Önkéntesség: nem fizetnek érte, mégis gazdagabbá tesz

Segíteni anélkül, hogy anyagi hasznod származna belőle, csupán azért, mert ezt akarod tenni: röviden talán ez az önkéntesség. Egy tevékenység, amitől a lelked lesz gazdagabb, a személyiséged pedig több. 

Önkénteskedtem, imádtam.

Jaj, idejét se tudom, mikor volt utoljára ilyen poszt, pedig nem maradt félbe az önkénteskedés a nyíregyházi menhelyen. Járok sétáltatni, bár tény, hogy kicsit rendszertelenebbül, mint eddig, de járok. Csak arra már nem maradt se időm se erőm, hogy a blogra is írjak róluk. 

Volt gazdisodás is az általam sétáltatott kutyusok között amióta eltűntem, Cefre, Laguna, Mitsuko, Mahina és Liliána is a boldog gazdis életet éli, olyat, amilyet mindig is megérdemeltek volna.

Azonban sok társuk még mindig gazdit keres, most az elmúlt hetek/hónapok egy-egy sétapartnerét hozom nektek.

Amigo. Na igen, Amigo az én nagy, plátói álomkutyám. Évek óta sétálok vele hosszabb-rövidebb kihagyásokkal, de még senki nem látta meg benne azt a kincset, amit én.  Szóval úgy döntöttem, itt az ideje kivinni egy élménynapra, hadd legyen ez neki és nekem is tapasztalat.

Az  autóba ugyan magától nem akart beszállni, be kellett emelni, de a rövid kocsikázás nem okozott neki gondot: addig helyezkedett, amíg felmászott az ölembe és onnantól nyugodtan nézelődött.

Mikor megérkeztünk a Sóstóra, látszott rajta, hogy nagyon nem érzi magát komfortosan: behúzta a farkát, görnyedt volt a testtartása, minden hangra fülelt. Hagytam szimatolni, az ő tempójában felfedezni a környéket, Amigo pedig percről percre jobban oldódott: kihúzta magát, felemelte a fejét, becsekkolt hozzám jutiért. Már ekkor elképesztően büszke voltam rá, és még hol volt a nap vége.

Olyan laza pórázon jött mellettem végig, mint egy profi, csak ámultam, hogy erre ilyen magas ingerkörnyezetben is képes. Semmi nem billentette ki a nyugalmából: se a járókelők, akik megdicsérték, hogy milyen szép és okos; se a bicikliző kisgyerekek; se a mellette elektromos rolleren elsuhanó srác.

Majd hosszú ideig csak üldögéltünk, de ezzel is teljesen elégedett volt, totál nyugiban szemlélte a környezetet, felfedezte a napozóágyat, szemmel tartotta a tőlünk nem messze focizó gyerekeket. Egyetlen egyszer ugatott, amikor egy tacsi sétált arra, de egy rövid séta után megrázta magát és visszatért a buddha énje: békésen napfürdőzött.

Már itt is csak agyondicsérni tudtam, azonban amikor vagy tíz, parton bandázó kacsa mellett úgy sétált el, mintha ott se lennének,  csak ámultam és bámultam. Volt néhány olyan pillanat, ahol láttam elbizonytalanodni, főleg, amikor sok ember mellett kellett elsétálnia, de a dicséretre ilyenkor is szépen reagált.

Mindezek után pedig dettó az ölemben fekve, végigvigyorogta a visszautat.

Talán anya reakciója írja le a legjobban, hogy ez a kutya mennyire alkalmazkodó és fantasztikus. Amikor elindultunk,kicsit kétkedve nézett rám, hogy ez valóban jó ötlet-e, hisz Amigo azért tud húzni, ha akar... Visszafelé már csak annyit kérdezett, kihozzuk-e máskor is? Mondtam neki, hogy simán, de jobban örülnék, ha örökbefogadnák még idén...

Csak szuperlatívuszokban tudok Amigoról írni. Imádtam vele a ma délelőttöt, 100%, hogy elképesztően szerencsés lesz az, aki őt választja társául.

Nincs nagy igénye: egy macskamentes kertesház és egy olyan gazdi, aki szívesen tesz időt és energiát abba, hogy kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket. Kirándulás, engedelmes, szimatsuli? Bármire vevő lenne.

Ha pedig a leírás nem lenne elég, tessék, itt egy videó is az élménynapról:

Olivérnek volt gazdája, akit szeretett és akiben bízott... és aki "megváltozott életkörülmények miatt" leadta. Ennyit ért 7 év hűsége...🥺

Valóban a kutyák a legcsodálatosabb lények a világon, mert ennek ellenére Olivér nincs megtörve. Az együtt töltött idő alatt fülig ért a szája, csóvált, szimatolt, felfedezett, és a kerekesszék melletti sétája is ügyes volt első alkalomhoz képest. Amikor megálltunk, akkor pedig bújt ezerrel, mintha nem tudott volna elég közel lenni, nem tudott volna elég simit, elég dicséretet bezsebelni, a tekintetében pedig ott volt a kérés: kérlek, szeress!🥰

Egészséges, oltott, chipes, ivartalanított. Annyira rajong az emberért, kapcsolatot teremt, vágyik arra, hogy imádhasson valakit, hogy családtag legyen.

Olivér nagyon várja, hogy rátaláljon az-az ember, akinek az örökbefogadás ezúttal tényleg örökre szól.

Helix gazdikereső posztját már nézegettem a honlapon, mert hát nézzetek rá, lehet ezt a pofit nem imádni?

Azt írták róla, hogy kicsit visszahúzódóbb, félénkebb típus, így arra számítottam, hogy a kerekesszék mumus lesz számára, de nagyon ügyesen vette az akadályt, végig laza pórázon sétált mellettem.

Nagyon kedves természete van, egy idő után magától jött oda hozzám, hogy simogassam, adott nózipuszit is.

Barátságos, csupán idő kell számára, hogy nyisson az ember felé, nem az a hatalmas örömmel az ember nyakába ugró típus.

Szerencsés (lesz) aki őt választja, mert amellett, hogy gyönyörű, igazi cukipofa is. Ha van kutya, aki azért született, hogy családtag legyen az ember mellett, ő az.

Gazdis lett <3

Cowboy egy cuki puli/mudi mix fiúcska. Eléggé pörgős és aktív, viszont szívesen teremt kapcsolatot az emberrel. Ma sétált velem először, de hamar rájött, hogy jobban jár, ha nem jön közel a kerekesszékhez. Mikor már kicsit kiszaladgálta magát, és csökkent a benne tomboló rengeteg energia, nagyon ügyesen jött rövidebb pórázon is.

Barátságos és nyitott, imádja az embert, és igazából mindennek örül: a sétának, a simogatásnak, a dicséretnek. A szőre tutira rendszeres ápolást fog igényelni a jövőben.

Sokat kell még tanulnia, de szerintem eszes kutya, nem lesz vele gond.
Kinti-benti tartást tudnék elképzelni számára és olyan gazdit, akinek van elég ideje és türelme foglalkozni vele, és megmutatni Cowboynak az élet napos oldalát.

Ha tetszik valamelyikük, és úgy érzed, passzol az adott kutyus habitusa és személyisége a te életedviteledhez, írj bemutatkozó levelet az Állatbarát Alapítványnak. A kutyusokkal Nyíregyházán lehet megismerkedni.

Talán Pont rád vár Amigo, Helix, Cowboy vagy Olivér.

*Hikari