (valahogy most a prioritásom máshová csoportosul), de az Interferencia kivétel. Határozottan ez volt az egyik legjobban várt idei megjelenés, minden hírmorzsát, minden idézetet alig vártam, aztán azon izgultam napokig, mikor hozza a futár.  Mikor végre nálam volt… nos, elkezdtem, beszippantott és egy nap alatt ledaráltam.

Történetünk szinte közvetlenül ott veszi fel a fonalat, ahol a Szabadesés letette, vagyis: küszöbön áll egy háború, egy olyan volumenű, amilyet még senki se látott. Aminek a megnyerésére mindenkire szükség van, legyen az boszorkány vagy Gyógyító.

Azonban minden csata áldozatokat követel, ez sem kivétel. A kérdés már csak annyi: mit képesek feláldozni hőseink a győzelemért, a békéért?

 

Szóval van nekem egy csodálatos trilógiám, a Helena trilógia, naivan azt hittem, hogyha újraolvasom az első két részt, akkor kitart a harmadik megjelenéséig. Nos, nem okozok nagy meglepetést szerintem senkinek, ha közlöm: nem tartott ki és az utolsó napokban óránként ránéztem az emailemre, van-e valami hír a csomag állapotának változásáról.   Mikor végre a kezemben tarthattam, akkor egy teljes napig gyönyörködtem a borítóban, aztán fejest ugrottam Helena kalandjaiba.

Vannak könyvek, amik kiszakítanak a valóságból, a monotonitásból, a szürke hétköznapokból, és az Interferencia pontosan ilyen. Leültem, és kétszáznyolcvan oldallal később rájöttem, hogy amúgy délután fél három van és talán szünetet kellene tartanom. Hát, nagyon régen ettem meg ilyen gyorsan a késői ebédemet, hogy aztán azonnal mehessek vissza olvasni. Az is igaz, hogy nagyon régen tartottam ilyen egész napos olvasás programot, de most rettentően jót tett a lelkemnek. Meg na, tény, ami tény: Helenával és barátaival annyira pörögnek az események, hogy néha attól tartottam, elég pislognom és lemaradok valami fontos dologról.

 

Kötetről kötetre egyre izgalmasabb kalandokba keveredünk, és nem voltam biztos abban, hogy ezt lehet überelni. Mármint überelni mindig mindent lehet, de úgy überelni, hogy az jó legyen és működjön, nos, az nem mindig sikerül. Sajnos sokszor azt tapasztalom, hogy egy trilógia a harmadik kötetre egyszerűen elfárad. Itt azonban… mintha az írónő mostanra lett volna igazán elemében, mintha így, az befejező kötetre égett volna igazán, teljes lánggal. Egyszerűen lenyűgözött! Nem csupán azzal, hogy mennyire pörgős cselekményű a regény maga, hanem azzal az üzenettel is, amit közvetít a szereplőkön, a történeten keresztül. 

„Az óceán mélyétől a hegycsúcsokig, az olvadó gleccserektől a könyörtelen szélsőséges időjárási eseményekig, a közösségek és az ökoszisztémák világszerte súlyosan károsodnak.” 

"Az amazóniai esőerdők MÁR több szén-dioxidot bocsátanak ki, mint amennyit elnyelni képesek.” 

"A bolygó az emberek nélkül is rendben lesz; az emberek viszont nem lesznek rendben a bolygó nélkül." - ezeket nem én találtam ki, kutatók mondták.  Egy földünk van, és amit jelenleg csinál vele az emberiség, azzal nagyon-nagyon rossz irányba haladunk. 

A klímakatasztrófa nem itt lesz majd, egyszer…. már itt van. És attól, hogy nem törődünk vele, hogy elfordítjuk a fejünket, mert majd törődik vele valaki más, a helyzet nem fog megoldódni. Mert Te is lehetsz az valaki más! Lehet a kezedben a döntés, az irányítás hatalma. És ha Helena történetéből csak néhány ember magával viszi ezt, már célt ért a könyv.

 

Tudjátok egyébként mit szeretek a sorozatokban? (Legyen az trilógia vagy hosszabb). Hogy sokkal több ideig  élvezhetem a karakterek társaságát, mintha egy önálló regényről beszélnénk, folytatások nélkül. Mindegyikükben van valami szerethető, valami egyedi.
Helena egyre inkább fejlődik, és egyre jobban felnő ahhoz a feladathoz, amire kiválasztotta az Anyatermészet. Olyan döntések meghozatalára kényszerül, amit soha nem gondolt volna,  és rájön, hogy van, amikor a családot nem csupán a vérkötelék alkotja. Hanem mindenki, akit szeretünk.
Jeremy, jaj édes, mélyen mindent is (át)érző Jeremy, hogy lehet téged kötetről-kötetre jobban szeretni?  Ha létezne, tuti, hogy alaposan megölelgettem volna. Annyi mindent kellett átlátnia, meglátnia, észrevennie és miközben változott,  igyekezni mégis önmaga maradni. Nem kis feladatot vett a nyakába, az biztos.

Örültem, hogy Jet, Angela, Jennifer, Rodger és a többiek szerepe sem csökkent amellett sem, hogy telis-tele vagyunk új, nagyon érdekes szereplőkkel.
Ott van kapásból Zack és Aaron akiknek a neve a salemi események miatt ismerősen csenghet. Nos, bennük olyan szövetségesekre talál minkét oldal, amit álmomban se hittem volna.
Végre megismerhetjük Ricket, a folyamatosan kalandra és izgalomra vágyó tűzboszorkányt, vagy épp Anettet, a francia levegőboszit: mindkettőjüket nagyon gyorsan a szívembe zártam. Killian-nel a Látóval együtt, akinek pont annyira lett volna szüksége egy ölelésre, ha létezne a való életben, mint Jeremy-nek. Vagy talán még nála is jobban.

Helena útja a végéhez ért… nagyon fura érzés ám ez, nehezen találok szavakat. Másfél év alatt az ember meg tud szeretni annyira egy történetet, meg tud ismerni annyira karaktereket, hogy ne akarja őket elengedni. És ezúttal nincs tovább.

Igazi érzelmi hullámvasút volt ez a rész: döntések végtelen sora, szerelem, boldogság, félelem, szomorúság volt itt minden. De talán pont ezért lett megunhatatlan, letehetetlen és tökéletes lezárása a sorozatnak.

„Egy mag hang nélkül növekszik, de egy fa hatalmas zajjal dől el. A rombolásnak van hangja, de az alkotás néma. Ez a csend ereje.” – mondta Confucius, de akár főszereplőnk száját is elhagyhatták volna ezek a szavak.

Királyom Jeremy. Királynőm Helena. Köszönet mindenért. Felejthetetlen kaland volt ez, nagyon fogtok hiányozni.

***

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Papp Dórával –

Hikari: Milyen a fogadtatása a trilógiának az olvasóid részéről úgy összességében?

Papp Dóra: Úgy látom, hogy aki szerette a Tükörlelkeket és a Bolyongót, ad egy esélyt a trilógiának, akkor is, ha nem realista regény, hanem fantasy. Nemrég írta egy olvasóm, nem hitte volna, hogy valaki lekörözi nála a Tükörlelkek Olivérjét book boyfriend témában, de Jeremy Ravennek sikerült, amin jót nevettem. És annak még jobban örültem, amikor azt írta valaki, hogy az Interferencia elolvasása után tényleg mindent meg fog tenni a klímaváltozással kapcsolatos harc terén. Ennél a reakciónál nem is kérhetnék többet.

H.: Elérkeztünk az utolsó kötethez. Milyen érzés volt elkezdeni, illetve befejezni az Interferencia írását?

P. D.: Meglepett ez a könyv, mert azt hittem, ezen fogok a legkevesebbet változtatni. Az lett a vége, hogy a három kötet közül ezt dolgoztam át a legjobban. Kellett a sztorinak. Hálás volt befejezni, mert úgy érzem, sikerült összehozni Helena és Jeremy fejlődésében egy szép ívet, ahogy fokozatosan fogadják el a vezetői szerepet és tanulnak bele. A közepével volt a legnehezebb dolgom, a végét szinte már könnyű volt.

H.: Sokban változott ez a kiadás az elsőhöz képest például cselekmény szempontjából?

P. D.: A könyv első verziójával kapcsolatban ugyanaz az érzésem, mint a Fénytörésnél és a Szabadesésnél: rengeteg ziccert és magas labdát hagytam ki írás közben a cselekmény és karakterábrázolás szempontjából, egyszerűen azért, mert annyi évvel ezelőtt még nem voltam elég gyakorlott az írásban. Most Helena sokkal karakánabb és felelősségteljesebb lett. Jeremy fejlődése pedig teljesen máshogy alakul, logikusabb a képességét nézve. Elgondolkodtam azon, milyen hatást gyakorolna rá, ha összekapcsolódik egy hozzá hasonló érzékenységű Látóval, akinek meggyűlik a baja a képességével, és innen nehéz volt megállítani a gondolatmenetet. Életre kelt Killian karaktere, és szinte magát írta meg ez a szál - innen tudom, hogy jó döntést hoztam.

H.: A borító egyszerűen álomszép. Neked melyik a kedvenc a három regény borítója közül és miért az?

P. D.: Nem tudok választani a Szabadesés kékje és az Interferencia lilája között. A kedvenc színeim. A borítókat ismét Szabó Vincének köszönhetjük, aki a Tükörlelkek és a Bolyongó borítóit is tervezte.

H.: Szerinted mitől lesz valaki jó vezető?

P. D.: Attól, hogy nem helyezi magát a többiek elé, hanem velük együtt dolgozik, és példát mutat. Helena és Jeremy kiválasztottak ugyan, de meg kell tanulniuk, hogy ez nem feltétlenül elég. Rengeteg áldozattal és lemondással jár.

H.: A boszorkányok vagy a Gyógyítók bírájának szerepét vállalnád el, ha döntened kellene?

P. D.: Szerintem jobban érteném a boszorkányokat.

H.: A kötetben nagyon erősen megjelenik a klímaváltozás, a környezetvédelem és tudom, hogy ez neked is szívügyed. Van egyfajta "edukáció" is a sorok mögött?

P. D.: Ami fontos számomra, és beszélni akarok róla, azt beleszövöm egy történet cselekményébe. A környezetvédelem és a klímaharc ilyen témák, és ha már fantasyt írok, meg akartam mutatni az Anyatermészet erejét, reális és természetfeletti síkon is. Nem tettem mást, mint bemutattam a tényeket, és kiszíneztem egy kis szimbolikával, amit megenged a fantasy zsánere. Szerintem így egy kicsit hibrid lett a sztori, mert a realitáson alapul, nem feltétlenül azzal a tükörrel operál, amit a fantasy szokott a valóságnak tartani. Ilyen vagyok, nem tudok elrugaszkodni a valós problémáktól és a lehetséges megoldások bemutatásától.

H.: Ki a kedvenced az új szereplők közül? Kit választanál barátodnak a való életben és miért őt?

P. D.: Killian, Zack és Rick. Killiannel hosszan és mélyen el lehetne beszélgetni az élet értelméről, Zack gyakorlatias és megbízható, Rick pedig egyszerűen jófej haver, akivel bele lehet menni minden hülyeségbe.

H.: Egy-egy fejezet erejéig Helena nézőpontja helyett másik karakter szemén át látjuk a történetet (örök hála érte amúgy). Milyen érzés volt nézőpontot váltani?

P. D.: Több olyan rész is van a könyvben, amit nem Helena szemén keresztül látunk, ez újdonság az első két könyvhöz képest. Tudatosan alakítottam így, szerettem volna, ha más szemszögéből is megéljük ezt a világot. Szeretném azt gondolni, hogy jól ismerem a főbb karaktereimet, szóval könnyű volt a váltás, és kifejezetten szerettem írni azokat a jeleneteket.

H.: Ha fel kellene vázolnod, kivel mi történne a későbbiek? Szerinted hogy alakul a karakterek életútja mondjuk öt év múlva?

P. D.: Nagyjából tudom, hogyan alakul a sorsuk, csak nem hiszem, hogy jó ezt megosztani az olvasókkal. Kacérkodom a gondolattal, hogy nem hagyom annyiban ezt a világot, valami kiegészítést, kisregényt vagy pár online olvasható novellát írok hozzá. Ez csak kósza gondolat, mert nem tudom, mennyire érdekelné az olvasókat és hogyan lehetne jól kivitelezni. Meglátjuk.

Ugyanolyan élmény volt ezt az interjút elkészíteni, mint a regényt olvasni.

Nagyon szépen köszönöm, Dóra! 
U.I.: Támogatok bármilyen kiegészítő történetet, aminek köze van ehhez a világhoz.

*Hikari