Viszlát Október! Helló November!


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig élvezettel nézem vissza, hogy mennyi könyvet sikerült elolvasnom az adott hónapban, és mik voltak azok.

Június végén Rétánál, aki a HaBár könyves kocsma vezetője (pultosa?), láttam egy tök jó ötletet, úgyhogy megkérdeztem, felhasználhatom-e.

Áldását adta rá, úgyhogy jön az én összesítésem.


Elég nyúlfarknyira sikerült ez a hónap, már ami az olvasásokat illeti, és erre most jövök rá, hogy elkezdtem írni a bejegyzést. No, nem baj, azért az a néhány olvasmány is több, mintha semmi időm nem lett volna olvasni.



Legtöbb oldalszámú könyv:

A maga 448 oldalával Kristen Ciccarelli: Az utolsó namsara című könyve zsebelte be ezt a címet. Hamarosan egyébként érkezik a folytatása, én már nagyon várom.

Legkevesebb oldalszámú könyv:
Úgy látszik, tudat alatt (fene, tudatosan) beiktatok minden hónapra egy rövidke olvasmányt. Októberben Tanya Goodin: OFF című, 112 oldalas könyvére esett a választásom.

Leghosszabb ideig olvastam:
Kristen Ciccarelli: Az utolsó namsara című könyvének olvasása elhúzódott, pedig eskü, nem így terveztem, mégis sikerült 2020. október 4., 10:53 → 2020. október 10., 09:30 
közötti időben olvasni

Legrövidebb ideig olvastam:
Mivel  Tanya Goodin: OFF-jában igazából több a kép, mint a szöveg, nem lep meg, hogy az elolvasása csupán 
2020. október 1., 17:54 → 2020. október 1., 18:37  között tartott.
Legjobbra értékelt könyv:
Igazából Marie Lu: Született tehetség című könyvére adtam 4,5*-ot anno, és ez most, újraolvasáskor se ment feljebb, ettől függetlenül ez a havi legmagasabb csillagozásom.


Legrosszabbra értékelt könyv:
Peter Mayle: Kutyaélet című könyve az újra kiadás miatt keltette fel az érdeklődésemet, így elolvastam. Nem volt rossz, de azért annyira nem is ájultam el tőle, 3*-ot adtam rá.


BLOGRA KIKERÜLT ÉRTÉKELÉSEK


***


Helló November, helló Olvasóim!

Igazából irtó fura, hogy már november van. Hová tűnt a többi hónap? Jelenleg itthon fekszem betegen, úgyhogy eléggé el vagyok most kedvetlenedve.
A hónapban lesz blogszületésnap, önkéntességgel kapcsolatos évforduló, a próbaidőmnek is lassan vége, úgyhogy eseményből nem lesz hiány.

Azért néhány olvasnivaló tervet is összeírtam magamnak:
~ Marie Lu: Bajnok
~ Szondy Máté – Szabó-Bartha Anett: Démonaink
~ Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka
~ Jill Santopolo: A fény, amit elvesztettünk
~ Kylie Scott: Taktus

Értékelés a Bajnokról és a Taktusról tuti érkezni fog, a többi képlékeny, azért a heti egy értékelést igyekszem majd hozni.

Ti mit terveztek a hónapra?
*Hikari

2 megjegyzés:

Kata írta...

Szia Hikari! :)

Én egy jó ideje már olvasom a Most és mindörökké című könyvet James Jonestól(remélem befejezem lassan) :) Aztán itt van még egy LLL regény amit kölcsönbe kaptam a páromtól, és hát itt sorakoznak még Borsa Brown könyvei is. Ezeket tervezem mostanában olvasni, most ők lesznek a sorosok. Jobbulást neked! Puszi ;)

K. A. Hikari írta...

Szia Kata! Még egyik szerzőtől sem olvastam, így nyilatkozni nem tudok, de jó olvasást kívánok mindegyikhez. :)
*Hikari

Üzemeltető: Blogger.