Hikari ajánlásával: a félévem legjei (T5W #15)

Sziasztok!
Egy ideje már gondolkodok egy ilyen rovaton, most lett elég időm és kitartásom, hogy nekiálljak és elkészítsem.
A „Hikari ajánlásával” terveim szerint állandó rovat lesz, amit igyekszem rendszeresen hozni.
Különböző szempontok szerint válogatok majd össze három-öt könyv.

 
Mivel a „Hikari ajánlásával” rovat hasonló perspektívára épül mint a Top 5 Wednesday (és nem is biztos, hogy minden szerdán be tudok szállni majd) ezért ezen belül hozom le a posztokat. Annyi különbséggel, hogy lesz egy külön T5W kép, valamint a bejegyzés címében is megjelenik majd.


Az eheti téma:
Az eddigi legjobb könyvek 2018-ban 
 
Igazából mindig nehezen választok legjobb könyvet. Illetve..nehezen adom meg a könyvnek a "legjobb" címet. Nincs mese, magasak az elvárásaim.
De ahogy végignéztem az olvasmánylistámon, rájöttem, hogy azért csak olvastam fél év alatt 5 "best of" regényt.
Lássuk, melyek ezek.

Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban

Az évem első olyan regénye, ami brutális katarzist okozott, és egyszerűen apró darabokra törte a szívemet, és seperc alatt bezsebelte az év legmeghatóbb könyve címet. Szerintem azóta se sírtam annyit könyvön, pedig nem most január. Azóta is ajánlgatom a könyvet, de csak olyan könyvmolyoknak, akikről úgy érzem, elég erősek a témájához.
A könyvről írt értékelésem ITT eléritek.



Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk

Az év legjobb romantikus könyve címet bezsebelte nálam, ami azért is nagy szó, mert sok romantikus könyvet olvasok, és a sűrűből bizony nehéz kitörni. Ennek a könyvnek viszont sikerült. Szerintem minden (második) év szeptemberében sorra fog kerülni, nagyon különleges. Nagyon remélem, hogy olvashatunk még az írónőtől magyar nyelven, mert ha a többi könyve is ilyen szuper, akkor vétek lenne megfosztani tőle a magyar olvasókat.A könyvről írt értékelésem ITT eléritek.

John O'Leary: Tűzben égve

Drága olvasóim, bemutatom nektek az év legelgondolkodtatóbb könyvét. Oké, az igaz történeteken alapuló könyvek jellemzői általában az, hogy el is gondolkodtatnak, pont azért, mert az olvasó tudja, hogy amit olvas, bizony nem fikció. Ahonnan John felállt, és amilyen nehéz úton eljutott a céljáig, az istenbizony, hogy példaértékű, és több embernek kellene megismernie a történetét, a harcát. Sokkal többnek.A könyvről írt értékelésem ITT eléritek. Az íróval készített interjút pedig ITT.

Anne Bishop: Holló a hollónak

Év elején nem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de ez a regény elnyerte az év legjobb folytatása díjat. Nagyon ritkán van az, hogy a második vagy sokadik kötet jobban tetsszen, mint az előző, de itt így volt. Faltam az oldalakat, csak úgy peregtek az ujjaim alatt. Egy másik olyan könyvem az évben, aminek rettentően várom a következő kötetét is.A könyvről írt értékelésem ITT eléritek.


Tillie Cole: Ezer csók

Előolvasó voltam júniusban, és nem hazudok, ha azt mondom, levett a lábamról ez a könyv. Ezt pedig nem csak azért írom, mert olvashattam megjelenés előtt. Nem tudom, hogy a fordítónak köszönhető, vagy az "alapanyag" is ennyire szépirodalmi erősségű, de nálam bezsebelte az év legszebben megírt regénye címet. Annak ellenére, hogy a téma amit feldolgoz, már több másik olvasmányomban is megjelent. Mondjuk ott nem ilyen szépen megírva.A könyvről írt értékelésem ITT eléritek.




Azt hittem, hogy nehéz lesz, de végül egész könnyen összeszedtem a kedvenceket. Ennek nem tudom, örüljek-e vagy inkább szidjam magam, amiért ennyire válogatós vagyok.Mivel egyre jobban gyarapodik a csapat, így nem egyenként linkelgetek. ITT találjátok a zónát, ahol mindenki bejegyzése is elolvasható, akár visszamenőleg is.
*Hikari 

Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes