Poet péntek

Mivel nagyon szeretem a verseket, gondoltam létrehozok egy ilyen rovatot. Péntekenként közzéteszek vagy egy saját magam vagy pedig egy már befutott költő által írt verset. Igyekszem változatos költeményeket hozni, és elkerülni a duplázást, de ennek ellenére megtörténhet, hogy véletlenül kétszer hozok egyet.

Rég volt már ilyen poszt, annak ellenére, hogy általában szeretitek és meglepően nagy kattintásszámot szokott produkálni, de bevallom: mostanában az utolsó dolog, amire időt és en*ergiát fektettem, az a verskeresés. A mai viszont teljesen véletlenül jött szembe velem, és annyira megtetszett, hogy úgy gondoltam, itt a helye a blogon.

Mentovics Éva: Tavasztündér

Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával
elaltatom a telet.
Faágakra rásuhintva
ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik ahol járok,
ágak végén tipegek.
Tündérszárnyam nyomában már
ott virít a kikelet.

*Hikari