Colleen Houck: A ​tigris végzete (Tigris 4.)

– Egy odaadó szív bármilyen akadályt legyőzhet, rajkumari. Hidd el, megóvlak minden veszélytől!

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 5
Fülszöveg:
A Durga istennőtől kapott három küldetés teljesítése után már csak egyetlen prófécia áll a tigris átkának megtörésén fáradozó Kelsey, Ren és Kishan útjában. Ám minden eddiginél nagyobb, életveszélyes erőpróba vár rájuk, versenyfutás az idővel és Lokeshsal, a gonosz varázslóval: a bengáli-öbölbeli Andamán-szigeteteken kell fölkutatniuk Durga utolsó adományát, a tűzkötelet.

Ez is elérkezett, bár számomra szinte hihetetlen, hogy már a negyedik kötetről írom a posztot. Szinte még csak most ismerkedtem meg Kelsey-vel, Rennel, Kishannal, Mr. Kadammal... Na igen, így jár az, aki túl gyorsan olvas.

Hőseink éppen csak kifújhatják magukat, máris újabb veszélyes kalandra indulnak, hogy megszerezzék Durga utolsó ajándékát, ezáltal pedig beteljesítsék a jóslatot. Minden küzdőszellemüket és találékonyságukat be kell vetniük, és bízniuk kell egymásban. Ha egyikőjük is meginog, teljes lesz a kudarc.

Vajon készen állnak arra, hogy azzá váljanak, akikké eddig akartak? Elég erős a szívük, és megingathatatlan a hitük ahhoz, hogy sikerre vigyék a küldetést?

Bevallom, A tigris utazása után kissé tartottam ettől a résztől. Az előző kötetben egy életre elegendő szerelmi civakodást kellett végigasszisztálnom, és nem volt kedvem a következő több száz oldalon folytatni és végigkövetni a mostakkorRentválasszamvagyKishant? kérdéskört.

Pechemre nem váltak valóra teljes mértékben a kivánságaim: a cselekmény érezhetően felgyorsult, csak úgy követték egymást az események és a feladatok, de hősnőnknek különleges képessége lehet az, hogy még akkor is tudja magát sajnáltatni, amikor se a hely, se az idő nem megfelelő. Amúgy meg a vak is látja a nyilvánvalót, szóval egyáltalán nem értettem, miért nem lehetett ezt az elején elrendezni.

Főleg, ha azt veszem figyelembe, hogy - mint mondtam is -, bőven van a kötetben izgalom és egy rakás kihívás is. A szerző úgy döntött, csavar egy az eddig sem sablonos eseményeken, én meg csak pislogtam olvasás közben, hogy ez most tényleg komoly? Az volt. 

Valószínűleg ha nem lettek volna vendégeink, ezzel a kötettel is olyan gyorsan végzek, mint az összes többivel, mert nagyon nehezen tettem félre, hogy mással is foglalkozzak. Nem tudom, Houck hogy nem égett ki a sorozat ezen részére, de emelem előtte a kalapomat: még mindig mesterien tartja fönt a figyelmet és a feszültséget. Reménykedtem egyfajta végben, szurkoltam is, de ilyen lezárásra azért mégsem számítottam. Lenyűgözött, Colleen Houck!

Kelsey-re haragszom, ezt kár lenne tagadni: az a segítőkész, bátor és üdítően talpraesett lány egyszerűen eltűnt így a negyedik részre. Oké, néha láttam felvillanni a hősnőt, akivel kezdetben szimpatizáltam, de olyan kevésszer, hogy végül csak csalódottan húztam el a számat. Sokkal többet szerettem volna a harcos Kelsey-ből, de be kellett érnem a hisztis Kelsey-vel.

Ren az a szereplő, aki miatt olvastam ezt a könyvet. Annyira szerettem a kezdetekkor és annyira szeretem még mindig. Mindig pont jókor mondd jó dolgokat, lehet rá számítani, és a saját életénél is jobban óvja a számára fontosakat. A fehér tigris a csodás kék szemeivel örökké kedvencem lett.

Kishan továbbra sem a szívem csücske. Vannak aranyos, szerethető megmozdulásai, de én letettem a voksom Ren mellett, és szőheti az írónő bárhogy a történetet, nem fogja semmi kitúrni az idősebb herceget a szívemből. Bocs Kishan, de nálam továbbra is hoppon maradsz.

Mr. Kadam és Phet karaktere pedig? Azt hiszem mindannyiunk életébe kellene néhány ilyen nagy tanító, mint amilyenek ők.

Animika új szereplőként bővíti a sort, és igazán érdekes. Az biztos, hogy sokkal kevesebbet rinyál, mint Kelsey. Már emiatt is szimpatikus lett, de mikor kiderül, hogy mi is az ő szerepe valójában... Nem mindennapi vezér, az biztos.

Átkozott legyek, ha ezek a küldetések nem voltak elképesztően emlékezetesek, azonban azt gondolom, az egész utazás megérte, mert ezáltal beteljesült mindenki végzete.

Egy út most véget ért, én pedig elbúcsúzom ettől a hol jobban, hol kevésbé, de összességében szerethető triótól.
Bevallom, irigykedek mindenkire, aki esetleg csak most fog belekezdeni ebbe a kötetbe, vagy épp az egész sorozatba. Ha figyelembe veszem a hibáit, akkor is azt gondolom, hogy megérte minden olvasással töltött óra és nap, ilyen különleges kalandban rég volt részem. Jól esett a lelkemnek.

*Hikari