Aux Eliza: Ózonőrök {+ Interjú}

A szüleink mindig azt mondják, tisztelnünk és óvnunk kell azt, ami a miénk, hogy az is tisztelhessen minket.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 136

Fülszöveg:

Veszélyben a világ… és csak együtt menthetik meg! 

Líviusz az ózonőrök mindennapi életét éli, már amennyire hétköznapi dolognak számít varázserővel felügyelni a természetet. Ám az ózonőrök egy nem várt akadályba ütköznek: a környezetszennyezés miatt a Föld irányíthatatlanná vált, és teljes a káosz. Líviusz nyomozásba lendül, hogy rájöjjön a megoldásra.

Melánia egész életében a testvérei árnyékában élt. Mindig mindenben jobbak voltak nála, és ami talán a legfontosabb: nekik volt szupererejük. De amikor kiderül, hogy közeledik a világvége, a lánynak esélye nyílik bizonyítani a rátermettségét. Ha meg tudná menteni a bolygót, végre őt is elismernék.

Lehet, hogy több minden van a háttérben, mint pár eldobott műanyag palack? Vajon sikerül megmenteni a bolygót, mielőtt túl késő lesz?

 

Az államvizsgára való készülés mellett nem igazán volt se időm, se erőm olvasni. Elfogadtam, hogy ez van, és most, hogy sikeresen túlvagyok az államvizsgán, visszatérek a könyvek világába.

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző kiadónak a recenziós példányt.

 

A történet középpontjában a környezetvédelem áll, illetve az úgynevezett Ózonőrök, akiknek a Föld védelme a feladata. Azonban mit tehetnek, amikor a Föld, amit annyira meg akarnak védeni, veszélybe kerül?

Még szerencse, hogy Melánia és testvére nem ülnek ölbe tett kézzel…

 

Három nappal államvizsga után végre úgy érzem, hogy eléggé magamhoz tértem ahhoz, hogy próbálkozzak az olvasással. Tagadhatatlan, hogy már hiányzott, úgyhogy gondoltam Aux Eliza debütáló regénye nem hosszú, ezt választom.

Jól tettem.

A történet stílusa igazán olvasmányos, és fontos témát jár körül. Beszéltünk az egyik egyetemi órámon már arról, hogyha csoportfoglalkozást a környezetvédelem témakörben készítenénk, hogy építenénk fel. Nos, azt hiszem én az Ózonőröket venném alapul. Egyszerűen azért, mert biztos vagyok abban, hogy megszólítaná a fiatalabb generációt, egyszerűen azért, mert nem akar túl sok lenni, nem akarja azt éreztetni, hogy majd megmondja, a tutit. Az a véleményem, hogy ez a könyv azért jó, mert beszélgetést kezdeményez: lehet róla diskurzust folytatni. Hogy látja az olvasó az adott eseményeket, ő maga mit tenne, vagy esetleg képzelje el, hogy ő is egy az Ózonőrök közül: milyen feladatokat végezne el?

És nem csak a témával lehet megszólítani szerintem a fiatalabbakat, hanem azzal is, hogy a szereplők is korban közel állnak hozzájuk. Az, hogy én ne igazán találtam meg a közös hangot egyik testvérrel sem, nem jelenti, hogy egy nálam fiatalabb olvasóval is ez lenne a helyzet. Személy szerint hiányoltam azt, hogy a felnőttek (vagy legalább a szülők), nagyobb szerepet kapjanak, elvégre azért vannak. Nem kell mindent a gyerekeknek megoldani.

 

Ez egy szórakoztató, de mégis elgondolkodtató történet, ami tökéletes választás egy mostani borús, szeles időjárás mellé. Csak bekuckózik vele az ember, és elkezdi olvasni… hogy aztán pár óra múlva befejezze, de még sokáig gondolkodjon rajta a környezet és az ember kapcsolatán.

A bolygó nagyon jól meglenne nélkülünk. De mi vajon tényleg meglennénk-e nélküle?

***

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Aux Elizával -

Hikari: Bevezetésként kérlek mondj magadról három dolgot, ami a leginkább jellemez.

Aux Eliza: Mániákusan szeretem a teát, az ifjúsági irodalmat és a madarakat. Most elgondolkodtam közben, hogy egy dolognak számít-e vagy háromnak, ezért a biztonság kedvéért még mondok kettőt. Nincs olyan nap, hogy ne hallgatnék zenét, és napokat tudok olyan árucikkek nézegetésével tölteni, amiket úgyse veszek meg.

H.: Fel tudod idézni, mikor írtad az első történeted? Miről szólt?

A. E.: Tizenegy éves voltam, és egy Harry Potter fanfiction volt Bellatrix Lestrange-ről. Az og-k és a szemfülesek még a Merengőn megtalálhatják.

H.: A családod, a barátaid hogyan állnak hozzá ahhoz, hogy írsz?

A. E.: Azt azért hozzá kell tennem, hogy én nagyon introvertált vagyok, nem szoktam gyakran eljárni, és ezt az ismerőseim gyakran összekötik az írással. „Jaj, ő író, sosem szórakozik”. Pedig egyszerűen nem lelem az örömömet a bulizásban, és nekem a nyugodt kávézgatások vagy a közös tespedés a jó időtöltés. Igen, fura vagyok, ez van.

H.: Van példaképed? Vagy valaki, akinek nagyon számít a véleménye számodra?

A. E.: Ez még a tespedős hobbimnál is furcsábbnak tűnhet, de én színészekre nézek fel a legjobban. Millie Bobby Brown és Helena Bonham Carter örök példaképek lesznek a számomra, bár tény, hogy emberként nem ismerem őket, ezért nem tudok teljes képet kapni a személyiségükről. Inkább a karrier és a kisugárzásuk az, ami megragadott engem.

H.: Hogy találtál rá a Regényes természet pályázatra?

A. E.: Az Irodalmi pályázatok facebookos csoportban láttam először, és egyből megragadta a figyelmemet. Túl jó volt, hogy igaz legyen. Aztán kiderült, hogy mégis igaz.

H.: A történet már kész volt, vagy kifejezetten a pályázat kapcsán írtad?

A. E.: Kifejezetten a pályázat kapcsán született meg ez a verzió, de már évekkel korábban kísérleteztem az évszakok és a környezetszennyezés kapcsolatával, de azok a változatok a fiókban maradnak, viszont nélkülük nem létezne az Ózonőrök, ezért örökké kincsként fogok tekinteni rájuk.

H.: Hogy fogalmaznád meg, hogy neked mit jelent a környezetvédelem?

A. E.: Valami, amiben még fejlődnöm kell. Az utóbbi időben próbálok tudatosabban figyelni a keresztény világszemlélet felvételére és megtartására, és ahhoz számomra hozzátartozik, hogy tiszteljük és vigyázzuk a minket körülvevő világot. Ebben úgy érzem, még nagyon gyerekcipőben járok. Vettem fafogkefét, és sok turis ruhám-cipőm van, nem dobálom el a szemetet az utcán, viszek nagy vászonszatyrot a bevásárlásokra, már ez is sikernek könyvelhető el, de az ember mindig érezheti úgy, hogy többet is tehetne. Én most ezt érzem, ezért a következő lépés a textil gyülölcs… zsák? Nem tudom, minek hívják, de arra jó, hogy a gyümölcsöt-zöldséget-péksütit, kimérős dolgokat ne műanyagba pakold, hanem azt vidd magaddal. Kis lépés, de kis lépések sokasága hoz nagy eredményt. 

H.: Szerinted hogy kellene az embereket edukálni a környezetvédelemre? Hogy szólítanál meg gyerekeket, illetve felnőtteket?

A. E.: Az Ózonőrökben próbáltam kerülni a didaktikusságot. Illetve amit észrevettem pedagógusként és íróként, hogy általában úgy közelítenek a téma felé, hogy meg akarják mondani, mit csináljanak az emberek, ami egyre inkább kezdi triggerelni a közönséget, és épp ellenkező hatást vált ki, mint amit szeretnének elérni vele. Az Ózonőrökben próbáltam arra helyezni a hangsúlyt, hogy az intinsic motiváció (belső indíttatás) a legfontosabb, hogy az emberek szeressék a természetet, és vigyázni akarjanak rá. Ha kényszernek érzik, és belül hidegen hagyja őket, az nem egy hatásos megoldás szerintem. Ha pedig a szeretet megvan, onnantól mindenki elindul a saját útján, hogy kicsit jobbá tegye a világot, mert jobbá akarja tenni. És nincs csak egy tökéletes megoldás, hogy NA ILYEN EGY JÓ EMBER, AKI VÉDI A KÖRNYEZETET. Sok kis jó megoldás van, ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. 

H.: Melyik évszak/természeti jelenség őrzője lennél? Miért?

A. E.: Ez nehéz kérdés, mert minden évszakot szeretek, ezért a könnyebb utat választom, és természeti jelenséget mondok. ESŐ! Imádom az esőt. Akkor mondjuk nem, ha beázás van, vagy ha én ázok bőrig, de a hangja, az illata, ahogy a leeső vízcseppek a földdel keverednek, csodálatos.

H.: Mik a terveid a jövőben? Dolgozol most valamilyen történeten?

A. E.: Az egyetem miatt jelenleg nem írok semmit, illetve a felénél tartok egy ifjúsági fantasy sorozat első részének, azt be akarom fejezni, amint időm engedi, ez mindenképpen egy jövőbeli tervem. Emellett van még csomó más történetötletem, amit meg akarok írni. Terveim között szerepel még az ifjúsági irodalom szakértő cím megszerzése az egyetemen, illetve a meseterapeuta végzettség és egyéb akadémikus finomságok, amiktől a legtöbben megriadnak, de én szeretek új dolgokat tanulni, úgyhogy én izgatottan várom.

Köszönöm az interjút Eliza!
További sok sikert kívánok számodra.

*Hikari