Kedves 2022: köszönöm a tanításaidat


Lassan vége ennek az évnek is, konkrétan kettő nap van belőle ami nekem tök fura, ugyanis halvány lila dunsztom sincs, hová tűnt el az elmúlt tizenkét hónap. Érkezzen
 az idei utolsó bejegyzésem, az évértékelő.


 

Ez az év megtanított kevesebbet görcsölni, türelmesnek lenni, és igazán hálásnak lenni.

Mert minden nehézség ellenére idén: nevettem, utaztam, finomakat ettem, szuper könyveket olvastam, jó filmeket/sorozatokat láttam, értem el sikereket, szerettem és engem is szerettek.

Idén az egyetem-szakdolgozat-államvizsga uralta az évem nagyrészt, szóval nem lepődök meg azon, hogy a kreatív energiám szabadságra mentek. Idén nem kezdtem új kéziratba, nem írtam új verset, és novella is főleg olvasmányok által ihletett csak. Amúgy magamhoz képest keveset olvastam és még kevesebbet blogoltam, de mostanra eljutottam oda, hogy tényleg a saját magam örömére vezetem az Írásaim tárházát, és az örömblogolásba jelenleg ennyi fért.

 Azért hozok egy rövidke statisztikát:


A blogra kikerült bejegyzések száma: 32

 A blogra kikerült értékelések száma: 22

Elolvasott könyveim száma 2021-ben: 56

 Elolvasott oldalaim száma 2022-ben: 18280 oldal

 Magyar szerző által írt regény száma: 11

 Az évben olvasott leghosszabb könyv: 548 oldal

 Az évben olvasott legrövidebb könyv: 32 oldal

 

Top3 könyv amit 2022-ben olvastam

Nem volt túl nehéz a választás: Eszes Rita Északról fúj aszél című története egy csoda, múltról, jelenről, szerelemről, fájdalomról, egymás után vágyódásról és egymásra találásról… Egyértelműen itt a helye.
Asha Lemmie Ötven szó az esőre című könyvéről az első szó, ami eszembe jut:: lebilincselő. Gyönyörűen megírt, igazi érzelmi hullámvasút, ami olykor feldühített, máskor könnyeket csalt a szemembe, vagy éppen teljesen megdöbbentett.
Katja Millay Nyugalom tengere pedig sokadik újraolvasás után is benne van a top könyveim között.

 

Legjobb folytatás, amit 2022-ben olvastam

Itt sem kellett sokáig gondolkodnom, egyértelműen Papp Dóra Rúnatánca. Ez a történetet segített elcsendesedni, visszaadta a belső békémet, emlékeztetett rá, hogy nem minden harc az én harcom. Nem mindig nyerhetünk, de kiállhatunk úgy, hogy legalább bele tudjunk nézni annak a szemébe, aki visszanéz ránk a tükörből. Olvassátok el ezt a könyvet, ha úgy érzitek, agyonnyom titeket a élet, vagy kicsúszik az irányítás a kezetekből. Segíteni fog, hogy újra rátaláljatok a célotokra, az utatokra.

 

 Legnagyobb csalódásom 2022-ben

 Talán M. Kácsor Zoltán: A ​boszorkány seprűje. Úgy látszik, ezek a modernizált mesék nagyon nem az én világom.

 

Legnagyobb meglepetést okozta 2021-ben

Dion Leonard: Találkozás Góbival. véletlenül akadtam, de különleges élmény volt. Címszavakban talán azt tudnám mondani, hogy ez történet a kitartásról, az akadályok leküzdéséről, a hűségről és az ígéretek betartásáról szól. Az önmagunkba vetett hitről, és a másokba vetett bizalomról.

 

Kedvenc új, debütáló, esetleg eddig nem ismert szerző

 Remélem lesz még magyar nyelvű megjelenés Asha Lemmie-től, megérdemelné!

 

 Legújabb kedvenc karakterem:

 Az Északról fúj a szél Kai-kunja. De most nézzetek rá… lehet nem imádni? Ugye, hogy ugye!



Egy könyv, amin sírtam:

Jessica Koch: Közel az óceánhoz című könyvön elérzékenyültem, még annak ellenére is, hogy talán nem volt rám akkora hatással, mint a korábbi két kötet.

 

Egy könyv, ami boldoggá tett:

 Ezen el kellett gondolkodnom, mert elsőre azt mondanám, hogy mindegyik könyv, amit idén elolvastam. Aztán rájöttem, hogy Elena Armas: Spanyol​ szerelmi átverés című könyve kifejezetten sok mosolygós pillanatot okozott, szóval legyen az.

 

Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttam

 Sandman: Az álmok fejedelme. a látványvilága megfogott, a történet is nagyon tetszett,


A legszebb könyv (borító alapján), amit idén vásároltam

 Papp Dóra: Rúnatánc, Asha Lemmie: Ötven szó az esőre, Aurora Lewis Turner: A tűzróka

 


Ezt a könyvet szeretném elolvasni újévig

 Már nem kezdek semmibe év végéig.

 

Új megjelenés, amit még nem olvastam, de jó volna:

 Azt hiszem, mindent olvastam, amit szerettem volna.

 

 Legjobban várt új könyv megjelenése a 2023-as évre

 Nem igazán szoktam előre kinézni jövő évi megjelenéseket, majd lesz, ami lesz. Bármi is fog megjelenni, nagyon fogok örülni neki.

 

 

 

Köszönöm mindazoknak, akik eljutottak idáig, és végigolvasták, valamint velem voltak egész évben.

Minden Olvasómnak kívánok boldog új napokat, vágyakat, utakat, álmokat, őszinte mosolyokat, jó könyveket és még jobb barátokat.

2023-ban is remélem ugyanitt, veletek.

*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.