Így neveld a sárkányodat BOOK TAG

Forrás
Most, hogy végeztem minden vizsgámmal, kicsit jobban szeretnék majd foglalkozni a bloggal, és csökkenteni a piszkozatban lévő posztokat is. Ez a BOOK TAG szintén egy ideje vár a sorára, Matildánál találtam egyébként. Az ő válaszait ITT tudjátok megnézni.
Mivel nagyon szeretem az Így neveld a sárkányodat sorozatot, jöjjenek az én válaszaim is.



Hablaty: egy könyv, amiről nem gondoltad, hogy a végére megszereted
Mostanában azért akadt a kezembe néhány ilyen történet, az utóbbi talán Steigervald Krisztián: Generációk harca című könyve volt. Féltem, hogy nagyon száraz/tudomány/unalmas lesz, de egyáltalán nem az volt: kifejezetten érdekes dolgok vannak benne, és a stílus is nagyon olvasmányos.

Astrid: egy könyv erős női karakterrel
Ide most Zakály Viki Szikra című  könyvéből Sztella jut eszembe. Amióta befejeztem a könyvet, kicsit szeretnék olyan lenni, mint ő: bátor, kalandvágyó. Még van mit tanulnom.

Pléhpofa: egy vezér író/karakter/könyv
Bevallom, itt még hirtelen azon is gondolkodtam, hogy-hogyan kell értelmezni a pontot, és még most sem egészen tiszta, szóval egyelőre kihagyom.

Valka: egy önálló kötet, ami meglepett
Kavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl című könyve egyértelműen ilyen. Főleg azért, mert nem is önálló regény, hanem négy rövidebb történet van benne. Plusz japán szerzős, úgyhogy alapból a stílus, az olvasás közben érzett hangulat is kissé idegen. Szóval ez meglepő volt, de jó értelemben.

Bélhangos: egy könyvbeli pár, akikért drukkoltál
Utoljára? Helena és Jeremy Papp Dóra: Fénytörés című könyvéből. Tudom, hogy trilógia, és még tuti lesz jó néhány gubanca hőseinknek, de akkor is: annyira de annyira szeretem ezt a párost, hogy végigdrukkoltam nekik, hogy legyőzzék az akadályokat.

Takonypóc: egy könyv, amit hirtelen felindulásból vásároltál
Általában megfontoltan vásárolok, de Liz Flanagan:Sárkánylány címe regényének a borítója megvett magának, úgyhogy nem is nagyon néztem utána, csak beszereztem. Nem bántam meg.

Kőfej és Fafej: egy könyv, amiben olyan barátság/családi kapcsolat van, aminek szívesen lennél a része
A legutóbbi ilyen olvasmányélményem Sarina Bowen: Keserédes című regénye volt. A történettel magával nem vagyok teljesen elégedett, de Griffin családját nagyon megszerettem.

Halvér: egy könyv, ami miatt szeretnél megtanulni valamit
Amióta elolvastam Eszes Rita Rókatündér című regényét, szeretnék egy kicsit megtanulni japánul. Tényleg nincs nagy vágyam, csak legalább köszönni, köszönést fogadni, útba igazitást kérni, meg bemutatkozni jó lenne. Szóval ilyen alapdolgok

Fogatlan: egy alulértékelt könyv, amit imádsz.
Életem egyik legmeghatározóbb, legelgondolkodhatóbb könyve volt John O’Leary: Tűzben égve című története. És komolyan elszomorít, hogy szinte alig ismerik.

Szikla osztály: egy karakter, aki mindent túlél, a kőkemény akadályok ellenére is
Az Ólomerdő trilógiában Emese ilyen. És ahogy idősödik, egyre inkább. Most már a befejező kötetet olvasom, és rettentő sokat érett a karaktere.

Rejtély osztály: egy rejtélyes/misztikus könyv.
Az olvasmánylistám szerint Alexandra Christo: Egy birodalomvégzete illetve Papp Dóra Szabadesés könyvei viselnek ilyen címkét.

Éles osztály: egy hiú karakter.
Szerintem nem olvastam még hiú karakterről.

Tüzes osztály: egy könyv, ami nagyot üt.
Egyértelműen Jessica Koch: Közel a horizonthoz. Húsbavágó, ledöbbentő. Én kisírtam rajta a két szememet. A film a nyomába sem ér.

Támadó osztály: egy könyv, amit villámgyorsan olvastál ki.
Thomas Brezina: Penny könyvei általában ilyenek.

Dagály osztály: egy könyv ami óceáni/tengerparti/tóparti helyszínen játszódik.
Nem csak ott, de azért Lana Millan: Egy angyal a szerelemküszöbén című könyve remekül odavarázsolja az olvasót a napfényes, pálmafákkal és sirályokkal teli tengerpartra.

Fürkész osztály: egy könyv, amit nagyon el szeretnél olvasni, de nehezen találsz rá
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek könyvének 2012-es kiadása volt ilyen. Nem szeretem a filmborítós kiadást, a régi meg kb. sehol nem volt kapható. Éveken keresztül kerestem. Aztán néhány hete végre lett belőle egy példányom.

Ismeretlen osztály: egy még ki nem adott, debütáló szerző és a könyve, amit nagyon vársz
Nem igazán nézegettem mostanában várható megjelenéseket, szóval passz

Angolna: egy könyv, amit visszautasítasz, és nem szeretnél elolvasni
Anno, amikor emelt magyarra készültem, 3x álltam neki Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita című művének. Száz oldal után minden alkalommal feladtam, úgyhogy innentől feladom a tervet, miszerint valaha elolvasom.


Nem hívok ki senkit, a TAG forrásmegjelöléssel szabadon vihető.
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.