Mit olvastam a hónapban? #november

Sziasztok!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig élvezettel nézem vissza, hogy mennyi könyvet sikerült elolvasnom az adott hónapban, és mik voltak azok.
Június végén Rétánál, aki a HaBár könyves kocsma vezetője (pultosa?), láttam egy tök jó ötletet, úgyhogy megkérdeztem, felhasználhatom-e.
Áldását adta rá, úgyhogy jön az én összesítésem.



A novemberem olvasás szempontjából nagyon nem úgy alakult, mint általában. Nem kötöttek le úgy a regények, mint általában, sőt, ami azt illeti, a hónap első felében ki is váltotta az olvasást az írást. Aztán november közepén csak visszataláltam a regényekhez, és még magamat is megleptem azzal a mennyiséggel, amit elolvastam.
Volt itt NIOK novemberi témájához könyv, recenziós példány, de utazókönyv is.

Mutatom, mit jelent ez statisztikailag.



Legtöbb oldalszámú könyv:
Olvastam néhány vastagabb könyvet (oké, ez relatív) a hónapban, de Victoria Schwab: Egy sötét duett című regénye a maga 424 oldalával megnyerte a hónapot. Egyébként úgy érzem, hogy méltó lezárást kapott így a duológia, még annak ellenére is, hogy én szívesen maradnék Verity-ben.


Legkevesebb oldalszámú könyv:
Utazókönyvként került hozzám a 100 szóban Budapest 2018+ című kötet, ami a maga 166 oldalával igen kis vékonyka volt.


Leghosszabb ideig olvastam:
Martin Pistorius: Néma üvöltés című regényének magamhoz képest kissé elhúzódott az olvasási ideje 2018. november 12., 21:50 → 2018. november 16., 09:43. Nem feltétlen azért, mert unalmas volt a könyv, csak sok olyan dolog volt benne, amit bizony emészteni kellett. Nem rohanhattam csak úgy rajta, mint egy másfajta, szórakoztató irodalmon.


Legrövidebb ideig olvastam:
Ide a korábban már említett 100 szóban Budapest 2018+ amit az egyik álmatlan éjszakámon 2018. november 16., 23:27 → 2018. november 17., 01:05 alatt el is olvastam.


Legjobbra értékelt könyv:
Best of kötetem novemberben se lett, viszont három kötet is kapott tőlem 4.5*-ot.
Martin Pistorius: Néma üvöltés című regénye nem sokkal csúszott le a maximum csillagról, ugyanakkor több önéletrajzi könyvet is olvastam a hónapban, amik megkapták tőlem az 5*-ot, és bizony ez, azokhoz képest nem okozott akkora katarzist, és nem is gondolkodtatott el olyan mértékben.

Victoria Schwab: Egy sötétebb duettjénél azért vontam le fél csillagot, mert sajnos az eleje nekem nem volt annyira érdekfeszítő és izgalmas, mint onnantól, hogy visszatértünk Verity-be.

Eszes Rita: Rókatündér című regénye is csak éppenhogy lecsúszott a legmagasabb csillagozásról egy, az írónőtől független ok miatt. Mint az értékelésben is írtam, engem sokáig kibillentett az olvasmányélményből a japán szavak fonetikusan történő leírása, ezért is vontam le csillagot.


Legrosszabbra értékelt könyv:
Úgy érzem, azzal a 3*-gal, amit a 100 szóban Budapest 2018+ kapott tőlem, több is voltam, mint jószívű. Nagyon rezgett a léc, hogy csak 2.5 kapjon, de mivel összességében jól elvoltam a kötettel, ezért kapott egy közepest.



BLOGRA KIKERÜLT ÉRTÉKELÉSEK

Justina Chen Headley: Iránytű önmagamhoz
Tom Fletcher: Christmasaurus
Eszes Rita: Rókatündér

Ti mit olvastatok a hónapban?
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.